Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió diplomáciájának leckéztető hangnemével ismerkedhettek azok, akik szeptember elején Belgrádban meghallgatták a szófiai székhelyű Center for Study Democracy [Demokráciakutató Központ, CSD] szervezet nyilvános vitáját. Az „európai integráció erősítésének” és a „balkáni demokráciák fejlesztésének” szentelt beszélgetésen részt vett Christopher Hill, az USA belgrádi nagykövete és Emanuele Giaufret, az Európai Unió szerbiai küldöttségének a vezetője is.

A beszélgetés azonban nem amiatt marad emlékezetes, mert magvas gondolatok hangzottak el a „Nyugat-Balkán” államainak „jogállamiságát” és „integrációját” illetően. Könnyen feledhető esemény lett volna ez a találkozó, ha Hill és Giaufret nagykövetek nem osztják meg a nézeteiket a szerbiai közvéleményt ezekben a hetekben újból mozgósító lítiumbányászat kapcsán.

De nem így történt.

Egy az út, egy a lépés

Hill nagykövet kijelentette, hogy bár „nincs kétsége afelől, hogy Szerbia a Nyugat felé tart”, de a lítiumbányászat elleni tüntetéseket a „nyugati úttal” szembeni tiltakozásoknak is tekinti, ugyanis – így az Irakot, Lengyelországot és Észak-Macedóniát is megjárt diplomata –

„a tüntetők között sokan vannak olyanok, akik Oroszországot támogatják”.

Egyben Hill utalt azokra a közvélemény-kutatásokra, amelyek tanulsága szerint „a szerbek szimpatizálnak Oroszországgal” és Szerbia lakosságának egy része frusztrált a Nyugattal szemben, amiben – de ezt már mi tesszük hozzá – az is szerepet játszhat, hogy míg az előbbi nem, az utóbbi legjelentősebb katonai szervezete 1999-ben lebombázta az országot.

Az Európai Unió „jogharmonizálását” Belgrádból követő Giaufret mindezt azzal toldotta meg, hogy a lítiumbányászatról megannyi „álhír kering” Szerbiában, egyben eloszlatta azt a képzetet, hogy a 2012 óta tagjelölt, de a munkaerejének jelentős részét már most az EU tagországaiban tudó Szerbia nem számíthat arra, hogy „a lítium miatt az EU szemet hunyna a szerbiai jogállamisági helyzet fölött”.

A diplomaták kijelentése meglehetős belpolitikai viszályt szított Szerbiában. Ám ami ennél is fontosabb, a megszólalók által megmutatkozik, hogy a zöld lakk milyen könnyen lepattogzik a profitérdek mentén.

S bár aligha igaz, mint amit az Aleksandar Vučić elnök dominálta Szerb Haladó Párt (Srpska napredna stranka, SNS) maroknyi ellenzékének legélesebb hangja, Dragan Đilas üzletember és Belgrád egykori polgármestere sugallta, miszerint Hill nagykövet a Szerbiát a hatalomra jutása óta eltelt bő tíz évben maga alá gyűrő Haladók fizetési listáján szerepel, hihetőleg lítium-ügyben az Egyesült Államok nézetét kendőzetlenül kifejezte Hill megszólalása.

A csökönyösök

Hill nem először beszélt a tudósok, környezetvédők szerint óriási kockázatokat magában rejtő, heves ellenérzéseket kiváltó lítiumbányászatról.

Emlékezhetünk rá, hogy 2023-ban, amikor a brit-ausztrál-amerikai Rio Tinto vállalkozás szerbiai óriásberuházása, a Jadar-projektum a több hónapig tartó 2021–2022-es tiltakozások miatt színleg szünetelt, a nagykövet azzal nógatta a csökönyös-földhözragadt embereket, hogy nem pusztán egy „hagyományos” kitermelésről van szó. A jugoszláv utópiát maga mögött tudó államban a miloševići korszak szabadpiaci nyitása után megjelenő, a szerbiai új politikai osztályt mintegy összekötő cég nemcsak kitermel és továbbad, szólt az ígéret. Ez a projektum a jövőt szolgálja, az elektromos autók, a zöld átmenet eme szimbólumainak akkumulátoraihoz nélkülözhetetlen „fehér aranyat” fogják Szerbiában kitermelni.

Egy másik interjúban, a Jadar-projektum újbóli meghirdetése előtt röviddel, pedig nem titkolta, hogy milyen kedvezményekre számíthat Szerbia, ha a „nyugati úton” folytatja. A belgrádi NIN-nek tudtára adta, hogy az uniós csatlakozáshoz nem feltétlenül lesz szükség Koszovó elismerésére. Így hát, sugallta az amerikai nagykövet egy elviekben európai ügy kapcsán, területi viták, a koszovói szerbség rendezetlen státusza, a kölcsönös bizalmatlanság nem lehet akadálya az uniós tagosodásnak. Csak Kínát kell távol tartani a lítiumtól, s Oroszországtól illik távolodni. Ezek után pedig hamarosan érkezett a bejelentés, hogy a szerbiai Legfelsőbb Bíróság arra jutott, a Rio Tinto engedélyének megvonása 2022-ben alkotmányellenesen történt.

Már ebből is látszik, megannyi érdek csap össze, s éppen azoknak a hangja vész el, akik Európa állítólag legjelentősebb lítiumtartaléka felett, a nyugat-szerbiai Mačva körzetben található, a bányakincsekben különösen gazdag Jadar-völgyben élnek. A Rio Tinto szerint a bánya potenciális évi 60 ezer tonnás lítium-kapacitása a kontinens lítiumszükségletének közel egyötödét fedezhetné, egyes becslések szerint pedig – egyéb ásványi anyagok, bór és nemesfémek mellett – összesen 158 millió tonna lítium lapul a föld alatt. Az egyedül itt föllelhető jadarit ásvány amiatt is különleges, mert benne példátlanul magas a lítiumkoncentráció. A földi gazdagság szolgálatába állítható földalatti kincs kitermelése évekbe telne, s legalábbis a helyiek és a tiltakozók szerint a 18 ezres lakosságú Jadar-völgy, a környező földek, a közeli Loznica város, a Jadar folyó és egyéb vízforrások, szántók és legelők végét jelentené a természeti értékek kizsákmányolása.

S ráadásul a bányászat szerbiai fellendülése – az ígéretekkel ellentétben – nem hozta el a lakosság anyagi jólétét. Mint azt a Jadar-projektumról szóló előző írásunkban egy megfenyegetett tudós írásán keresztül bemutattuk, Szerbia félperifériás, a nyugati, az európai uniós, főként a németországi tőkének erősen kitett állam maradt, amely a nagyhatalmak közt próbál meg eligazodni, s amelynek uralkodó politikai osztálya a külföldi tőke Szerbiába édesgetése révén próbálja a hatalmát fenntartani. Ám világossá vált, hogy a Haladó Párt beruházási politikája csődöt mondott: a kormányzati támogatások osztogatása, a tőkének biztosított ingyenes földterületek, a vállalatoknak juttatott adományok nem jártak a szerbiai lakosság életszínvonalának növekedésével. Jellemző példa a pedagógusoké, akik a megélhetési nehézségek miatt éppen ezekben a napokban tartanak országos sztrájkot. Eközben pedig az is megkérdőjeleződött, hogy a környezetre veszélyes lítiumbányászat megindítása egyáltalán kifizetődő-e. Újabb kutatások arról szólnak, hogy a mérgező lítium helyett az alumíniummal és a cinkkel való próbálkozások az új típusú akkumulátorok alapelemeiként eredményesebbnek bizonyultak.

Vérben és lítiumban

Mindenesetre a Kanadától Ausztráliáig, az Egyesült Államoktól Mongóliáig megannyi bányát tulajdonló vállalat esküszik, a helyieknek nem kell aggódniuk. A számos bányakincs (uránium, alumínium, gyémánt…) kitermelésében érdekelt, egyszerre három nagy tőzsdén is jegyzett, a világ második legnagyobb bányászati konzorciumának számító Rio Tinto vezérigazgatója, Jakob Stausholm hat pontból álló, ámbár igen semmitmondó, ígéretet tett a Jadar-völgy lakóinak és „személyesen” Aleksandar Vučić elnöknek. Köztük, és eklatáns példaként a nagy vállalásokra a CEO azt ígérte, hogy a Rio Tinto továbbra is „tanulni fog a hibáiból”.

Ám a cég története mást mutat, jelesül épp ennek az ellenkezőjét: a vállalatot az alapítása óta botrányok kísérik. A spanyolországi Huelvából bekebelezések és egybeolvadások által naggyá nőtt cégcsoport mintegy vérben született. Amikor 1888-ban a zalameai munkások, gazdák és anarchisták a  kitermelés során a levegőbe szabaduló mérges gázok ellen tiltakoztak, a Rio Tintót védő gárdisták a tüntetők közé lőttek. A mészárlás során legkevesebb 13-an hunytak el, 35 munkás súlyosan megsebesült.

A vállalat, mely egy időben a Rothschildok kezén is megfordult, a fennállásának első 130 évében biztosan nem tanult a hibáiból. Történt, hogy 2020 májusában a Brockman 4 bánya bővítése érdekében a Rio Tinto lerombolta az ausztrál őslakosok egyik szent barlangját. A Juukan-szurdok nevezetességét az adta, hogy benne fellelhető volt a bizonyíték arra, hogy 46 ezer éven keresztül folyamatosan lakták. A cég sűrű bocsánatkérései kétségkívül nem állíthatták vissza a világhírű kulturális javat.

S alighogy a nyugat-ausztráliai botrány elült, a szerbiai tiltakozások pedig megkezdődtek, egy belső tanulmány jelent meg, miszerint a Rio Tinto vállalatban rendszeresek a munkahelyi zaklatások, a rasszizmus és a nők lenézése mindennapos dolog. A beszámoló szerint huszonegy nő megvalósult vagy megkísérelt nemi erőszakról vagy szexuális támadásról adott számot. S míg a szerbiai tiltakozások után a Jadar-projektum színleg leállt, valójában azonban a brit-ausztrál-amerikai óriáscég újabb földterületeket vásárolt, addig a világsajtót az a hír járta be, hogy 2023 januárjában a vállalat bejelentette, hogy elkeveredett egy radioaktív anyagot tartalmazó kapszula, amelyet a nyugat-ausztráliai Gudai-Darri bányából szállítottak.

Ezek azok a „hibák”, amelyeket a Jadar-völgyében lakók kétségkívül kerülnének, megspórolva a cégnek a gondot, hogy később a fiaskókból drágán tanuljanak.

Ugyanakkor kérdéses, hogy a világ második legnagyobb bányászati cégével, a mára a szerbiai médiateret jelentős részben uraló Haladó Párttal, a németországi üzleti lobbival, melynek megtestesüléseként Olaf Scholz német kancellár a múlt hónapban Szerbiába látogatott, a Kínát az európai lítiumkészletektől távol tartani igyekvő, a maga zöld átállását csehországi, s főként: boszniai és szerbiai lítiumlelőhelyekről biztosítani kívánó Európai Unióval szemben a szerbiai környezetvédők, tudósok és a Jadar-völgyében élők képesek lesznek-e felvenni a küzdelmet.