Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Fidesz megszavazta: Handó Tünde alkotmánybíró, Polt Péter újra főügyész lett

Ez a cikk több mint 4 éves.

Titkos szavazással jóváhagyta az Országgyűlés Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal korábbi elnökének alkotmánybírói kinevezését, Polt Péter főügyész pedig újabb 9 évre kapott megbízást a honatyáktól a parlament hétfői plenáris ülésén.

Polt Péter, Szalayné Sándor Erzsébet és Handó Tünde az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. november 4-én. Fotó: Parlament.hu

A szavazást délután 17 óra előtt rendelte el Latorcai János levezető elnök, majd az eredetileg tervezett 18 óra helyett mintegy fél óra csúszással hirdettek eredményt.

Handóra is és Poltra is 164 szavazat érkezett a titkos szavazáson. Handó Tündére 161 igen és 27 nem mellett 3 érvénytelen, Polt Péterre pedig 134 igen, 24 nem szavazat és 3 érvénytelen érkezett.

Az eredményes szavazás után mindketten letették esküjüket a jelenlévő képviselők előtt:

A teremben helyet foglaló közjogi méltóságok, illetve a kormány, valamint a Fidesz és a KDNP frakciói gratuláltak Handónak és Poltnak, az ellenzéki frakcióvezetők azonban nem üdvözölték az újonnan kinevezett alkotmánybírót és főügyészt.

Délután jelezte az ellenzék egy része, hogy nem fog részt venni a szavazáson. Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs független képviselők napközben arra buzdítottak, hogy egységes ellenzéki ellenkezdeményezés híján az ellenzék ne asszisztáljon Handó és Polt kinevezéséhez, de a DK is sajtóközleményt adott  ki arról, hogy nem asszisztál a „a jogállam totális leépítéséhez”.

Az Index információi szerint az MSZP, a Párbeszéd, a DK és az LMP döntött még úgy, hogy egyáltalán nem nyúl a szavazólaphoz, a Jobbik pedig részt vett ugyan a szavazáson, de nemmel szavazott Polt Péterre és Handó tündére is.

 

Polton és Handón túl Szalayné Sándor Erzsébet sorsáról is döntött hétfőn az Országgyűlés, őt a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsman-helyettesnek jelölték és választották meg. Őt 4 érvénytelen, 153 igen, 4 nem és 3 tartózkodás mellett választották meg.

Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyész újraválasztására Áder János köztársasági elnök a múlt héten tett javaslatot . Hasonlóképpen múlt hétfőn, több hónapos csúszást követően a Fidesz javasolta , hogy Handó Tünde, az OBH vezetője Stumpf István korábbi alkotmánybíró helyét vegye át az Alkotmánybíróságnak.

Handó Tünde alkotmánybírói kinevezésére azért nyílt alkalom, mert Stumpf Istvánnak júliusban lejárt a mandátuma a taláros testületben, így az ő megüresedett székét foglalja el az eddig az Országos Bírói Hivatalt elnöklő Handó. Stumpf István munkáját egyébként a hétfői plenáris ülésen hivatalos keretek között is megköszönte az országgyűlés, a fideszes padsorokban megtapsolták a leköszönő bíró munkásságát.

Handó Tünde 2012 óta vezeti a bíróságok irányítását ellátó Országos Bírói Hivatalt (OBH), amelynek élén súlyos konfliktusba bonyolódott a bírák önigazgatási szerveként működő Országos Bírói Tanáccsal (OBT), amelynek elviekben épp Handó munkáját kéne ellenőriznie, de erre utóbbi vezetési stílusa nem sok lehetőséget ad. Az OBT nem csak azt rója fel Handónak, hogy ellehetetleníti felügyeleti jogának gyakorlását, de kritizálta önkényes bírói kinevezési és előléptetési gyakorlatát is.

A bírák 2018-ban többször is tiltakoztak Handó szerintük törvénysértő ügyködésével szemben, válaszul az OBH elnöke bojkottálja az OBT ülését (pedig ezt még az igazságügyi tárca sem teszi), sőt a költségvetését is megpróbálta elkaszálni. A feszültség idén májusban odáig fajult, hogy az OBT a parlamenttől kérte Handó felmentését. A kormánypárti kétharmad ugyan megvédte Handót, de időközben az Európai Bíróság elé is került egy olyan ügy, amely közvetetten vizsgálhatja az OBH-elnök kinevezési gyakorlatát. Uniós civil szervezetek pedig az Európai Bizottságnál kérték Handó működésének kivizsgálását.

Polt Péter kilencéves mandátuma idén decemberben jár le. Az Országgyűlés 2010. december 6-án választotta legfőbb ügyésszé Poltot, aki 2000 és 2006 között egyszer már betöltötte ezt a tisztséget. Az elmúlt kilenc évben a főügyész ténykedése leginkább azért vert nagy visszhangot, mert a jogállam őreként szemet hunyt számos, a sajtó által feltárt, kormánypártok egyes képviselőit is érintő ügy felett, amelyek minimum felvettették bűncselekmény gyanúját, ezekről itt írtunk bővebben. 

Címlapkép: Polt Péter, Szalayné Sándor Erzsébet és Handó Tünde az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. november 4-én. Fotó: Parlament.hu