Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Nem akarjuk, hogy az Ukrajna bombázása alatt mozgósító aktivisták azt higgyék, küzdelmeik eltörölhetőek”

Az Alliance for Workers’ Liberty (Szövetség a Munkások Szabadságáért) nyilvános Zoom-beszélgetést tartott február 28-án, amelyen a szövetség képviseletében Dale Street szakszervezeti vezető beszélgetett Chris Forddal, a Ukraine Solidarity Campaign tagjával és a Commons | Cпільне ukrajnai baloldali lapnál dolgozó Denisz Pilassal. Ukrajna védelmében, az orosz imperializmus ellen címmel futott a beszélgetés, majd hatvan résztvevővel, akik szolidaritásukat fejezték ki az Ukrajnában életveszélyben lévő civil lakossággal, a munkássággal – elvtársaikkal.

A felszólalók a háborúhoz kapcsolódó európai baloldali megközelítéseket vázolták, és a beszélgetés során többször figyelmeztettek, hogy ne felejtsük vizsgálni azt, ahogyan szolidarizálunk, vagy egyáltalán, ahogy nyilvánosan véleményt fogalmazunk meg egy háborús helyzetről.

Denisz Pilas újságíró felszólalása józanító volt: valószínűleg a legsötétebb óráink ezek most, mondta. A beszélgetés idejében egy biztonságos helyről jelentkezett be, de elmondta, sok ismerőse Harkivban volt még akkor. Figyelmeztetett, hogy nem mindenkinek van lehetősége otthagyni a várost – van, akit a szegénység, mást a testi fogyatékosság tart vissza, és van olyan is, aki idős rokonait nem hagyhatja hátra. Van, aki óvóhelyeken húzódik meg, és olyan is, aki nem jutott el óvóhelyre.

Az orosz hadsereg, úgy tűnik, nem tudja, miért harcol, állította Denisz. Mintha elhinnék azt, hogy Ukrajnát felszabadítani jöttek – pedig tulajdonképpen civileket ölnek. Nem ismerni az áldozatok pontos számát. Arról beszélt, hogy a lakosság egy része területvédelmi egységekhez csatlakozik, de nincs elég fegyver. Hogy sokan adnak vért (akár hamisítva korábbi véradásaik időpontját), sokan próbálják élelmiszerrel segíteni egymást, különbözőféleképpen igyekeznek támogatni azokat, akik a fronton vannak.

Az ukrajnai baloldaliak által szerkesztett Commons magazinból rendszeresen közlünk fordításokat, szemléket. Antimilitarista, internacionalista elemzéseik, ukrajnai tapasztalatokra építő beszámolóik nélkülözhetetlenek mindazok számára, akik az imperialista agresszió végét követelik, és a népek békéjét támogatják.

A szerkesztőség a támogatásunkat kéri, segítsük őket, hogy tudják folytatni munkájukat!

Ford szerint az északír helyzethez, Pilas szerint a kétezres évek eleji iraki invázióhoz hasonlít a 2014 óta folytatódó ukrajnai háborús konfliktus. Minden beszélő kiemelte, hogy tévedés az 1914-es vagy akár az 1919-es helyzethez hasonlítani a mostanit. A konfliktus itt ugyanis nem két hasonló helyzetben lévő impérium között történik. A nemzetközi és különösen a nyugati baloldal gyakran alkalmaz egy whataboutism-nak nevezett bezzeg-retorikát, mondják, amely alapján az orosz invázió várható, kiszámítható következménye volt az Egyesült Államok gazdasági, és a NATO területi terjeszkedésének.

A felszabadító szerepében tetszelgő Putyin

De mi is ez a retorika? Egy olyan megfigyelői, értékelői pozíciót kölcsönöz az ukrajnai helyzetet elemzőnek, amely nem veszi figyelembe a térség nagyon is bonyolult történetét, etnikai és vallási sokféleségét, politikai felosztását. Jan Smoleński, a Varsói Egyetem adjunktusa, és Jan Dutkiewicz, a Concordia és a Harvard doktorandusza „westsplainingnek” nevezik a narratívát, amelyben sajnálatos, ám kiszámítható a Putyin által koordinált, emberéletek ezreit követelő, és milliók életét felforgató invázió.

