Történelmi pert nyertek az állammal szemben a szegregáltan oktatott gyöngyöspatai diákok
Először fordult elő, hogy tömegesen léptek az állammal szemben a hátrányba hozott diákok.
Először fordult elő, hogy tömegesen léptek az állammal szemben a hátrányba hozott diákok.
Viharos gyorsasággal lépett hatályba a törvénymódosítás.
Miután alig 24 óra leforgása alatt a kormány lényegében megszüntette az egyik legjobban működő hazai pénzügyi konstrukciót, a lakástakarékot, újabb olyan intézkedést helyezett kilátásba, amely várhatóan százezreket érint majd hátrányosan.
A szak eltörlését a tanszabadság és az egyetemi autonómia megsértésének tekintik.
A fideszes képviselők egyáltalán nem szólaltak fel a vita során.
Aggódva fogadták a hírt az új fenntartói működés kiterjesztéséről.
Egy rendeletmódosítás törvény általi lehetőséget biztosíthat a hajléktalan emberek életterének és zuhanyzási lehetőségeinek csökkentésére az átmeneti szállásokon.
Úgy véli, a kórház vezetésének kellett volna gondoskodnia a műtétről.
Azt pedig tagadja, hogy az ő utasítására bocsátották volna el Székely László szívsebészt.
Tudni szeretnék, hogy a kormány mikor tervezi elindítani az önkormányzati bérek megnyugtató rendezését célzó egyeztetéseket.