Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sárga rózsákkal tüntettek a „lúgos orvos” szabadlábra kerülése ellen

Ez a cikk több mint 4 éves.

Sárga rózsákat vitt körülbelül ezer tüntető a Parlamenthez hétfőn este, hogy arra emlékeztessék az Alkotmánybíróság testületének tagjait: a „lúgos orvosként” elhíresült Bene Krisztián szabadulása „iszonytató üzenet lenne minden áldozatnak, az összes hozzátartozónak, és az egész társadalomnak”.

A csendes demonstrációra, amelyet a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-csoport hirdetett meg, Bene Krisztián alkotmányjogi kérelme elbíráslásának előestéjén került sor. A mintegy 300 fős tömeg a Clark Ádám téren gyülekezett, ahol a három szervező, Mérő Vera, Péterfy-Novák Éva és Szentesi Éva rövid beszédeket mondtak.

„Sárga rózsás” tüntetők a Clark Ádám téren 2019. november 4-én. Fotó: Mérce

Mérő Vera kiemelte azt, hogy az áldozat, Renner Erika esete egyike azoknak az ügyeknek, amelyen keresztül az igazságszolgáltatásba vetett hit megrendült Magyarországon. Mérő Renner levelét is felolvasta, aki üzent a tüntetésen megjelenteknek. Péterfy-Novák Éva tágabb kontextusba helyezte a Renner Erika ügyét, megemlítve az isztambuli egyezmény ratifikálásának elmaradását, illetve a férfiak és nők közti bérszakadékot és az ingyenes fogamzásgátlás követelését is. Szentesi Éva lelkesítő beszédet intézett a tüntetőkhöz, szemléltetve, hogyan vált a „lúgos orvos” által elkövetett erőszak a női szolidaritás szimbóluma.

A beszédek után a résztvevők elénekelték az Illés együttes Miért hagytuk, hogy így legyen? című dalát.

„Sárga rózsás” tüntetők a Clark Ádám téren 2019. november 4-én. Fotó: Mérce

Eredetileg az Alkotmánybíróság Donáti utcai épületéhez vonultak volna a demonstrálók, ám az Alkotmánybíróság hétfőn bejelentette, hogy a mai nappal megkezdi az épület „évtizedek óta esedékes” felújítását. Ezért a tüntetők útja a Clark Ádám térről a Kossuth térre, az AB ideiglenes munkahelyére vezetett.

„Sárga rózsás” tüntetők a Kossuth téren 2019. november 4-én. Fotó: Mérce

Az Alkotmánybíróság kedden délelőtt határoz arról, hogy helyt ad-e a börtönbüntetését töltő orvos által beadott jogorvoslatnak.  Az akció célja az volt, hogy kedd reggel, amikor az alkotmánybírók megérkeznek, hogy döntést hozzanak, „borítsák rózsák az útjukat”, és emlékeztessék őket a ‘lúgos orvos” áldozatát ért sérelmekre. (A sárga rózsa a párkapcsolati erőszak elleni küzdelem nemzetközi jelképe.)

A demonstrációról élőben közvetítettünk a Facebookon, itt nézhető vissza a teljes esemény:


A Kúria tavaly nyáron jogerősen 11 év letöltendő börtönre ítélte Bene Krisztiánt. Az ítélet hosszú éveken át zajló folyamatot zárt le: az orvos 2013-ban öntötte le lúggal korábbi barátnője, Renner Erika nemi szervét, ezzel súlyos, maradandó károkat okozva neki. A Fővárosi Főügyészség egy évvel a támadás után megszüntette a nyomozást, majd csak Renner panasza után emelt újra vádat. Első fokon végül négy évre, másodfokon 9 év börtönre ítélték Benét.

2017 júniusában a Kúria arra hivatkozva helyezte hatályon kívül a másodfokon hozott ítéletet és rendelt el új eljárást, hogy nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték a vádlottal szemben. A megismételt másodfokú eljárásban Benét ismét 9 év börtönre ítélték, ezt a Kúria súlyosbította végül 11 évre.Most arra hivatkozva nyújtott be Bene alkotmányjogi panaszt, hogy szerinte megfosztották az érdemi felülvizsgálat jogától.

A panasz arra alapszik, hogy a Kúria az ügyben hozott utolsó (2018 júliusi) döntése előtt még a régi büntetőeljárási törvény volt érvényben, de a végső, jogerős ítélet meghozatalakor már az új. És míg az új törvény nem adott arra lehetőséget, hogy a másodfokon megállapított tényállást vagy a minősítést módosítsák, addig a régi értelmében lett volna ennek helye.

Több jogi szakvélemény szerint is alapos Bene panasza, és reális esélye van annak, hogy  szabadlábra helyezzék őt.