Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ukrajna leggazdagabb embere szerezné meg a Dunaferrt

Az 1966-os születésű, tatár származású Rinat Ahmetov a Szovjetunió összeomlása után nem sokkal szerezte meg a hatalmas ukrajnai acélipar jelentős részét. A mariupoli Azovsztál és az avgyivkai acélmű orosz katonák általi elpuszítása után azonban úgy tűnik, cégbirodalma zászlóshajója, a Metinvest, Dunaújvárosban kívánja pótolni kapacitásai egy jó részét. De ki is Ahmetov, és mi várható tőle?

Kedden dunaújvárosi forrásokból kiderült, hogy a hányattatott sorsú ISD Dunaferrt, azaz hagyományos nevén a Dunai Vasműt mégis érdekli egy vevő. A korábbi, egymással a tulajdonjogért is ökölre menő harcokat vívó ukrán és orosz tulajdonos mellett egy harmadik szereplő, a Metinvest felajánlotta, összes adósságával együtt megvásárolná a Dunaferrt. Sőt, kapacitásnövelést, és a károsanyag-kibocsátás csökkentését is beígérte, így próbálva versenyezni a brit acélipari óriással, a 2022-ben számos zűrös pénzügybe belekeveredett Sanjeev Gupta Liberty Steel nevű multinacionális vállalatával, akik ugyancsak érdeklődtek már. A Metinvest azonban még náluk is érdekesebb és befolyásosabb tulajdonost rejt: ez pedig nem más, mint Rinat Ahmetov, Ukrajna legnagyobb vagyonnal rendelkező embere, volt médiacézára, és ellentmondásos kaméleon-oligarchája.

De ki is ő, és miért érdemes egyáltalán beszélni róla?

A donyecki piactól a csúcsig

A tatár származású, 1966-ban a Szovjetunió Ukrán SZSZSZK-jában született Ahmetov üzleti karrierje itt is vett repülőrajtot. A háború előtt főleg mesés vagyonáról volt híres, hiszen övé volt:

  • a teljes donyecki acélipar,
  • a Sahtar Donyeck futballklub, amelynek máig tulajdonos-elnöke, noha a csapat nem játszhat az oroszok által megszállt városban és annak stadionjában,
  • a mariupoli Azovsztál, Európa legnagyobb acél- és vasműve, ami ugyancsak teljesen elpusztult 2022 tavaszán, az orosz ostromban,
  • az avgyivkai acélmű, amelyet a nyáron pusztított el Putyin hadserege
  • a DTEK energiacég, amely Ukrajna elektromosáram-ellátásának 30 százalékát biztosítja
  • egy hatalmas médiabirodalom, amelynek zászlóshajója az aktívan politizáló (és a Majdan utáni elnökökkel mindig kritikus) Ukrajina 24; médiabirodalmát azonban Ahmetov 2022-ben „felajánlotta” az ukrán kormánynak a hatékonyabb háborús tájékoztatás érdekében

A háborús veszteségek ugyan érzékenyen érintették fő cégét, a Metinvestet, az elmúlt év során azonban Ahmetov mégis vásárolt magának egy óriási villát a francia Riviérán (Villa Le Cedres) amiért 221 millió dollárt (82 milliárd forint) fizetett ki. Ezenkívül van még egy nagy, londoni belvárosi lakása is. A háború tehát személyes szinten sem rendítette meg Ahmetov hatalmát.

Számos riporter és újságíró próbált már rájönni arra, hogy honnan származik a Forbes szerint Ahmetov mintegy 4,3 milliárd amerikai dollárra (1596 milliárd forint) rúgó vagyona, erre viszont soha nem sikerült egyértelmű választ találni.

