Amikor tavaly tavasszal sikerült nyélbe ütni Moszkva és Kijev között a gabonák és a műtrágya szabad exportjára vonatkozó megállapodást, jelentősen megkönnyebbülhetett a világ, de leginkább a Közel-Kelet és az afrikai kontinens jelentős része. A háború közvetlenül fenyegette volna enélkül az Ukrajnából induló tengeri szállítási útvonalakat, amelyeken keresztül a fent említett, élelmiszer-behozatalra szoruló régiók azonnali súlyos helyzetbe kerültek volna. Ráadásul a hiány nagyon gyorsan még jobban megnöveli a még elérhető gabonatermékek árát, ami költségvetési krízisbe is taszíthatja a Tunéziától Egyiptomon át Iránig hagyományosan jelentős kenyérár-támogatásokat osztó államokat.

Oroszország a maga részéről azonban idén július elején felmondta a gabona-megegyezést, arra hivatkozva, hogy a nyugati szankciók miatt Oroszország gabona és műtrágya-exportja aránytalanul sérül. A következmények szinte beláthatatlanok.

Ha csak a legsérülékenyebb országokat nézzük, és eltekintünk az élelmiszer-árak globális emelkedése után várható súlyos elszegényedéstől, a helyzet igen riasztó. Egyiptom, egykor birodalmak éléskamrája, jelenleg búzafogyasztásának 85 százalékát Oroszországból és Ukrajnából importálja, a tavalyi megállapodás idejére az ország stratégiai búzakészletei 2,6 hónapra voltak mindössze elegendőek a teljes kimerülés előtt. Libanonban ez a kritikus idősáv mindössze 1 hónapot tett ki, miután a 2020 augusztusi bejrúti robbanásban elveszett szinte a teljes nemzeti tartalék. Tunézia 50 százalékban függ az orosz-ukrán szállításoktól, ott 4 hónapnyi búza választotta el az egyezség megkötésekor az országot az éhezéstől.

Ha pedig a Közel-Kelet és Afrika országainak legsérülékenyebbjei kénytelenek lesznek megszüntetni az állampolgáraik számára biztosított kenyértámogatásokat, sőt, élelmiszerhiány lépne fel, akkor szinte garantált teljes régiók destabilizálódása.

A destabilizálódás további, akár fegyveres konfliktusokhoz és mérhetetlen szenvedéshez, és várhatóan további jelentős menekülthullámokhoz vezethet.

Az utóbbival járó zsarolási potenciállal Vlagyimir Putyin biztosan számol. Nem véletlen, hogy a Törökországban komoly belpolitikai feszültséget okozó menekültkérdés (a nemrég zajlott választások egyik fő témája is ez volt) Ankarát az egyik legaktívabb közvetítő szerepébe kényszerítette a gabona-tárgyalások során.

Mi lehet a megoldás? Természetesen a háború befejezése, de legalábbis a gabona-megállapodás azonnali visszaállítása megoldaná a probléma jelentős részét, de erre a legutóbbi lépések alapján sajnos kevésbé számíthatunk. Az Ukrajna által nemrég felvetett török haditengerészeti kíséret biztosítása is szóba jöhet, feltételezve, hogy az orosz flotta, illetve légierő nem akarná kockáztatni a nyílt fegyveres konfliktust Ankarával. Ez a lépés viszont igen kockázatos, súlyos eszkalációval is járhat, ha mégis török hadihajók közvetlen közelében kezd el lövöldözni Oroszország ukrán szállítóhajókra. A következő probléma, hogy a nagy biztosító társaságokat és az élelmiszeripari befektetőket nem nyugtatná meg egy ilyen forgatókönyv. Ankara, mondanunk sem kell, nem is túl lelkes.

Másik lehetőség az lehetne, hogy Törökország politikailag helyez nyomást Moszkvára, egyértelmű jelzéseket adva arra, hogy a gabona-megállapodás további szabotálása esetén beszünteti hintapolitikáját, és az eddigieknél egyértelműbben áll ki katonai szövetségi tömbje mellett. Egy ilyen lépés lehetséges, hogy elegendő lehet önmagában is, a kockázatos katonai gabonakíséret nélkül is.

A háború nélkül is mindenképpen szükséges áthangolni a sérülékenységükről ismert hosszú ellátási láncokat, a monokultúrát erőltető, profitmaximalizáló globális cégek kárára erősítve a lokális élelmiszer-termelést. 

„Nincs ok arra, hogy az afrikai országok nettó élelmiszer-importőrök legyenek. Megvan a lehetőségünk arra, hogy megtermeljük az élelmiszereinket, megvan a lehetőségünk arra, hogy megtermeljük a saját műtrágyáinkat”

– nyilatkozta nemrég Jane Nalunga, a Dél- és Kelet-Afrikai Kereskedelmi Tárgyalási Intézet vezetője a térség helyi termelőit segítő intézkedések kapcsán.

Semmi kétség afelől, hogy ez lehet az egyetlen, igazi megoldás a kríziskezelés mellett, de azonnali megoldásra is szükség lesz, mielőtt a gabonaimport-függő országok utolsó búzasilói is kimerülnek.