A jelek szerint nem derülhet ki, hogy miért is szervezett találkozót az OBH elnöke Schadl Györgynek
A tavaly novemberben letartóztatott Schadl korábban ki akart rúgatni egy bírót, ezért felkereste a Bírói Kar elnökét.
A tavaly novemberben letartóztatott Schadl korábban ki akart rúgatni egy bírót, ezért felkereste a Bírói Kar elnökét.
Az ukrajnai Kulturális és Információpolitikai Minisztérium „propagandairodalomnak” bélyegzett 100 millió orosz nyelvű könyvet.
A jelek szerint több orvos és rezidens is távozott az intézményből, de a polgármester szerint „a baloldal pánikkeltéséről” van szó.
„Ha a világ nem lép azonnal, a gyermekhalálozások száma robbanásszerűen fog megnövekedni szinte azonnal Afrika szarvában.”
És az eddigiek alapján még azt se biztos, hogy kifizetik végül.
„A kormány jelenlegi formájában felszámolta a rezsicsökkentést” – mondta a főpolgármester.
Kérdés, hogy akkor a korábban nagyvonalúan engedélyezett munka melletti átképzésekre hogyan jut majd idő.
A helyi ellenzéki frakció vezetője szerint nincs pénz a bérekre.
2016 óta folyamatos népirtó műveleteket folytat Ankara Észak-Szíriában a kurdok ellen, ez most új erőre kaphat.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szerintük továbbra is politikailag motivált, és nem garantálja a bíráskodás függetlenségét.