Ahmetov maga úgy fogalmazott 2010-ben, hogy a Szovjetunió összeomlásának évében, pénztelen ifjúként „kockázatos és szerencsés befeketetéseket tett”. Egy, Donyeck 1990-es évek-beli ügyeivel foglalkozó oknyomozó újságíró, Olekszandr Kucsinszkij szerint viszont Ahmetov Donyeck akkori rettegett tatár maffiafőnökének, Ahat Hafizovics Braginnak az egyik „erős embereként” szerzett először befolyást. Ahmetov 2010-ben tagadta, hogy Bragin illegálisan szerzett vagyonából bármit is ráhagyott volna, de azt elsimerte, hogy rendszeresen végzett neki szolgálatokat a városban. Kucsinszkij szerint a szovjet időkben piaci hentesként dolgozó Bragin és bandája drága és márkás ruhák illegális csempészetével szerezte első millióját, a helyi hatóságokat pedig már nagyon korán lefizették.

Az ezeket a történeteket vizsgáló és összegyűjtő Kucsinszkijt és feleségét 2014-ben Szlovanszk melletti nyaralójában ismeretlen tettesek gyilkolták meg.

Andrew Wilson Ukrajna-kutató 2005-ös könyvében (Ukraine’s Orange Revolution / Ukrajna narancssárga forradalma) egyenesen odáig megy, hogy Ahmetovot Bragin egyik fegyveres embereként írja le, aki segített neki az 1991 utáni időkben a donyecki bányászatot és nehézipart felügyelő ISD (Indusztrialnyi Szojuz Donbaszu / Donbaszi Ipari Szövetség) nagyiparos-kartelljét „eltenni az útból”. Ahmetov eközben saját szakállára is dolgozni kezdett, az 1990-es évek végére Hans von Zans szerint óriási ingatlanvagyont épített ki, tulajdonképpen maffiamódszerekkel, és a Donyecki Régió vezető politikusaival ápolt kapcsolatai segítségével. A csúcsra csak akkor tört, amikor főnökét, Bragint, és mind a hat biztonsági emberét megölte egy óriási robbantásos merénylet a donyecki stadion előtt 1995 októberében. A halálos merénylettel többen Ahmetovot gyanúsították, ő azonban később azt nyilatkozta, hogy a vak szerencsén múlott az élete, hiszen egy társával öt percet késtek a futballmérkőzésről, így már csak a robbanás után értek oda.

Bragin halála után pedig, csodával is határos módon, egyre több tisztsége és vagyontárgya szállt Ahmetovra, ebbe beleértve ipari érdekeltségeit, amelyeket annak idején segített neki megszerezni, és a Sahtar Donyecket is.

Az ukrán belügyminisztérium szervezett bűnözésről készített 1999 szeptemberi jelentése „veszélyes bűnszervezet fejeként” írta le az oligarchát, aki azonban hamarosan maga is aktívan beszállt a politikába. Az évek során

egyszerre épített ki ugyanis remek kapcsolatot a kijevi vezetéssel és a Jelcin-korszak vezető orosz politikusaival (így Viktor Csernomirgyinnel) is.

Aki ugyanis a donyecki iparvidéket birtokolta, azzal nem csak számolni kellett mind Moszkvának, mind pedig Kijevnek, de gyakorlatilag gazdaságilag rá is voltak szorulva jóindulatára.

Oroszbarát, ukrán-tatár „hazafi”

Ez alól még Vlagyimir Putyin sem volt kivétel. Sőt, Ahmetov, mint a Donyecki régió feje, eleve szinte természetes módon lett az ukrajnai Moszkva-barát oligarchacsoport egyik vezetője, miután a 2004-es kijevi „narancsos forradalom” hatalomra segítette az orosz hatalommal kritikus ukrán nacionalistát, Viktor Juscsenkót. Az új elnököt hatalomra segítő tömegmozgalom éppen az olyan oligarchák elszámoltatását kísérelte meg, mint Ahmetov, aki ellen a legfőbb ügyészség Juscsenkó alatt eljárást is indított. Ahmetov ez elől Monacóba menekült, ahol nem túl szerény körülmények között „húzta meg magát”. Ezért nem is csoda, ha

az acélkirály aktívan segített Juscsenkó és miniszterelnöke, Julija Tyimosenkó megbuktatásában akkoriban kialakított médiabirodalmával.

