Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Áder János már alá is írta a lakástakarék szétverését

Ez a cikk több mint 5 éves.

A kedden este megjelent Magyar Közlöny szerint Áder János köztársasági elnök már szignózta is az országgyűlés által ugyancsak kedden kora délután elfogadott törvénymódosítást, amelynek értelmében megszűnik a lakástakarék állami támogatása, így gyakorlatilag megszűnik az egyik legnépszerűbb hazai pénzügyi konstrukció.

Ezzel már biztos, hogy hiábavaló volt az a kezdeményezés is, amellyel civilek Áder Jánost próbálták jobb belátásra bírni: a tegnapi napon aláírásgyűjtés indult a SzabadaHang oldalán a lakáskasszák állami támogatásának megmaradásáért, amelyhez nem egészen egy nap alatt közel 500-an csatlakoztak, és ma, a törvény parlamenti elfogadása után új elemmel bővült. A kampány aláírói ugyanis egy kattintással levelet küldhettek a köztársasági elnöknek, hogy a támogatási forma megmaradása mellett érveljenek.

A javaslatból villámgyorsan, alig 24 óra leforgása alatt vált törvény:

a Bánki Erik fideszes képviselő által jegyzett tervezet ugyanis hétfőn reggel látott napvilágot, majd az országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalt róla, és szerdától akár már életbe is lép az új szabályozás.

A nagyobb lakástakarékok ügyfélszolgálatainál tegnap este és a mai nyitásnál is nagy sor állt, mivel sejthető volt, hogy talán csak a mai nap áll azok rendelkezésére, akik lakás-takarékpénztári szerződést szeretnének kötni vagy hosszabbítani az eddigi feltételek szerint.