Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A család ügyvédje szerint minden jogállamban nevetséges lenne az elhunyt szívbeteg ügyében folytatott vizsgálat

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az életmentő szívműtétre váró, október 4-én elhunyt 55 éves férfi családtagjainak ügyvédjével, Dr. Ábrahám Lászlóval Kálmán Olga készített interjút, amelyet Facebook-oldalán tett közzé.

A műhibaperek szakértőjeként számon tartott jogi képviselő elmondta, nem derült ki számára sem, hogy a beteg 24-48 órán belül végrehajtandó életmentő műtétjéről miért nem gondoskodott senki. Hozzátette, hogy – mint az a korábbi beszámolókból is ismert volt – Székely László szívsebész az Országos Kardiológiai Intézetből való azonnali hatályú elbocsátását követően átadta műtétre váró három betegét helyettesének, aki értesítette a kórház vezetését erről.

„Nekik lett volna a kötelességük rendelkezni arról, hogy hogyan tovább”

– véli az ügyvéd.

Amennyiben a kórház a specialista hiányában is képes lett volna végrehajtani a beavatkozást, akkor ezt kellett volna tennie, amennyiben viszont nem, tovább kellett volna küldenie a pácienst olyan intézménybe, ahol el tudták volna végezni azt a fajta műtétet, amely megmenthette volna a beteg életét – mondta Ábrahám László.

Miként a minap szintén Kálmán Olga kérdésére az elhunyt férfi özvegye és lánya is cáfolta azt a korábbi állítást, miszerint a betegnek ne lett volna konkrét műtéti időpontja, most Ábrahám László is elmondta: nemcsak, hogy volt konkrét műtéti időpont, de a családnak otthonukban a szükséges műtét előtti vizsgálatokat is végre kellett hajtani.

Az ügyvéd arról is beszélt, hogy az az érimplantátum, amelyre a férfinak szüksége lett volna, és amelynek hiányában az eredetileg szeptember 3-ára tervezett műtét elhalasztottak, időközben elkészült, azonban az azt forgalmazó cég nem kapta meg időben a kórház vezetésétől az engedélyt az eszköz leszállítására.

Korábbi sajtóinformációkból tudjuk, hogy a beteg férfinak speciális egyedi gyártású érimplantátumra lett volna szüksége. Az orvosa elindította az eszköz legyártásához és beültetéséhez előírt engedélyezési folyamatot, ám mire a papírok megérkeztek, a Székely Lászlót már kirúgták, így a beteg még a műtéti előjegyzésen sem eshetett át.

Az országban eddig öt ilyen implantátum került beültetésre, ebből négy műtétet Székely végzett el.

Ábrahám László arról a vizsgálatról is elmondta a véleményét, amelyet a Nemzeti Népegészségügyi Központ hivatalból indított az ügyben, és amely ugyan még nem zárult le, annyit már közzétettek, hogy szerintük Székely kirúgásának nincs köze a beteg kirúgásához. Az ügyvéd úgy fogalmazott: eleve elképzelhetetlennek tartja azt, hogy a miniszter utasítja a tiszti főorvos egy vizsgálat lefolytatására, aki néhány szakorvos bevonásával ad egy véleményt anélkül, hogy meghallgatta volna az érintett főorvost.

„Egy ilyen vizsgálat nevetséges lehet minden jogállamban”

– zárta mondandóját.

Az interjú teljes hosszában itt tekinthető meg: