Keleti oldal, nyugati oldal

Bogatin Bence

„Mi indokolja azt, hogy az osztrák oldalon lehet szálloda, úszó színpad, csónakház, kikötő, mindenféle szórakozást kiszolgáló szolgáltatás, de a magyar oldalon ez szigorúan tilos?”

Két végigküzdött év után végre időt nyertek azzal a Fertő tavi civilek, hogy az állam befagyasztotta a „Soproni Fertő Part fejlesztés”-projektet. No, nem mintha a kormány bölcs belátása okán történt volna mindez, hiába kérték a beruházás leállítását a helyiek, a természetvédők, az ellenzék, vagy akár az UNESCO. Egyszerűen megérkeztek a szűk esztendők, el kellett zárni a pénzcsapot. Ez egyben arra is alkalmat adhatna a kormánynak, hogy legalább a látszat kedvéért gesztusokat tehetne, olyan gesztusokat, amelyekben tükröződik, hogy figyelembe veszi a helyiek akaratát és zöld szempontokat. Volt erre már más esetben gyámoltalan példa, emlékezzünk Lázár János építési miniszter parlamenti felszólalására az aligai szállodaépítési kapcsán.

Hogy ilyen gesztusokra még csak ne is számítsanak a civilek a Fertő parti komplexum kapcsán, azt jól megmutatta Csepreghy Nándor beruházási miniszterhelyettes válaszlevele Szabó Rebeka párbeszédes képviselőnek, aki a projekt állapotáról és jövőjéről érdeklődött. Lázár János jobbkezének reakciójában nagyjában minden benne van, amiért a tóparti civileknek és a környezetvédő szervezeteknek nem szabad abbahagyniuk a Fertő tavi küzdelmet: Csepreghy meglehetősen barátságtalan hangvétellel korábban már többször megcáfolt érveket hozott a hotelépítés mellett.

Az államtitkár legfőbb kapaszkodója ugyanis a klasszikus „ha az osztrákoknál lehet szálloda, nálunk miért ne lehetne” gondolat volt,

amelyet vissza lehetne utasítani annyival, hogy nekünk miért lenne muszáj a rossz példát követnünk. Ennél azonban fontosabb, hogy mindennek van – a Fertő Part-ügyben egyébként már ezerszer tárgyalt – történeti magyarázata is, amely például a Greenpeace honlapján könnyen elérhető. Ennek lényege az, hogy az osztrák oldal azért sokkal beépítettebb, mert a most ott látható infrastruktúra még az előtt épült meg, hogy az egész Fertő tavat 1991-ben nemzeti parkká nyilvánították volna. A természetvédők egyébként arra is felhívják a figyelmet, hogy

„a magyar oldal természeti értékekben mindig is sokkal gazdagabb volt amiatt, hogy az északról délre irányuló szél és vízmozgás a magyar oldalon halmozta fel az üledéket, iszapot, és ezen tudott ez a hatalmas, viszonylag érintetlen nádas a rengeteg értékes élőlénnyel kialakulni. Hogy ez ilyen épségben megőrződött, az részben annak is köszönhető, hogy a vasfüggöny lebontásáig ez a terület elzárt, háborítatlan terület volt, ahová nem lehetett belépni”.

Nos, ha a számos egyéb indok egyike sem jutna hirtelen eszünkbe, például ezért nem célszerű osztrák mintára beépíteni a tópartot. 

Munkaerőhiány az erdőben?

Kiss Soma Ábrahám 

„Jelentős tartalékkal bírnak a hazai erdőállományok (…) A legnagyobb területi borítottsággal rendelkező fafajunk az akác, ami a kitermelést követően azonnal alkalmas fűtésre. Az említett rendelet számos szabályozása az akác ültetvényeknek, az akácerdőknek a kitermelését könnyíti meg. Első körben a magyar erdőgazdálkodói szektor erre a fafajra koncentrál”

– mondta Dobre-Kecsmár Csaba, Egererdő Erdészeti Zrt. vezérigazgatója a HírTV műsorában.

A szakembernek mindenképp igaza van ebben a kérdésben, persze miután az interjú elején felmondta a kormányzati mantrát, miszerint csak az ellenzék és a civilek kiáltanak farkast, valójában nincs itt semmi látnivaló. Magyarországon valóban túltengenek az akácosok, hovatovább a kivágott akácot – amely Magyarországon inváziós fafajta – valóban lényegesen kevesebb ideig kell szárítani felhasználás előtt (igaz, a fűtőértéke is rosszabb más fajokénál).

