A homofób törvényre hivatkozva levették egy magyar szerző könyveit a Libri polcairól, egyet pedig ki sem adnak
Nem sokkal az Ünnepi Könyvhét előtt jelezték Papp Dórának, hogy három ifjúsági könyve „18 éven aluliak számára nem terjeszthető”.
Nem sokkal az Ünnepi Könyvhét előtt jelezték Papp Dórának, hogy három ifjúsági könyve „18 éven aluliak számára nem terjeszthető”.
A szakszervezet szerint nem lehet a lejáratásukkal és kiskorú tüntetők agresszív akciókkal tartósan célt érni.
A tárgyaló tanárok szerint a kormány több kérdésben is visszalépett.
Csárdi Antal szerint a Fidesz megalkotta a „közelhallgatás rendszerét” olyan fontos kérdésekben, mint az akkumulátorgyárak.
Pályaelhagyó tanárok nyilatkoztak a Fókusznak, akik több évtizednyi tanítás után inkább gyorsétteremben dolgoznak tovább.
Rétvári Bence a rendőrség hibája és bocsánatkérés helyett csak gyurcsányozásig jutott.
A Polgári Törvénykönyv által gyűlöletbeszéddel szemben védendők közé vennék fel az LMBTQ kisebbség tagjait.
Kadlót Erzsébet szerint azonban arra továbbra sincs magyarázat, hogy miért éppen a védencét vették elő.
Putyin az év végén módosította a szabotázsokról szóló törvényt, aminek hatására megugrottak a letartóztatások.
A zöld párt szerint a mezőgazdasági és a zöldterületekre nem villákat és medencéket kell építeni.