Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A hét, amikor a kormány csak utólag olvasta a rezsipanaszosok leveleit

Utánanéztünk,  mire hivatkozva komcsizott egy jóízűt ismét Gulyás miniszter, megemeljük a kalapot a lemondó zalai iparkamarai elnök előtt, és nem értjük, hogy a kormány miért csak utólag olvassa a lakossági rezsipanaszokat.

Neokonzervatív szellemek a palackból

Tóth Csaba Tibor

„Mikor nem volt demokrácia, akkor ezt különböző társadalmi egyeztetésekkel próbálták elfedni, de mióta demokrácia van, és vannak szabadon választott képviselők, azok dönthetnek, és ennek a felelősségét is vállalják. A meghozott döntésért a kormány és természetesen a kormánypártok a felelősséget vállalják. Még Sólyom Lászlónak kiváló alkotmánybírósági elnöki határozatai vannak arról, hogy milyen továbbélése volt a kommunizmusnak azzal, hogy a szakszervezetekkel, és KIK-kel való egyezetés az feltétlenül szükséges. Természetesen vannak fontos társadalmi szereplők, akik van, hogy hozzá tudnak tenni egy döntéshez, van, hogy érdemes kikérni a véleményüket. De itt a helyzet napnál világosabb volt.”

– Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, 2022, július 13-án, a kormányinfón.

Bevallom őszintén, némi kutatómunkát kellett végeznem ahhoz, hogy ezt az idézetet, amely a megszorító intézkedések bejelentését kísérte, értelmezni tudjam. Annyi világos volt, hogy Gulyás Gergely egy olyan újságírói kérdésre válaszolta ezt, ami a katatörvény megszavazása előtti, az Európai Uniónak szóban megígért „társadalmi egyeztetést és konzultációt” kérte számon.

Gulyás hirtelen a 2000-es évek végén rendszerkritikus gondolatokat is hangoztató Sólyom László egy alkotmánybírósági döntése mögé próbált bújni az alig két nap leforgása alatt átvert törvénymódosítás miatt. Kis kérdezősködés után megtaláltam azt a döntést, amire hivatkozott.

Sólyom és bírótársai így értelmezett gondolatai egy olyan, 1998-as alkotmánybírósági döntésben szerepeltek, ahol végül megerősítették az első Orbán-kormány egy korai döntését a regionálisan leosztott, társadalombiztosítási önkormányzatok felszámolásáról. Ez az akkor éppen az amerikai republikánusok neokonzervatív, privatizáló politikáját nyíltan is támogató, korai jobboldali Fidesz egyik fő projektjének számított, hogy választott képviselők és szakszervezetek ne szólhassanak bele a magyar közegészségügy kérdéseinek alakításába.

A Sólyom által elnökölt, akkor még sokkal karakteresebb funkcióval bíró Ab ezt a szándékot végül azokkal a szavakkal támogatta meg, amelyek szerint:

„A  hatalmi  ágak elválasztására  épülő  államszervezetben azonban  szükséges  az állami és érdekképviseleti funkciók pontos elhatárolása,  ezért a jogalkotás – mint közhatalmi tevékenység – nem tehető függővé a közhatalmi jogosítványokkal nem rendelkező szakszervezetek és egyéb szervezetek állásfoglalásaitól. Ezért az Alkotmánybíróság álláspontja  szerint  a  jogalkotás  eljárási  rendje   és   az Alkotmány  4.  §-ában foglalt rendelkezés között  alkotmányosan értékelhető, közvetlen összefüggés nincs.”

A ma már egyértelműen cinikusnak ható érvelés, ami Gulyás részéről elhangzott, tehát nem jelenik meg az eredeti döntés érvelésében. Egyvalami viszont bizonyos: a korabeli, kilencvenes éveket jellemző pökhendiség, amely – főként politikai ideológiai okokból – a szakszervezetek, más, „közhatalmi jogosítvánnyal nem rendelkező” szervezetek véleményét azon az alapon söpri le, hogy az 1990 utáni rendszer nem adott a szakszervezeteknek ilyen jogosítványokat, hirtelen éppen akkor jelent meg, az eredetinél keményebb formában, amikor a megszorító intézkedések bevezetését meg kellett valamivel indokolnia Orbán Viktor miniszterének.

Jóllehet, hogy Sólyom és a konzervatív alkotmánybírók 24 évvel ezelőtt mindezt még a demokráciára érzékenyebb módon fogalmazták meg, ráadásul a társadalombiztosítási önkormányzatokban csupán az MSZP túlhatalmi próbálkozásait látták. De eleve a tény, hogy a „2010 előtti rendszert” szóban folytonosan elutasító kormányzat ugrik vissza hirtelen, a semmiből ehhez az érveléshez, és ezzel saját neokonzervatív, privatizáló logikától terhes múltjához, a jelenlegi történelmi pillanatban felér egy önmaguk felett kimondott ítélettel. Nem kell konzultálni, egyeztetni, elég ha a szent parlamenthez fordulunk bölcsességért. Érthető ez, azt hiszem, mindenki számára.

A kormány előbb is olvashatná a lakossági e-maileket

Kiss Soma Ábrahám

„Van olyan háztartás is, ahol csak villanyt használnak, és gázt nem. Sok mindenben gondolkodunk. (…) Gyakorlatilag egész éjszaka ömlöttek az e-mailek és a Facebook-hozzászólások, és ezeket a problémákat mind-mind asztalra hozzuk, és ezzel nagyon komolyan foglalkozunk, mindenkin segíteni szeretnénk”

mondta Németh Szilárd rezsibiztos a rezsicsökkentés-csökkentésről.

Németh szavai szerint a kormány szeretne minden rászorulónak segíteni rezsiszámlái alacsonyan tartásában. Elvileg ennek megfelelően alkották meg a rezsicsökkentés új (a legfrissebb információk szerint átmeneti, háborús) verzióját, amelyben az átlag alatt fogyasztók továbbra is rezsicsökkentett áron jutnak energiához, míg a fogyasztás átlag fölötti részét piaci áron kell megfizetnie a lakosságnak. Aztán kiderült, hogy nemhogy szakmai szervezetekkel, a saját táborral sem vitatták meg a reform kérdéseit, de a jelek szerint még csak hosszabban elgondolkodni sem sikerült a bejelentés előtt.

Mert ahhoz aztán nem kell különösebb fantázia, hogy az ember elképzelje, hogy nem mindenki gázzal fűt.

Persze a rezsicsökkentés korábbi verziójánál elvben mindenképp igazságosabb és takarékosabb, hogy csak az átlagos szintig támogatják az energiafogyasztást.

De vegyük észre, hogy hiába kampányol a kormány azzal, hogy a kisfogyasztásúakat továbbra is támogatják, ez alapvetően egy gazdasági intézkedés.

Meghúztak egy bizonyos szintet – az átlagot, valószínúleg azért, mert jól eladható és kényelmes —, aztán hullott a forgács. Pedig nem lett volna nehéz feladat az e-mailek és Facebook-kommentek helyett előzetesen tanulmányozni a kérdést, ne adj’ isten némiképp professzionálisabb módon.

Hogy ne menjek messzire, mi például elég hamar elértünk szakértőket, akik évek óta foglalkoznak az energiaszegénységgel, és van is mondanivalójuk arról, hogy hogyan lehetne a lakosság energiaellátását igazságosabban biztosítani, továbbá a rezsicsökkentéssel és átalakításával kapcsolatban is meg tudnak fogalmazni javaslatokat.

Lehetséges, hogy a kormány hatástanulmány gyanánt a közösségi média monitorozását választja, a mélyreható és többek között szociális kérdéseket, valamint az infrastruktúra és a különböző társadalmi csoportok fogyasztási jellemzőit érintő vizsgálatok alapján összeállított előzetes koncepciók helyett?

Csak abban reménykedhetünk, hogy számos energiaszegénységben élő állampolgár és a szegényes koncepcióval kidolgozott rezsireform további kárvallottjai is serényen kommentelnek majd a Facebookon, a rezsibiztos pedig legalább ezen tapasztalatokat figyelembe veszi, az esetleges finomhangolás során, ha már a témával foglalkozó szervezeteket derogál neki felhívni.

Az igazi szembesítésre persze nem az interneten, csak az utcán kerülhet sor. Hogy ez mikor következik be, az a történelmi tapasztalatok szerint csak idő kérdése.

Úgynevezett érdekképviselet, úgynevezett tisztesség

Bogatin Bence

„Nem mintha sok vizet zavarna, de így tartom helyesnek: ma lemondtam a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltatói tagozatában küldöttként viselt tisztségemről”. „Nem tudok közösséget vállalni egy olyan, elvileg legfőképpen gazdasági érdekegyeztetésre, érdekképviseletre hivatott szervezettel, amelynek országos elnöke semmibe veszi, megveti, homogén, bűnös, ügyeskedő, kártékony masszaként láttatja, továbbá sokkal inkább sarcoltatja, sem mint képviseli, segíti a legkisebb – a megélhetésért zömében tisztességesen küzdő – hazai vállalkozások százezreit.”

Az egyik leginkább célt tévesztett attitűd a katatörvény elleni tiltakozások során Parragh László mint érdekképviseleti vezető személyes felelősségének hangsúlyozása a szabályok megváltoztatásában. Ez dióhéjban nagyjából úgy foglalható össze, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként a szervezet tagjainak érdekeit szolgáló javaslatokat kellene előmozdítania ahelyett, hogy azok sorsát megkeserítő ötleteket adna a kormánynak. Na pláne, hogy még kamarai hozzájárulást is fizetnek a szabálykövető tagok, amire aztán elő is került a „Soha többé Parragh-adó!” szlogen.

Parraghot személyesen a katatörvény átírásáért elővenni majdnem annyira értelmetlen, mint a változtatás rosszabbik végén álló bármelyik ételfutárt, aki hétközben a forgalmat blokkolta elkeseredésében. Mindenki pontosan tudja, hogy a módosítás ötletének semmi köze sincs az ő, illetve a MKIK felelős testületi tagjainak szürkeállományához; Parragh feladata a lakosság szondázása. Az MKIK elnöke semmi olyannal nem turnézta volna körbe a sajtót a választás után, amit ő maga talált ki. Érdemes felidézni ennek kapcsán például legutóbbi „ötletét” az önkormányzatok megsarcolásáról.

Amiért joggal lehet átkozni Parragh Lászlót, az a vég nélküli cinizmus és arragoncia, amivel érdekképviseleti pozícióból beszél az elvileg általa képviseltekhez és az elvileg általa képviseltekről. Azokról, akiknek nem csupán anyagilag lesz rossz szeptembertől, hanem a tetejébe még napi három fölényeskedő nyilatkozattal meg is forgatja bennük a kést a kamarai elnök.

Ehhez képest volt legalább egyvalaki, megmutatta, hogy hogyan kell viselkedni olyankor, amikor az érdekképviselet eszköz nélkül marad: ő Virrasztó Zsolt, a posztjáról a nevetséges törvényalkotási folyamat miatt távozó Zala Megyei KIK elnöke, aki egyenes gerinccel állt fel a székéből. Pedig ilyen intenzitású társadalmi egyeztetés mellett akár ő is egészen nyugodtan és háborítatlanul terpeszkedhetne a foteljében következmények nélkül – Rolexszel vagy anélkül, tökmindegy –, és sértegethetné a saját kollégáit pont úgy, mint Parragh László. Nem teszi, és ezért tisztelet jár neki.