Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mától lazíthatnak a hetek óta tartó teljes lezáráson Sanghajban

Ez a cikk több mint 1 éves.

Mától kezdve lazítanak a hetek óta tartó teljeskörű lezáráson a 25 milliós Sanghajban. A kínai nagyváros vezetői azt remélik, hogy a járvány kezdete óta legnagyobb hullám terjedése mostantól csak a karanténközpontokra korlátozódik. A nagyobb gyárakban pedig átállnak egy „zártláncú” termelésre, aminek értelmében például a városi Tesla gyár dolgozóinak a gyár épületében kell aludniuk.

Sanghajban hétfőn 19 442 koronavírusos esetet találtak, ami jelentős csökkenés az egy nappal korábbi 21 395-höz képest, ebből 550-et azonosítottak karanténközpontokon kívül.

Jelenleg az összes fertőzöttet ún. fangcangok-ba (karanténközpontokba) különítik el. Amint arról beszámoltunk, ezek az intézmények a legalapvetőbb tisztasági előírásoknak sem felelnek meg, túlzsúfoltak és elhanyagoltak. A város még március végén került teljes zárlat alá, köszönhetően a kínai vezetés zéró-covid politikájának. Ennek ellenére először múlt vasárnap jelentettek halálos áldozatról.

Bár az állampárti vezetés továbbra is elkötelezett ezen politikája mellett, a jelenlegi (tehát a karantén központokban való terjedéssel szemben megengedő) módosításokról a párt már korábban tájékoztatta a város vezetése mellett a helyi iskolák és állami intézmények vezetését is.

A város lakossága a lezárásoknak köszönhetően hetek óta a ritkán érkező állami élelmiszer-szállítmányoktól függ. Többen is arról számoltak be, hogy hetente csupán egyetlen műanyag zacskó félig lejárt szavatosságú zöldséget kapnak. Így azok, akik nem töltötték fel éléskamrájukat a lezárás előtt, vagy nem férnek hozzá a házhozszállítási szolgáltatásokhoz, az éhezéssel néznek szembe Kína legvirágzóbb városában.

A helyzet komolyságáról árulkodnak a diplomáciai képviseletek reakciói is. A német nagykövetség nemrégiben azt tanácsolta minden Kínában élő állampolgárának, hogy elegendő élelmiszert és ivóvizet készítsenek a lakásukba, az Egyesült Államok sanghaji konzulátusa pedig a hét elején elrendelte az alkalmazottak egy részének a kimenekítését.

A kínai járványpolitika a világgazdaságra is hatással van. A CNN arról ír, hogy az „elemzők megkongatták a vészharangokat”, bár a befektetők még nem mérték fel a kínai járványpolitika következményeit.

„A globális piacok még mindig alábecsülhetik a hatást, mert a figyelem nagy része továbbra is az orosz-ukrán konfliktusra és az amerikai jegybank kamatemeléseire összpontosul” – írta Lu Ting, a Nomura vezető kínai közgazdásza egy múlt heti jegyzetében.

A CNN is kiemeli, hogy a legaggasztóbb helyzet Sanghajban van, ahol bezárt a kikötő, mert a személyzet nem jut el a munkahelyére. A hűtés nélküli konténerekben rekedt élelmiszerkészletek pedig rothadnak. A teherszállító légitársaságok törölték a városba érkező és onnan induló összes járatokat, és az import- és exportszállításokat támogató teherautók több mint 90%-a jelenleg nem közlekedik.

Az óriásváros Kína exportjának 6%-át állítja elő, és a városban és környékén lévő gyárbezárások teljesen elvágták az ellátási láncokat, amely az egész világra hatással lehet. A Sony és az Apple beszállító üzemei Sanghajban és környékén állnak. A Tesla felfüggesztette a helyi termelést, s csak ezen a héten indítja újra, a Quanta, a világ egyik legnagyobb számítógépgyártója pedig időlegesen bezárt.

(TheGuardian)