Vizsgálják a vakcina előfoglalási jogát árusító céget, ingyenesek éjjel a parkolóházak – koronavírus-összefoglaló
És vannak cégek, amelyek már a vakcinájuk engedélyeztetésén fáradoznak.
És vannak cégek, amelyek már a vakcinájuk engedélyeztetésén fáradoznak.
A legtöbb szakellátásban végezhető műtétet ugyanis halasztani kell.
Ráadásul a járvány okozta bezártság és válsághelyzet csak növeli az esetszámot az UNICEF szerint.
„Az egyetem mi vagyunk, a blokád pedig addig tart, amíg a hatalmi elnyomás meg nem szűnik.”
A Labour antiszemita kijelentésekkel vádolta Corbynt.
A bentlakásos intézményekben alakulthat ki gócpont, emiatt a fokozott védekezést indokolt, ám a jogok korlátozása nem.
Lakatosné Jutkát kizárták a foglalkoztatást helyettesítő támogatásból, ezzel nélkülözésbe taszítva őt és férjét.
A javaslat nem kezeli a rendszer megoldásra váró problémáit, viszont több ponton szűkíti a választójog gyakorlásának lehetőségét.
Az érdekvédelmi szervezetek szerint a kormány foglalkozhatna más jogalkotó tevékenységekkel is: felszámolhatná például a nők és a férfiak közötti bérkülönbséget.
A blokád nem vész el, csak átalakul.