Ahmetov nem csupán támogatta az oroszokkal barátságosabb hangot megütő Viktor Janukovics elnök, és volt donyecki kormányzó megválasztását, de a Janukovics-féle Régiók Pártja színeiben 2007-től kormánypárti képviselővé is vált a kijevi parlamentben, a Verhovna Radában.

Mindez ma már a kínos múlt része. A 2014-es Majdan forradalom ugyanis elsöpörte kijevi kapcsolatainak jórészét csakúgy, mint a Régiók Pártját és Janukovics elnököt is – utóbbi Oroszországba menekült.

Ahmetov azonban legendásan ismert arról, hogy a legkeményebb politikai fordulatokat is könnyed eleganciával ússza meg. Sőt, attól sem ijedt meg, hogy a Janukovics-éra utolsó évében egyre több tüntető próbálta számon kérni a rezsim támogatása miatt. Ezt nagyon jól mutatja a 2013 decemberi donyecki példa: amikor egy aktivista azt nyilatkozta a médiának, hogy Ahmetov oda sem mer menni hozzájuk, „Londonban bujkál a nép elől”. Alig pár perc múlva Ahmetov testőrök nélkül és egyszerű ruházatban jelent meg és kérte számon a demonstrálókat és újságírókat arról, miért hazudnak. A Londonról szóló kommentár mellé persze más kérdés már nem fért bele, ez a jelenet vitte is a showt aznapra:

Ahmetov tehát nem rémült meg. Sőt, egyik megbízottja, Konsztantyin Kilimnyik az új, ismét oroszellenes ukrán kormány és Ahmetov közötti egyik „követ” lett, aki a vitás ügyek megoldására tett kísérletet. Ez nem túl hatékonyan haladt előre, egészen addig, amíg Ahmetovra ismét rá nem mosolygott a szerencse. Egy, korábban Viktor Janukovics ukrán elnök köreinek dolgozó amerikai kampánymenedzser, Paul Manafort ugyanis meggyőzte Kilimnyiket, hogy amennyiben Donald Trumpnak támogatást szereznek a térségben, úgy megválasztása esetén a Republikánus Párt Washingtonban elnézőbb lehet majd az orosz és ukrán felső gazdasági körökkel. Ebből jóformán semmi sem lett, miután a 2016-os amerikai választásra gyakorolt „orosz befolyásról” elkészített 2019 márciusi Mueller-jelentés Kilimnyiket az egyik kapcsolatként jelölte meg. Ugyanez a jelentés nem talált komolyan vehető bizonyítékot a Trump megválasztásába való orosz állami beavatkozás tényére, Paul Manafort és a kelet-ukrán milliárdosok kapcsolatát azonban ettől még kellő részletességgel elemzi.

Az biztos azonban, hogy az ügy révén, illetve a 2014-ben kezdődő donyeck-luganszki konfliktusban Putyin és az ukrán vezetés között játszott diplomáciai közvetítőszerepe miatt Ahmetov jelentős befolyásra tett szert az Egyesült Államokban is. És, noha az orosz sajtóban egyes donyecki szeparatista vezérek azt állították, jelentős anyagi támogatást is kaptak Ahmetovtól, ezt az oligarcha vehemensen tagadta, sőt, kiemelte: 2014 után a végül ukrán oldalon maradó – azóta az oroszok által elfoglalt – Mariupolban az acélmunkásokból szervezett Kijevhez hű milíciát, amelynek feladata a Putyin-párti „fosztogatók” féken tartása volt.

Hivatalosan Ahmetov 2016-ban még az orosz-ukrán konfliktus „békés megoldását” támogatta, és üdvözölte a második Minszki Egyezményt is, ami kimondta, hogy Ukrajna régióinak széleskörű autonómiát kell biztosítani.