Amikor Putyin a NATO kelet-európai bővítéséhez kapcsolódó „megszegett ígéreteket” emlegeti, ugyanarra a Budapesti Memorandumra hivatkozik, amelyre az Ukrajna területi integritását a nyugati nagyhatalmakon Münchenben számonkérő Zelenszkij. Ez az egyezmény azonban nem rendelkezik nemzetközi jogi kötőerővel.

A területi konfliktus tárgyalásakor ellenben gyakran lesz a memorandum egy hidegháborús, óhatatlanul egyszerűsítő narratíva része: mind az USA (és ebben a narratívában az általa irányított NATO), mind Oroszország imperialista politikájukból adódóan igényt formálnak bizonyos területekre. És fegyveres konfliktusok megelőzése érdekében elvárható lenne egy „neutrális, köztes terület” létrehozása.

A probléma ezzel a retorikával az, hogy elveszi a térségek bármiféle geopolitikai ágenciáját. Arról tudomásunk van, figyelmeztet Smoleński és Dutkiewicz, hogy a kelet-európai országok nyitottak voltak rá, mi több, választották a NATO-tagságot, hiszen a szervezettől remélték területi autonómiájuk garanciáját.
Rövid, az értelmezés nehézségeire rámutató lábjegyzet a Trianon-sebet feltépkedő, magyar nyelvterületeken kialakult narratíva, amelyet többek között Bayer Zsolt képvisel: ki kell mondani, Ukrajnában fasizmus (pardon, kisebbségek elnyomása) volt és van, s ez igencsak bonyolítja a szolidaritás-érzést.

Fontos figyelembe vennünk azonban, hogy, bár a nem-ukrán kisebbségek valóban elszenvedői voltak az elmúlt évek törvényhozásának, ez a narratíva egy olyan diskurzus része, amely a magyar nyelvterületet még mindig egységesként képzeli el. S bár a narratíva látszólag a kisebbségek védelmét kéri számon egy elnyomó államon, szorosabban vizsgálva a logikáját ellentmondásba ütközünk: egy egységességet, homogenitást vizionáló nemzetképben a történeti, tapasztalati okokból az általánostól eltérően alakult identitások csak kevesebbek lehetnek. Ezt az antifasizmus szót kínkeservesen kerülgető narratívát az ássa alá, hogy érzelmekre épül – az érzelmek pedig szükségszerűen bonyolultak, veszélyes őket racionalizálni.

Ez kapcsolja a nemzetközi nyugati nézői, értékelői szerepet felvevő narratívába a magyarországit. Ebből a szerepből nagyon könnyű ugyanis értékítéletet megfogalmazni egy olyan ország belpolitikáját és geopolitikai helyzetét illetően, amelynek történetére, belső konfliktusaira nem fordított különösebb figyelmet a nyugat. A háború előzményeit tárgyaló társadalomtudósokra (Bilousz, Iscsenko és mások) kevés figyelmet fordítunk, ritkán adunk nekik hangot.

Mert mi történik akkor, ha Oroszország elfoglalja Ukrajnát? – tette fel a kérdést Ford a február-végi beszélgetésben. Hogy lenne az bármilyen formában is egy felszabadító háború? Mi történik a baloldallal, a szakszervezetekkel, a civil- és munkásmozgalmakkal? Erre már van válaszunk, figyelmeztet: a Krím megszállása után létrejött rezsim, és a donbászi régió helyzeteit ismerjük. Minden önálló szakszervezetet és minden olyan pártot betiltottak, amelyik nem szolgálja megbízott vezetőik érdekeit. Gondoljunk Reznicsenko és mások történeteire, a krími tatárok helyzetére.

Hogy az orosz invázió bármiféle felszabadulást hozna, ezt nem csupán az orosz befolyás előtörténete, de az ukrajnai ellenállás mértéke is cáfolja. Egy orosz bábkormány csak vérfürdőhöz vezetne – s ez nem spekuláció, mutat rá Ford. Hogy nem az, azt láttuk Csecsenföldön, láthattuk Szíriában.

Mit tehetnek a szocialisták, a munkásmozgalmak ebben a tekintetben?

Forrásokat biztosíthatnak a helyi mozgalmak számára, az ő kéréseiknek és szükségleteiknek megfelelően, s bár az Ukrajnán kívüli mozgalmak háborút ellenző tagjainak kellemetlen gondolat lehet, a helyi mozgalmak felelőssége, hogy a forrásokat legjobb belátásuk szerint költsék élelmiszerre, gyógyszerekre, ha kell, fegyverekre. Fontos továbbá, hogy a háború után is segítsük ezt az országot – hangsúlyozták a résztvevők – Ukrajnának hatalmas forrásokra lesz szüksége az újjáépüléshez, s mindez egy partneri viszonyban, az ország EU-s csatlakozását támogatva lenne javasolt.

