Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Izrael elvesztette a háborút

Mint arra számos elemző és a Mérce szerzői is felhívták már a figyelmet, az izraeli állam a jelek szerint nem rendelkezik semmilyen, akár csak részben kidolgozott háborús tervvel sem Gázában. A háború megindítása válaszként érkezett az izraeli lakosság kétségbeesett dühére, és így visszacsapásra irányuló elvárására, miközben a székébe kétségbeesetten kapaszkodó Benjamin Netanjahunak is jó hivatkozási alap.

Mindezek azonban vajmi kevéssé alapoznak meg egy biztonságos, élhető Palesztinát és Izraelt, hiszen a hosszú távú politikai megoldásokra továbbra is vak és süket az izraeli politikai elit.

És ugyanazt a hibás, szűk biztonságpolitikai alapú, elrettentőnek szánt „eszkaláció-dominancia” stratégiát erőlteti, ami éppen 2023. október 7-én bukott meg véglegesen.

A katasztrófa viszont egyre súlyosabb, nemcsak a füstölgő romok alá szorult, éhező gázai palesztinok százezreinek, de Ciszjordánia és Izrael lakossága számára is. A háború immár közel nyolc hónapja dúl, és az összesen kettő tudható izraeli cél – a Hamász elpusztítása, vagy legalábbis végletes meggyengítése, valamint az október 7-én elhurcolt túszok kiszabadítása – a kanyarban sincs. Ami rosszabb, hogy kilátás sincs arra, hogy ezek a célok az eddigi módszerekkel elérhetők lennének, miközben minden hosszú távú megoldás is egyre elérhetetlenebbé válik.

Gázaváros, El-Remal, 2023. október 9-én. Izrael október 10-én folytatta a harcot a Hamász harcosai ellen, és több tízezer katonát és nehézpáncélosokat vezényelt a Gázai övezet köré, miután hatalmas csapást ígért a Hamasz fegyvereseinek meglepetésszerű támadása miatt. Fotó: Naaman Omar apaimages

A Hamász fegyveres szárnyának veszteségei nem haladják meg a háború előtti teljes létszám harmadát (még az izraeli hivatalos becslések sem teszik sokkal többre). Benjamin Netanjahu május közepén „mintegy 14 ezerre” tette a Hamász fegyveres erőinek összes megölt tagját, ami az eddigi becslések közül – nem meglepő módon – a legmagasabb szám. Az USA hivatalos becslései még januárban 20-30 százalékos veszteségekről szólnak, míg a szintén – de másik irányban – elfogult Euro-Med Monitor 3-4 ezerben állapította meg ezt a számot. Pontos becslést így nehéz készíteni, de ha a legelfogultabb adatokat kerekítjük, nagyjából 30 százalékos arányt kapunk. Akárhogyan is, ez így messze van egy olyan csapástól, amiből egy regionális nagyhatalmak által támogatott fegyveres szervezet ne tudna felállni.

„Elképzelhető-e, hogy feltegyük legalább azt a kérdést, hogy minden distinkció nélkül gyilkolni Gázában, lerombolni százezrek otthonát valóban javít majd az életesélyeinken a következő években?”

fogalmazott Dror Misáni izraeli író szinte azonnal a Hamász októberi támadása, és az első vérszomjas, izraeli politikusok részéről érkező nyilatkozatok után.

A BBC elemzése szerint már januárban a gázai épületek több mint 50 százaléka megsemmisült vagy megrongálódott, a Világbank és az ENSZ közös, áprilisi jelentése már az összes lakás 62 százalékáról ír, miközben 56 iskola megsemmisült, az egészségügyi infrastruktúra épületeinek 84 százalékát rombolták le vagy rongálták meg jelentősen. Ilyen körülmények között igen kevéssé feltételezhető, hogy nem fog hosszú távon megnőni azoknak a száma a palesztin lakosság körében, akik a fegyveres harcot választják Izrael ellen. Ebből pedig – mint eddig mindig – a Hamász profitálhat a legjobban. Az emberi utánpótlás tehát szinte egyértelműen biztosított, Irán miatt pedig az eszközellátás sem valószínű, hogy elapadna a közeljövőben.

Az Irán regionális hatalmát biztosító milícia-hálózat érintetlen, ahogyan az iráni kapacitások is a proxy-szervezetek utánpótlására. Áprilisban ugyan oda-vissza megrakétázta egymást Izrael és Irán, de mindkét támadás jelentéktelen károkat okozott. Az eszkalációt kiváltó, damaszkuszi követség elleni izraeli rakétacsapás ugyan megölt több iráni főtisztet, hosszú távon ez vajmi keveset számít az iráni befolyás csökkentésében. Még úgy sem, hogy nemrég az iráni elnök, a külügyminiszter és kíséretük homályos körülmények között életüket vesztették egy helikopter-balesetben.