Viszonya azonban 2017 elején megromlott mind a donyecki szeparatistákkal, mind Moszkvával, amikor a donyecki szeparatisták tüntetést szerveztek még megmaradt ottani érdekeltségei ellen, majd egyszerűen elvették és „államosították” a Donyeck általuk ellenőrzött területein található gyárait.

A háború után pedig, az ukrán elit nagy többségével együtt már úgy nyilatkozott, a béke Oroszországgal egyelőre elképzelhetetlen.

Ezek után Ahmetov egyértelműen Kijevre volt utalva, de végül sikeresen elérte, hogy Petro Porosenkó csokoládémágnás elnöki kabinetje alatt nem hárult komoly figyelem elszámoltatására.

Pozíciója nagyon sokat romlott, miután Volodimir Zelenszkij lett az ország elnöke 2019-ben. A Zelenszkij megválasztását támogató milliárdos, Ihor Kolomojszkij ugyanis Ahmetov egyik legnagyobb ellenlábasa volt. 2021-re a kelet-ukrajnai erős ember Ahmetov és a kijevi központú kormány nyíltan is összeveszett, miután Zelenszkij aláírta a 2021-es ún. „oligarchatörvényt”, ami korlátozta a legvagyonosabb ukránok jogait. Miközben eladdig Ahmetov cégei lényegében ingyen szállíthatták a bányászott vasércet és a nyersvasat az ukrán államvasutakon, Zelenszkij törvénye ennek díját  lényegesen megemelte volna. Ez kifejezetten az olyan emberek vagyoni és politikai túlhatalma ellen irányult, mint az addig minden rendszeren átevickélő Ahmetov. Zelenszkij ekkor – addig az ukrán vezető politikusok között példátlan módon – nyilvánosan vádolta őt meg azzal hogy „államcsínyre készült” a Majdan utáni ukrán rendszer ellen, az elnöki hivatal pedig vizsgálatok tucatjait indította nagyvállalatai pénzügyeinek felderítésére.

Mindez nem ígérkezett könnyű küzdelemnek. Ahmetov egyik fő politikai tévéjén futott ugyanis az ország legnézettebb politikai kibeszélő-showja, a Szlovik Schuster által vezetett Szvoboda Szlova (A szólás szabadsága), amely innentől fogva keményen támadta Zelenszkijt és kabinetjét, holott 2019-ben eredetileg támogatta őt. Sőt, 2021 végére politikai kapcsolatain keresztül Ahmetov elérte, hogy Zelenszkij pártját, A Nép Szolgáját (Szluha narodu)  21 képviselő otthagyja, hogy a befolyása alá tartozó frakcióközi csoportot, az Értelmes Erőt (Rozumna Szila) támogassák.

Az egyre elmérgesedő konfliktust huszárvágásként „oldotta meg” Putyin brutális Ukrajna elleni támadása 2022. február 24-én. Mivel a háború egyik első áldozata épp az Ahmetovnak rengeteg pénzt hozó Azovsztalnak is otthont adó Mariupol volt, az oligarcha jóindulatát Oroszország elitje végleg elveszítette, sőt, helyette komoly ellenséget szerzett magának Ahmetov személyében. Eközben Zelenszkij kénytelen volt vele és az ország többi milliárdosával is békét kötni, hiszen vagyonuk és befolyásuk szükséges volt az ország védelméhez.

Ahmetovnak azért a háború elején is sikerült kisebb botrányt okoznia. Eredetileg ugyanis az terjedt el, hogy az orosz hadsereg február 16-án általános támadást indít Ukrajna ellen. Február 15-én kiderült, hogy Ahmetov több csúcsoligarchával együtt ez előtt a dátum előtt magánrepülőn hagyta el Ukrajnát, a sajtó pedig arról írt, a háború elől külföldre menekülnek. A kialakuló botrány hatására azonban február 16-ára, amikorra bizonyossá vált, hogy az orosz hadsereg ekkor még nem indult meg, ismét Mariupolba utazott, ahol a média kereszttüzében, demonstratívan sétált végig a tengerparti promenádon, megesküdve, hogy semmilyen bajban nem hagyná el hazáját. Való igaz: azóta is Kijev mellett él, végleg pedig sohasem hagyta el a háborús országot.