A megfigyelő és felszabadító szerepeken túli segítségnyújtás

Dale Street és Pilas is kiemelte, amikor az ukrajnai menekültek segítéséről beszélünk, hogy minden Ukrajnából menekülőre gondolnunk kell. Láthatóvá válik a nem-fehér emberek szegregációja, akkor is, amikor a menekültstátusz nagyon kiszolgáltatott helyzetében vannak, és ezt számon kell kérni a befogadó hatóságokon.

Az ukrajnai szakszervezetek, munkásmozgalmak támogatása mellett fontos támogatni azokat az orosz háborúellenes tüntetőket is, tette hozzá Pilas, akik közül ezreket tartóztatnak le, emelnek ki felvonuló tömegekből Oroszországban. A fenntartott orosz rezsim az oroszok érdekei ellenében, csupán az ottani elitet szolgálja.

S az elit ugyanúgy Ukrajnában is elit, az ottani oligarchák többsége az elsők között hagyta el az invázió kezdetekor az országot. Nem csupán egy invázió elleni küzdelemről kell beszélnünk az ukrajnai háború kapcsán, hanem a globális kapitalizmus egy nagyon specifikus működésének az ellenzéséről is.

Mindezek közben, teszi hozzá Chris Ford, nem akarjuk, hogy az Ukrajna bombázása alatt mozgósító aktivisták azt higgyék, küzdelmeik eltörölhetőek. Ha viszont képesek vagyunk terelések és bezzeg-retorikák nélkül a segítségnyújtásra fókuszálni, tanulságként levonható az, amit egyesek most is terelésnek használnak: ha most helyes forrásokat átirányítani a szükséget szenvedőknek, akkor mindig helyes. Ha most helyes elítélni az imperializmust, ha most be lehet fagyasztani oligarchák vagyonát, mert döntéseik embertelen egyenlőtlenségekhez vezettek, akkor máskor is opció tud ez lenni. Ha most képesek vagyunk emberségesen bánni egy háborús helyzet elől menekülőkkel, akkor talán máskor is azok leszünk.

A Mércén már összegyűjtöttük, hogyan segíthetsz Magyarországon az Ukrajnából menekülőknek.

Összegyűjtöttünk egy listát a helyben dolgozó, segítségért folyamodó ukrajnai szervezetekről is:

  • A Commons | Cпільне társadalomkritikai lap Ukrajnában, munkatársai közé tartozik a beszélgetésen felszólaló Denisz Pilas, és a Mércén korábban fordításban közölt Tarasz Bilousz is.
  • A Longo Maȉ kooperatíva a luganszki régióban, Vrubivkán segít gyerekek biztonságba helyezésében, ukrán hrivnyában erre a számlaszámra: 4441114451067639 (Кошан Bіачецлав Антонійоіч Монованк), euróban pedig a következő számlára lehet utalni. UA 2032200100000262063011162 (számlaszám: 26206306311162, Koshan Viacheslav, 90440, Ukrajna, Zakarpatska régió, Khustskyi körzet).
  • Az Operation Solidarity egy kölcsönös segítségnyújtáson alapuló szervezet, amelyet az ukrajnai háborús helyzet elől menekülők és a helyi mozgalmakban továbbra is résztvevők segítésére hoztak létre anarchista kollektívák.
  • A Ukraine Solidarity Campaign az ukrajnai szocialisták és szakszervezeti tagok számára szolgáltat információkat és támogatást. Az angliai székhelyű szervezet több ukrajnai mozgalommal áll kapcsolatban (a csoportok listája elérhető weboldalukon).
  • A BEARR Trust kelet-európai és közép-ázsiai civil szervezeteket segítő alapítvány. Külön gyűjtést indítottak ukrajnai szervezetek segítésére, amelynek bevételeit azon civil szervezeteknek utalják, amelyekkel korábban közösen dolgoztak projekteken.
  • A Fight For Right ukrajnai civil szervezet az országban maradni kényszerülő fogyatékossággal élőknek nyújt segítséget. A civil szervezet telefonos és helyszíni segítségnyújtással is foglalkozik.
Kiemelt kép: Marienko Andrii/UNIAN