Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Még több hajléktalan embert zsúfolna a kormány az így is túlterhelt átmeneti szállásokra

Ez a cikk több mint 5 éves.

Még rosszabbá válhat a jelenleg is szűkös kapacitással bíró a hajléktalanellátó intézmények helyzete, miután egy rendeletmódosítás törvény általi lehetőséget biztosíthat a hajléktalan emberek életterének és zuhanyzási lehetőségeinek csökkentésére az átmeneti szállásokon – derül ki az egyelőre nem nyilvános, de az Azonnali birtokába került előterjesztés szövegéből.

A szóban forgó rendelet az időszakos férőhelybővítésre vonatkozik, amelyet a közvetlen életveszély elhárításának érdekében a téli időszakban lehet biztosítani, és amelynek jelenleg hatályos változata értelmében négy négyzetméternek kell jutnia egy-egy ellátottra, és 15 főnként kell lennie egy zuhanyzónak és és nemenként elkülönített illemhelynek.

A kiszivárgott, új verzió jelentősen szűkítené a jelenleg biztosítandó lehetőségeket:

a jövőben eszerint elegendő lenne az egy főre jutó minimum három négyzetméternyi lakóterületet négy helyett, illetve 15 helyett 25 ellátottra kell majd csak egy zuhanyzót és nemenként elkülönített illemhelyet biztosítani. Ezek az előírások egyaránt vonatkoznak majd a hajléktalanok átmeneti szállásaira, az éjjeli menedékhelyekre, illetve a nappali melegedőkre is.

A rendeletmódosítás arra is kitér: az éjjeli menedékhelyek és a nappali melegedők nyitvatartási ideje eltérő. Emiatt előfordulhat, hogy egy nap akár több órán át nincsen biztosítva az intézményi ellátás. Ezt a módosítás azzal orvosolná, hogy meghatároznák, mikor nyissanak és zárjanak az említett ellátók. Így a jövőben a nappali melegedőknek a hét minden napján 8-18 óra között, az éjjeli menedékhelyeknek pedig a hét minden napján 18-8 óra között kell majd nyitva tartania.

Az elvben így 24 órásra növekvő ellátási lehetőség persze jelentős költségvonzattal is jár: erről az MTI tájékoztatása szerint ma Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára is szót ejtett Veszprémben egy sajtótájékoztatón. Fülöp szerint a kormány a hajléktalan-ellátási tartalékalap létrehozásáról döntött, melynek összege 300 millió forint. A jogszabályváltozásból adódó „új típusú feladatra” szerinte felkészült az intézményrendszer, amelyben országosan 19 ezer, az állam által finanszírozott férőhely működik. A hajléktalan embereket segítő Menhely Alapítvány elnöke, Aknai Zoltán a Népszavának nemrég ennél jóval alacsonyabb számról beszélt, szerinte a téli krízisidőszakban megnyitott szálláshelyekkel együtt országosan mintegy 11 200 férőhely van, a hajléktalan emberek száma viszont ennek legalább két-háromszorosára tehető.

Mint ismert, október 15-én, hétfőn lép életbe az életvitelszerű közterületi tartózkodásra vonatkozó új szabályozás, amely országosan tiltja, hogy a megfelelő lakhatással nem rendelkező emberek az utcán tartózkodjanak. Az új szabályok értelmében, ha 90 napon belül háromszor is figyelmeztetnek a rendőrök egy hajléktalan embert amiatt, mert közterületen él, szabálysértési eljárást indítanak ellene.

Az ellátórendszer túlterheltségével állhat összefüggésben az a nagyszabású rendőrségi akció, amelyre várhatóan a jövő hét elején – minden valószínűség szerint október 16-án és 17-én kerül sor, és amely a Mérce információi szerint az 15-én hatályba lépő törvény nyomán a hajléktalan emberek belső kerületekből való kiszorítását célozza meg.

(Azonnali, MTI)