Egy csepeli momentumos szerint végig a Fidesszel szavazott az alakuló ülésen az összefogással induló LMP-s
Utólag nem tud vitatkozni azzal, hogy az LMP-t megvette a Fidesz.
Utólag nem tud vitatkozni azzal, hogy az LMP-t megvette a Fidesz.
Borkai esküt tett, a tömeg a díszterem zárt kapuin dörömböl és fújol.
A DK, a Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum se szavazta volna meg az előterjesztést.
Mintegy ezer tiltakozó vonult a Parlament elé.
Az MSZP, a Párbeszéd, a DK és az LMP döntött még úgy, hogy egyáltalán nem nyúl a szavazólaphoz, a Jobbik pedig részt vett ugyan a szavazáson, de nemmel szavazott Polt Péterre és Handó tündére is.
Választási balhé után az MTVA-székházban történt dulakodás miatt is kiadta a parlament Varjut.
Amennyiben az alkalmazhatatlan sztrájktörvény miatt nem tud törvényes sztrájkot szervezni a két szakszervezet, a tiltakozás és az érdekérvényesítés „eddig nem alkalmazott módját fogja választani”.
Mi lesz az önkormányzati médiával október 13. után?
Roma szervezetek kezdeményezték az akciót, 50 település már csatlakozott is hozzá.
Az új MSZP-s polgármester első javaslatai felvetnek néhány kérdést az átláthatóság terén.