Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A jelek szerint nem derülhet ki, hogy miért is szervezett találkozót az OBH elnöke Schadl Györgynek

Ez a cikk több mint 1 éves.

Ahogyan arról év elején mi is beszámoltunk, Schadl György ki akart szorítani egy másik végrehajtót a praxisából, de úgy érezte, hogy egy bíró akadályozza ebben, ezért bosszúhadjáratot indított ellene, és  elérte, hogy az igazságszolgáltatás legfelső szintjén is fogadják.

A 444 forrásai szerint végrehajtói karrierje kezdetén Schadl épp Cs. irodájában tanulta ki a szakma alapjait, akivel aztán elmérgesedtek konfliktusai, ezért Schadl megpróbálta Cs.-t kirúgatni állásából, valamint azt is el akarta intézni, hogy egykori mentora többet ne vehessen részt végrehajtói szakvizsgákon.

Cs.-t már korábban felfüggesztették végrehajtói pozíciójából, Schandl azonban megbízásának végleges visszavonását akarta elérni, ám egy bírósági állásfoglalás akadályozta tervében. Schadl ezért az állásfoglalást szerző bírót is megpróbálta kirúgatni állásából.

Ehhez az Országos Bírói Hivatal elnökét, a Handó Tündét váltó Senyei Györgyöt is megkereste, aki a nyomozati anyagok szerint személyes találkozót szervezett neki a Fővárosi Törvényszék elnökével, Tatár-Kis Péterrel. Utóbbi az iratok szerint elmondta Schadlnak, hogy a bírót nem tudja kirúgatni, „de azt el tudja érni, hogy ne érezze jól magát a munkahelyén”.

A Fővárosi Törvényszék már vizsgálta egyszer ezt az ügyet, de – mekkora csavar – az semmi szabálytalanságot nem tárt fel. Senyei György ekkor saját hatáskörében is elindított egy vizsgálatot, hogyan fény derüljön rá, vajon teljesen rendben lévő dolog-e, hogy a Fővárosi Törvényszék elnöke ilyesmikről tárgyalt az azóta letartóztatott Schadllel.

A vizsgálat eredményét viszont a jelek szerint nem fogjuk megismerni, ugyanis annak terjesztését az Országos Bírói Tanács ülésének 444 által szemlézett összefoglalója szerint korlátozta az OBH elnöke, és minősített adatra való hivatkozással megtagadta az arról való tájékoztatást.

  • Nem tudjuk tehát, hogy milyen minősített adat indokolta a titkosítást
  • Nem tudjuk azt sem, hogy Senyei tett-e feljelentést
  • Mint ahogy arról sem lehet tudomásunk, hogy lett-e bármilyen belső következménye (elmarasztalás, bármi egyéb) az ügynek.

(444)
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán