Egy munkaügyi bíróság „politikai motivációra” hivatkozva leállíttatta a tavaly október, vagyis a gázai háború kirobbanása óta szerveződő legerősebb tiltakozást Izraelben. A múlt vasárnap bejelentett általános sztrájkot azután hirdette meg a közel-keleti ország legnagyobb szakszervezeti szövetsége, a Hisztadrut, hogy kiderült, hat, a háború eleje óta túszként fogva tartott izraelit öltek meg Gázában. A történelmi érdekképviseleti szerv az általános felháborodás közepette szervezte meg az általános munkabeszüntetést, amelynek során hétfő kora reggeltől 8 órára kormányzati és helyi hivatalok, iskolák, rengeteg magáncég és a Ben Gurion nemzetközi repülőtér is leállt (ez utóbbi csak két órára).

Arnon Bar-David, a Hisztadrut elnöke úgy nyilatkozott, hogy a szakszervezeti közbelépés „megrázza azokat, akiket meg kell rázni”. Bar-David szerint a megállapodás a túszok kiszabadítására politikai okokból nem tud létrejönni, és ez elfogadhatatlan. 

Már a hétfői sztrájk előtt tízezrek tüntettek vasárnap éjjel a túszok haláláról szóló hírek megjelenése után a kormány lemondását és azonnali megállapodást követelve, gyakorlatilag blokád alá vonva a Tel Avivot keresztül szelő, nagyforgalmú Ajalon autópályát.

A lehető leghatékonyabb társadalmi nyomásgyakorlási eszközt, vagyis az általános sztrájkot többek között Becalél Szmotrics, szélsőjobboldali pénzügyminiszter, Ciszjordánia kvázi helytartója nyomására vizsgálta meg, majd tiltotta be a munkaügyi bíróság. 

Ezzel viszont az egyik utolsó békés rövidtávú kényszerítőeszköz jogi alapját vette el az izraeli társadalomtól az igazságszolgáltatás.

A patthelyzet pedig, mint oly sokszor a történelemben, ismét Netanjahu önmentő projektjének kedvez: a miniszterelnök a társadalom nagy részének, és a nemzetközi közvélemény megvetése ellenére, még egy kis időre hatalomban maradhat, ami védelmet nyújt attól, hogy katasztrofális politikája miatt jogi és politikai értelemben is felelősségre vonják.

Súlyos nyomás alatt az izraeli gazdaság

Sztrájk ide vagy oda, az izraeli gazdaságnak egyre komolyabb kihívásokkal kell szembenéznie tavaly október óta. Idén 60 ezer vállalkozásnak kell az előrejelzések szerint lehúznia a rolót, amely szám közelít a világjárvány okozta összeomláskor tapasztalt rekordhoz (76 ezer).  

 „A vállalkozások nagyon összetett helyzettel küzdenek: a háború eszkalálódásától való félelem és a harcok befejezésének bizonytalansága, valamint a folyamatos kihívások, mint például a munkaerőhiány, az alacsony kereslet, a növekvő finanszírozási igények, a beszerzési költségek növekedése és a logisztikai problémák, valamint legutóbb a törökországi exporttilalom mind-mind egyre nehezebbé teszik az izraeli vállalkozások számára, hogy túléljék ezt az időszakot”

– nyilatkozta Joel Amir, a CofaceBdi elemző cég vezetője a Times of Israelnek júliusban. 

A nem meglepő módon jelentős részben palesztin és külföldi munkásokra szoruló iparágak, így az építőipar és a mezőgazdaság, jelentős munkaerőhiánytól szenvednek, mivel a háború kitörése óta a palesztin munkások tömegeit nem engedik be dolgozni biztonsági okokra hivatkozva, a legtöbb külföldi munkás pedig egyszerűen elmenekült az országból a háború elől. Jelentős terhet ró a gazdaságra Törökország döntése, amellyel idén tavasszal Ankara megtiltott minden Izrael-irányú exportot. Az addig szép mennyiségben érkező nyersanyagokat, ipari eszközöket és élelmiszerárut kell azóta más forrásokból pótolni, ami szinte lehetetlen kihívást jelent, pláne a Mandeb-szoros húszi lázadók által folyamatos támadásának kezdete óta. 

Győzelem helyett egyre mélyülő mocsár

Korábban már kifejtettük, hogy a gázai háborúban nem lehetséges győzelem az izraeli hadsereg számára. A hadműveletek úgy indultak meg, hogy a leghalványabb háborús célt sem sikerült kitűzni, ahogyan az sem világos, mi volna Izrael terve a háború lezárását követően a régióval. A harcok legintenzívebb fázisának végére is jó, ha 30 százalékos veszteséget sikerült okozni a Hamász fegyveres szárnyának, de a kétségbeesés és a harag valószínűleg bőven pótolják a kieső fegyvereseket. A háborús kabinet Benny Gantz centrista erejének távozásával gyakorlatilag összeomlott. A harcok nyomán elpusztult Gáza kulturális, egészségügyi, szállítási és lakás infrastruktúrájának jelentős része, a helyiek szenvedése mérhetetlen, és a legutóbbi hírek szerint felütötte fejét a gyermekbénulás is. 

Mindezek mellett a Hamász továbbra is folytatja a hadműveleteit és rajtaütéseit elvileg „már megtisztított” körzetekben is, miközben egy, Hezbollah-elleni, katasztrófával fenyegető libanoni háború is egyre fenyegetőbb közelségbe kerül. Az Iránnal való konfrontáció is terítéken maradt, még ha az azonnali eszkaláció esélye jelenleg kicsi.

Az izraeli hadsereg katonái kimerültek 11 hónap folyamatos háborúzásban, amelyet egy olyan hadsereggel vívnak, ami nem is készült fel soha elhúzódó háborúra, doktrínája szerint sem. A hadügy jelenleg olyan törvényjavaslattal házal, amely szerint megemelnék a kötelező sorkatonai szolgálat időtartamát négy hónappal, de jelentősen megnőne a tartalékosok kötelező szolgálati ideje is.

A társadalom több csoportjában is nőtt az ellenállás az utóbbi hónapokra. A mostani sztrájkot több nagy tüntetés előzte meg, amelyeken rendre a háborús célok alapvető átgondolását, tűzszüneti és fogolycserés tárgyalásokat követeltek izraeliek tíz- és tízezrei. A gazdasági nehézségek és az általános bizonytalanság egyre többekben szüli meg az elégedetlenség érzését.

Tízezrek továbbra sem tudnak hazatérni északi otthonaikba a Hezbollah fegyveresei által sorozatosan indított támadások, és a libanoni irányú eszkaláció miatt.

Mindeközben a neofasiszta belbiztonsági miniszter, Itamar Ben-Gvir a kormánnyal karöltve egyre növeli a politikai alapú elnyomást, ahogyan arról nemrég mi is beszámoltunk. Mindez arra mutat, hogy az izraeliek jelentős része számára a különböző tiltakozási formák, és a változtatás esélyének elvétele hosszabb távon már csak tehetetlen dühöt, vagy teljes elkeseredést tud szülni, ami viszont a stabilitást fogja tovább erodálni. 

Akkor most hogyan tovább?

A társadalmi ellenállást az a felismerés is tüzeli, hogy egyre inkább úgy tűnik, Benjamin Netanjahu miniszterelnök és kormánya a legkevésbé sem érdekelt a túszok kiszabadításában.

Abban a pillanatban, hogy erővel, vagy tárgyalásos úton kiszabadítják őket, Netanjahunak megszűnik a legjobb indoka a háború fenntartására, és szembe kell néznie egy számára szinte nyerhetetlen előrehozott választással, ezután immunitásának elvesztésével, adott esetben az október 7-i katasztrófához vezető súlyosan hibás döntések független kivizsgálásával, és így tovább.

Bármivel lehet persze magyarázni az igazán meg nem nyerhető gázai háború, a palesztin civilek embertelen szenvedése és hosszú távú ellehetetlenítésük fenntartását, de a fent említett körülmények mindenképpen nagy súllyal esnek latba Netanjahunál, aki nem az elmúlt egy évben kezdte a hatalomba való kapaszkodást. 

Itt tartunk most. Az izraeli állam önszabályozásának teljes deficitjének legújabb példázata az általános sztrájk letörése egy tollvonással. A szakszervezetek, és az öntudatuktól rég megfosztott munkások ernyedten visszakoznak, elfogadva az abszurd (még ha nem is egyedülálló) érvelést, miszerint ez a sztrájk „politikai motivációjú”.

Nem marad más, mint a külső nyomás. 

(Kiemelt képünk illusztráció)