Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Handó Tünde felmentését kéri a parlamenttől az Országos Bírói Tanács

Ez a cikk több mint 4 éves.

Az Országos Bírói Tanács (OBT) szerdai ülésén elfogadott határozatával az Országgyűléshez fordul, és kezdeményezi Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) vezetőjének felmentését – értesült az Index.

„Az OBT az elmúlt időszakban több alkalommal is vizsgálta az OBH elnökére vonatkozó törvényi kötelezettségek teljesítését. Kifogásolta az OBH elnökének kinevezési gyakorlatát, és az előterjesztések benyújtásának megtagadását. A törvénysértések miatt az OBT összesen nyolc alkalommal élt jelzéssel az OBH elnöke felé, továbbá megállapította, hogy a sarkalatos törvényben előírt több feladata tekintetében 90 napon túl nem tett eleget kötelezettségének” – írja szerdai közleményében az OBT.

Az OBT különösen az alábbiakat kifogásolta:

  • Egyes bírák más bíróságra történő törvénysértő kirendelési gyakorlatával megsértette az állampolgárok törvényes bíróhoz való jogát.
  • A bírósági vezetői álláshelyekre vonatkozó pályázatok elbírálása során a véleményező testületek által támogatott pályázó kinevezése helyett rendszeresen csak megbízással töltötte be a pozíciót, ezzel kiüresítette a sarkalatos törvény pályázati rendszerének lényegét.
  • A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnökének törvénysértő kinevezését az OBT jelzése ellenére nem vizsgálta ki.
  • A bírósági fejezetre vonatkozó költségvetési javaslatát az OBT véleményének kikérése nélkül terjesztette a kormány elé.

„Az OBT Alaptörvényben foglalt feladata, hogy felügyelje a bíróságok központi igazgatását ellátó, Országgyűlés által kinevezett Országos Bírósági Hivatal elnökét. Az OBT törvénysértés esetén jelzéssel él, a kötelezettségek elmulasztása, illetve méltatlanság esetén pedig az OBH elnökének tisztségétől való megfosztását kell kezdeményeznie” – áll a testület közleményében.

Mint arról korábban a Mércén mi is írtunk többször, az OBH elnöke a két testület között egyre fokozódó konfliktus akkori tetőzéseként 2018 áprilisában megtagadta az együttműködést az őt felügyelő bírói testülettel, saját hatásköreit – mint az OBT fogalmaz – alkotmányos ellenőrzés nélkül gyakorolja. Az OBT közleménye szerint az OBT által elfogadott legutóbbi vizsgálati jelentésre és kiegészítésére az OBH elnöke nem tett érdemi észrevételt, noha az OBT ehhez – kérésére – póthatáridőt is biztosított.

Az OBT ezt úgy kommentálta:

„Dr. Handó Tünde szembehelyezkedett az Alaptörvényben világosan megfogalmazott kontrollált hatalomgyakorlás elvével. Amint azt az OBT korábban is egyértelművé tette: a törvények betartása és betartatása nem választás kérdése, hanem alkotmányos kötelesség a közhatalom gyakorlói számára.”

(via Index)

Címlapkép: MTI