A világ és a fő szövetséges, az USA közvéleménye is egyre határozottabban a gázai háború ellen fordul, a nemzetközi bíróságok népirtás ügyében nyomoznak, és a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot mérlegel a Hamász vezetői mellett az izraeli miniszterelnök és a védelmi miniszter ellen is.

A túszok elsöprő többségét nem sikerült kiszabadítani, szinte biztos, hogy sokuk már nem él. A fogolycserék után is a Hamász fogságában maradt 121 emberből legalább 37 már nem él az értesülések szerint.

Izrael belpolitikai megosztottsága talán mélyebb, mint valaha, a kormányon belül is feloldhatatlan ellentétek uralkodnak.

Joáv Galant hadügyminiszter élesen ellenzi a Gázai övezet megszállását, míg a kabinet szélsőjobboldali tagjai éppen ebbe az irányba presszionálják a miniszterelnököt. Galant májusban a nyilvánosság előtt kritizálta Netanjahut, határozottan követelve, hogy a miniszterelnök zárjon ki minden izraeli kormányzást Gázában a háború végeztével. Galant szintén problémaként említette, hogy jelenleg nincs semmilyen terv a Hamász veresége esetén alternatívát találni a terület irányítására a katonai megszálláshoz képest. Mindeközben Becalél Szmotrics pénzügyminiszter, és Ciszjordánia de facto helytartója viszont az övezet megszállását, a palesztin lakosság elüldözését – vagyis etnikai tisztogatást – követel, legújabban pedig már a nagyobb városok lerombolását is.

Benny Gantz, az ellenzék legtámogatottabb politikusa a legújabb, kormányon belüli törés eredményeképpen szombaton elhagyhatja a háborús kabinetet,

miután májusban megfogalmazott ultimátumával Netanjahu az értesülések szerint nem különösebben foglalkozott.

Gantz hat célkitűzés elfogadását követeli, ezek többek között a túszok kiszabadítására és a Hamász legyőzésére, valamint a háború utáni gázai rendezésre vonatkoznak. Távozásával egy olyan figura esne ki a vészhelyzeti kormányból, akit a választók hónapok óta rátermettebbnek tartanak az ország vezetésére, mint Netanjahut.

Benny Gantz vezérkari főnökként meglepetésszerű látogatást tesz a kiképzőbázisokon, 2011. Fotó: Wikipedia / Israel Defense Forces

A világ legütőképesebb hadseregei közé sorolt izraeli hadsereg nyolc hónap alatt sem tudott egy pár tízezres terrormilíciának visszafordíthatatlan károkat okozni, és semmi nem utal arra, hogy erre a jövőben bármikor képes lesz. Ha a legnagyobb támogatottság mellett, nyolc hónap alatt nem sikerült, akkor mégis mire lehet számítani a következő nyolcban? Az elvileg elfoglalt és „megtisztított” észak-gázai területekről továbbra is rakétákat indítanak Izrael felé, és izraeli katonák halnak meg jelenleg is a Hamász támadásaiban. A várható iszonyatos civil áldozatok és a háború utáni életet szinte ellehetetlenítő infrastrukturális károkozáson kívül nem látni, hogy bármivel is közelebb kerülne Izrael a kitűzött céljához.

Mindezek figyelembevételével kijelenthető, hogy

Izrael jelenleg egy vesztes háborút vív. A háborút lezáró terv és hosszabb távú, a helyi palesztin lakosság számára is elfogadható kompromisszumos politikai rendezés nélkül minden egyes nap, amíg a háború tart, csak a lakosság elviselhetetlen szenvedését nyújtja el.

A katonai műveletek az övezet lakhatatlanná tételén kívül mást nem tudnak elérni, ez viszont nem oldja fel a palesztin-izraeli ellentéteket. Éppen ellenkezőleg: biztosítja, hogy a Hamasz-szerű képződményeknek mindig legyen utánpótlása.

Politikai megoldásra van szükség a fenntartható békéhez, ezt pedig tankokkal nem lehet elérni. Netanjahuval, aki a fentire deklaráltan nem hajlandó, és a Gáza gyarmatosítását vizionáló szélsőjobboldali szövetségeseivel azonban ilyesmi fel sem merülhet.

Támogass, hogy folytathassuk! 

Nem luxuskiadásokra költünk, a működésünk a tét.

 

(Helyesbítés: A cikk előző verziójában tévesen szerepelt, hogy elfogatóparancs lenne érvényben az izraeli és a Hamász-vezetők ellen. A Nemzetközi Büntetőbíróság egyelőre még csak mérlegeli, hogy kiad-e ilyen parancsot.)