Ennek tudtában – és hátunk mögött számtalan kormányzati nyilatkozattal, agrárminisztériumi közleménnyel stb., melyek garantálják, hogy itt aztán nem lesz káros erdőirtás – még inkább érthetetlen, mi szükség volt a gyakorlatilag szabadrablást lehetővé tevő kormányrendeletre.

Érthetetlen tehát, hogy ennyi kivágható akácos, energetikai céllal telepített ültetvény mellett miért kellett engedélyezni a természetvédelmi területeken a fakitermelést, akár tarvágásos módszerrel, az erdő megújításának szándéka nélkül. Kérdés az is, hogy a rendelet hogyan engedhet utat a vegetációs időszakban végzett favágásnak, amely nemcsak a fák, de a teljes erdei ökoszisztéma számára kirívóan káros.

Hisz az eddigi nyilatkozatok alapján senki sem akarja, hogy tarra vágott tölgyerdők faanyagát fűtsék el télen a gázszűke miatt szilárd tüzelőanyagra átállított iskolákban (nedvesen, ráadásul).

Hovatovább lesz elég száraz fa a télire a minisztériumok, kormányközeli szakértők és egyéb beszélő fejek megszólalásai alapján.

Nagyot akart mondani a kormány, ezért hogy mindenki lássa, mekkora a baj – és milyen közel a kompetens segítség —, ezért húzott egy olyan szimbolikusat, aminek még a védelmében is csak annyit képes felhozni, hogy úgyse fogja alkalmazni? Nem állna távol a megszokottól. És persze egy ekkora otrombasággal tömegeket vihetnek az utcára az ellenzéki pártok, a kormány munkájával elégedetlen civilek – a társadalom közügyekre fogékony részének másik felével pedig fapofával közölheti a kormány, hogy a zöldek azt akarják, hogy megfagyjanak a rászorulók.

De az is lehet, hogy a Telexnek megszólaló szakértő által is emlegetett, az ágazatot hosszú évek óta sújtó, krónikus munkaerő- és eszközhiányt igyekeznek így kompenzálni. Ha meghosszabbítják a kitermelési időszakot – vagyis bármikor lehetővé teszik –, és könnyítenek a kitermelés feltételein (azaz nem kell ügyelni, hogy hol, mennyit, szálazással termelnek-e ki vagy tarvágnak), akkor kevesebb emberrel több fát tudnak kitermelni.

Ha pedig ez a helyzet, akkor egy elég pongyola és nemtörődöm választ adott a kormány egy véresen komoly kérdésre.

Ha ugyanis komolyan akart volna válaszolni rá, akkor igazán elővehette volna az energia-veszélyhelyzeti operatív törzset, amelynek a kitermelési időszakig pont lenne ideje kitalálni, hogy hogyan termeljenek ki elegendő tüzelőt a környezet súlyos károsítása nélkül. Ki lehetne rendelni például erdészeket, hogy segítsék az akácosok fenntartható kitermelését és őshonos erdők telepítését.

Ha meg nincs ember és eszköz, akkor egy ilyen súlyos veszélyhelyzetben igazán kivezényelhetnék a katonaságot, hogy az előbb említett erdészek felügyeletével hajtsák végre a rájuk bízott feladatokat. És akkor végre talán valami látványosan értelmes elfoglaltsága is lenne Magyarország reguláris haderejének ahelyett, hogy látványosan értelmetlen módon menekülteket üldözne a határban, a lakosságot riogatná utcai jelenlétével a járványos időszakban, vagy szürkére festett magángépekkel furikázza a kormánytagokat.

Persze az is lehet, hogy a rendeletnek a fentiekhez semmi köze, és csak annak vagyunk tanúi, ahogy a kormány éppúgy kapkod az energiaválságra adott válaszokkal, ahogy kapkod az adórendszer átalakításával, vagy éppen a rezsicsökkentés csökkentésével.

Messze ez lenne a legmegnyugtatóbb szcenárió, hisz ez esetben igaza lenne a HírTV-n megkérdezett szakembernek, és tényleg megmarad a védett erdő is, és a fával fűtők sem fagynak meg.

Égből pottyant válság

Lehoczki Noémi

„Az a kormány, amelyik saját maga nyomta bele az országot egy gazdasági válságba, igyekszik néhány látszatintézkedéssel ezt a válságot kezelni.”

Bokros Lajos interjút adott az ATV-nek a kormány gazdaságpolitikájáról. A közgazdász egyik állítása, hogy a jelenlegi válságot a kormány idézte elő, nem a nemzetközi gazdasági folyamatok – infláció, háború, energiaválság stb. – gyűrűztek be Magyarországra.