A háború azonban érzékenyen érintette Ahmetov vagyonát is, ami Mariupol és a Donyec-medence teljes pusztulásával egykori méretének egyharmadára zsugorodott 2022-ben. Noha 4,3 milliárd dollár még így is óriási összeg, a 2006-os 12 milliárdos Ahmetov-vagyonhoz már alig mérhető hozzá. Mindezek miatt fő cégcsoportja, az SCM, be is perelte az orosz államot, veszteségei megtérítését követelve.

Ahmetov és Moszkva kapcsolata már korábban rosszra fordult: ennek legfontosabb jele, hogy a londoni Chatham House jelentése szerint az oligarcha már 2019-től fogva méretes adományokkal támogatta a NATO-párti, amerikai központú Atlanti Tanács munkáját. A Tanács általában igen aktív a 2014 utáni ukrán politikában, és a háború előtt és alatt is igyekszik Zelenszkijt és kormányát keményvonalasabb pozíciókba tolni az esetleges béketárgyalások ellenében, a háború folytatása felé. Az Atlanti Tanács támogatói közé Ahmetovon kívül még Mikola Zlocsevszki, a Buriszma energiacég tulajdonosa tartozik, aki Joe Biden fiának, Hunter Biden zűrös ukrajnai üzleti ügyeiben is közreműködött.

Dunaújváros új ura?

Ha a Dunaferr felvásárlása tényleg megtörténik, akkor Rinat Ahmetov a Metinvesten keresztül nem csupán az acéliparából élő Dunaújváros ura, de Magyarország egyik legbefolyásosabb külföldi befeketetője is lehet. Sőt, az sem világos, mi Ahmetov holdingcégének, az SCM-nek mi a viszonya a Dunaferr tulajdonjogát ukrán részről követelő ISD-vel. Ezutóbbit ugyanis egyik régi és jó barátja és üzlettársa, a Donbaszi Ipari Szövetséget még a kilencvenes évek derekán megszerző Szerhij Taruta uralja a mai napig is.

Taruta saját szavai szerint nagyon jól ismeri Ahmetovot, egy Washington Post-portréban közölt interjúban „a Szovjetunió egyik legkiválóbb kártyajátékosaként” emlékezett meg róla.

A Dunaferr kapacitása persze nem mérhető olyan monstrumokhoz, mint az Azovsztál: míg előbbi éves kapacitása rendes működés esetén 1,8-2 millió tonna lenne, utóbbié a pusztulás előtt 13,7 millió tonna volt. Mégis, amennyiben a vásárlás sikerülne, Ahmetovnak pénze és érdeke is lehet többségi érdekeltséget szerezni a cégben.

Sok jót azonban a dolgozók a munkahelyük megtartásán túl nem várhatnak az új vezetőségtől sem. Kalandos politikai életútja melett ugyanis

Ahmetov arról hírhedt, hogy befolyásával számos, a munkások jogait korlátozó törvényt fogadtak el az ukrajnai parlamentben:

2015-ben például olyan új munkatörvény-módosításokat fogadtak el, amelyek sokkal hátrányosabb helyzetet eredményeztek az ukrajnai dolgozóknak még az 1991 utáni helyzethez képest is. A 2022-ben elfogadott, második ukrajnai munkatörvénykönyv-módosítás – ami ismétcsak Ahmetov és oligarchatársai befolyását tükrözi, még tovább mérgesítette a helyzetet. Utóbbi értelmében a kis- és középvállalkozások munkásaira a továbbiakban nem vonatkozna a munkatörvény, és a javaslat szerint kollektív szerződés helyett valamennyi dolgozónak egyéni megállapodást kell kötnie a munkáltatóval. Megszüntették továbbá a szakszervezetek leépítésekkel szembeni vétójogát is.