Meglehetősen érdekes állítás ez egy olyan globalizált világgazdaságban, amelyben minden válság természetszerűleg csakis globális lehet. Az ellátási láncok fennakadása, a növekvő energiaárak áthárítása a fogyasztókra az infláció által, az aszály, a klímaváltozás, a dráguló műtrágya és a mezőgazdasági termelés csökkenése a szárazság hatására stb. mind-mind nemzetközi válságok. Még a pedagógusoknak is kísértetiesen hasonló problémákkal kell megküzdeniük más országokban, köztük a környező országokban is, bár kétségtelen, hogy a magyar pedagógusok helyzete még nemzetközi összehasonlításban is kirívóan rossz.

Nem felmenteni akarom a kormányt, ehelyett inkább azt állítom, hogy globális problémákra adnak szörnyű helyi válaszokat. Ez a szörnyű válasz pedig nem a „mértéktelen többletkeresletben” rejlik, amit a kormány választások előtti osztogatásának tud be Bokros Lajos, hiszen gazdasági elemzések is bizonyítják, hogy az inflációt nem a bérek tolják föl, hanem a kínálat növekvő haszonkulcsa (vagyis a cégek egységnyi termelésből származó nyeresége).

Lefordítom közgazdasági blabláról emberi nyelvre:

nem az van, hogy túl sokat költenének az emberek a kormány által kiosztogatott pénzből, és ez okozza a válságot, hanem az van, hogy nem tudnak megélni a keresetükből.

Ezt lassacskán mindnyájan a bőrünkön érezhetjük nap mint nap, míg Bokros Lajos és más közgazdászok szaknyelvvel ködösítenek, hátha akkor az egyszerű ember elhiszi, valójában ő megy szembe az autópályán.

Bokros Lajos egyik javaslata, hogy szűnjön meg a rezsicsökkentés. Ezt a tanácsát a kormány már megfogadta. Javasolja továbbá, hogy takarékosságra intsék az embereket. Ez a javaslat szintén megvalósult már, igaz, hőszigetelő kormányprogrammal együtt talán azt is biztosítani lehetett volna, hogy senki ne fagyjon meg otthonában takarékoskodás közben.

Annyiban is megfogadta már a kormány Bokros Lajos tanácsát, hogy nem mindenkinek ad támogatást, igaz, a rászorulóknak különösen nem. Ellenzékiek is gyakran elmondták, hogy a rezsicsökkentésnek csak a szegényeknek kellene járnia, de ez olyasmit kívánna, amiért a Bokros Lajos-féle közgazdászok nem igazán szoktak lelkesedni – hatalmas bürokráciát, amely felméri, ki a rászoruló és ki nem. Paradox módon épp maga Bokros Lajos mutat rá az univerzális juttatások esélyegyenlőségi szerepére az interjú végén, amikor kifejti, hogy a családtámogatások helyett a kormánynak a mindenkinek járó családi pótlékot kellett volna növelnie, hogy a támogatás a szegény rétegekhez is gond nélkül eljuthasson.

Végezetül a kata kapcsán a közgazdász elismételte sokat hangoztatott történelmi tévedését a nyugdíjról, amit nem szociális intézkedésnek, hanem várománynak tart. Bokros Lajos állításával szemben a nyugdíjrendszerben természetesen nincs semmilyen „piaci logika”. A nyugdíj egy XIX. század végi szociális, munkásmozgalmi vívmány, ami biztosítja a gazdasági produktivitásra már nem képes időseknek, hogy ne dolgozzanak. Reméljük Bokros Lajos többi javaslatával ellentétben a nyugdíjról alkotott véleményét nem fogja megfogadni a kormány.

Lentről felfelé történő újraelosztás és torzított német hírek

Mikus Áron

„…hogy a válság árát [a németek] nem az emberekkel (és főként nem a szegényekkel) fizettetik meg, nagyon becsülendő”

– írta Fekete-Győr András a Momentum piaci fundamentalista testvérpártja, a Szabaddemokrata Párt (FDP) színeiben politizáló Christian Lindner javaslata kapcsán, aki Németország pénzügyminisztereként az elszabaduló infláció nyomán megnövekedő adóterhek miatt hirdetett meg felemás kompenzációs programot. Lindner célja, hogy megállítsa az úgynevezett „hideg progressziót”, amely azt a jelenséget jelöli, amikor a többkulcsos adórendszerben valaki úgy kerül eggyel magasabb kategóriába – és kell emiatt a jövedelmének magasabb hányadát adóként befizetnie –, hogy a bérét az inflációt követve megemelik, azonban ez nem jelent valódi reálbér-növekedést – tehát nem fog tudni többet vásárolni a pénzéért. Lindner hangsúlyozva, hogy az állam nem „gazdagodhat” az infláció révén a polgárai kárára, az adómentes jövedelem határának növelését javasolja, amely szerinte széles néprétegek számára jelentene tehermentesítést.

Azonban a helyzet közel sem ennyire egyszerű, ahogy erre a koalíciós pártok, jóléti szervezetek és közgazdászok is felhívták a figyelmet. A Fekete-Győr András által pusztán „egy működő demokráciában természetes” vitaként feltüntetett kritikák azonban alapjaiban ássák alá a Momentum korábbi elnökének azon állítását, miszerint partnerének javaslata „a válság árát nem az emberekkel (és főként nem a szegényekkel) fizettet[né meg]”.

Ugyanis az adómentes jövedelem határának emelése elsősorban a tehetősebbek számára jelentene könnyebbséget, miközben az alacsonyabb keresetű háztartásoknak nem nyújtana érdemi segítséget.

Továbbá az adócsökkentés miatt kieső állami bevételek – mert az állam is a pénz reálértékén vásárol, így hiába növekedik nominálisan a bevétel – pont a szegényebb háztartások számára nélkülözhetetlen segítséget nyújtó szolgáltatások finanszírozását tenné nehezebbé.

Marcel Fratzscher, a német gazdaságkutató intézet (DIW) vezetője és a berlini Humboldt Egyetem makrogazdasági professzora kiemeli, hogy az alacsonyabb jövedelműek számára az infláció 3-4-szer nagyobb terhelést jelent, mint a magasabb jövedelműek számára, miközben az adócsökkentésből kizárólag az utóbbiak profitálnak. Emiatt szerinte a javaslat nem más, mint egy alulról felfelé történő újraelosztás.

Klaus Seipp német közgazdász, közpolitikai tanácsadó rámutat, hogy amíg a mindenkit érintő adónemek – mint az ÁFA – érintetlenek maradnak, addig a javaslat az egyetlen jövedelemarányosan változó – tehát a társadalmi igazságosság elveit érvényesítő – adónemre (jövedelemadó) vonatkozik. Így az alacsonyabb jövedelmű háztartások a jövedelmük nagyobb százalékát fizetnék be adóként, mint a tehetősebbek – ami egyébként már most is a helyzet, ahogy az a DIW kutatásából kiderült.

Szintén a szegényeket érinti az is, hogy a szociális juttatásokat – például a munkanélküli segélyt, a lakhatási támogatást, vagy a diákoknak szociális alapon fizetett BaFög-öt – nominálisan határozták meg, így azok vásárlóereje az inflációval erősen romlott. Ezen kifizetések inflációhoz való igazításához szintén szükség lenne azokra a befolyó összegekre, amelyekről Lindner javaslata lemondana a tehetősek javára. Ami azért is problémás, mert az államkasszába fizetett fix összegű járulások elinflálódása is bevételkiesést jelent.

Így különösképpen érdekes kérdés, hogy honnan lenne pénz a javaslatcsomag másik elemére, azaz a gyerekek után fizetett támogatás növelésére, melyet kiegészítene a gyerekek után járó adókedvezmény emelése. Ez utóbbi javaslatot még az SPD jobb szárnyához tartozó, Berlint főpolgármesterként vezető, korábbi családügyi miniszter, Franziska Giffey is kritizálta, mivel az nem ott segítene, ahol a legnagyobb a szükség. „Azzal, hogy én további támogatást kapok a gyerekeim után, a nyugdíjasokat és a hallgatókat nem segítettük meg ” – nyilatkozta.

A koalíciós partnerek és szakértők épp ezért inkább célzott támogatásokat javasolnak. Achim Post, a legerősebb kormánypárt, a szociáldemokrata SPD társfrakcióvezetője például az alacsonyabb jövedelműeket célzó, közvetlen kifizetéseket javasol. Szintén megoldást jelentenének az olyan, mindenki számára elérhető tehermentesítő szolgáltatások, mint a nyárra bevezetett 9 eurós jegy. Ennek keretében 9 euróért az ország összes közösségi közlekedését igénybe lehetett venni egy hónapon szeresztül. A szolgáltatást éppen Lindner tiltakozása miatt nem folytatják, mivel az szerinte a „grátiszmentalitás” megerősödéséhez vezetne a lakosságon belül.

Fekete-Győr András épp a múlt héten, az Azonnali megszűnése kapcsán fejezte ki elégedetlenségét, hogy a magyar nyilvánosságban a német nyelvterületről érkező hírek „duplán mosva”, angolból fordítva, gyakran torzítva jelennek meg. Úgy néz ki, hogy ha politikai érdekei úgy kívánják, ő sem riad vissza ettől a gyakorlattól.