Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Azért emlékezünk, mert egymásban magunkra ismerünk” – Somogyi Béla és Bacsó Béla előtt tisztelgünk

Csütörtök reggel a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, valamint a Politikatörténeti Alapítvány és Intézet közös szervezésében megemlékezést tartottak Somogyi Béláról és Bacsó Béláról a Fiumei úti sírkertben. A Népszava egykori főszerkesztőjét, a Magyarországi Tanítók Szakszervezetének elnökét, Somogyi Bélát és munkatársát, az ifjú segédszerkesztőt, Bacsó Bélát 102 éve gyilkoltatta meg az eszeveszett és kegyetlen fehérterror. E két ember szociáldemokráciáért és a sajtó függetlenségéért vívott harcát nem felejthetjük el.

Somogyi 1868-ban született Halastón. Először állami tanítóként kezdett dolgozni, majd 1895-től publikálni kezdett a Népszavában. Pár évvel később már szerkesztőként dolgozott a lapnál. Somogyi elkötelezett szociáldemokrataként harcolt az önszerveződés jogáért, így 1906–ban megalapította a tanítók lapját, az Új Korszakot, és megválasztották az egyik első tanító szakszervezetnek, a Magyarországi Tanítók Szabad Egyesületének az elnökévé. Somogyi kíméletlenül őszinte és alapos oknyomozói munkája járult hozzá, hogy a megannyi ártatlanul kioltott emberi élet nem maradhatott titokban. A munkájáért az életével fizetett.

A megemlékezésen Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke felelevenítette, hogy Somogyi elkötelezett híve volt annak, hogy az alávetettek megpróbálják megszervezni magukat és intézményes keretek között erőt kapjanak az érdekeik érvényesítésére. Somogyinak köszönhetjük a Pedagógusok Szakszervezetének jogelődjét, az első tanítóknak szóló szakszervezetet, és követve a példáját – hívta fel a figyelmet Csóti – megalkuvás nélkül kell működtetni az intézményes érdekképviseletet, a szakszervezeteket, az egyetlen eszközt az egyeztetések keretének megteremtésére.

A Vértanúk terén, a Nagy Imre szobor helyére visszahelyezett 1918-1919-es forradalmak mártírjainak emlékművének nincs más célja, mint kitörölni embereket a történelemből – figyelmeztetett Dr. Egry Gábor, a Politikatörténeti Intézet (PTI) főigazgatója. Egry kifejtette, hogy valójában tehetetlenek azok, akik erőszakosan próbálják eltörölni az erőszak emlékezetét, hiszen idővel a harsány és tolakodó központi narratívát képviselő emlékmű pont úgy felejtésbe merül, ha nincs ki ápolja az emlékét. A történész emlékeztetett, hogy a szobor az emlékezet nélkül nem más, mint egy puszta kuriózum. Egry kiemelte, hogy a mi dolgunk, hogy elmeséljük, hogy mit jelentenek számunkra ezek az emberek:

„Mi, akik a brutálisan meggyilkolt Somogyi Bélában és Bacsó Bélára emlékezve egymásban magunkra ismerünk. Magunkra ismerünk a tanárban, az újságíróban, az erőszakos hatalom kérlelhetetlen leleplezőjében. […] Ezen keresztül tudjuk a saját szűkebb közösségünk, a munkások, a szegények, a kiszolgáltatottak, a jogfosztottak emancipációjának közösségét az önszerveződés és tudás útján felemelkedő jobb világot teremtő emberek közösségét beemelni a magyarság közösségébe.”

Munkásmozgalom és a szabad sajtó mártírja

Az eseményen Dr. Erőss Gábor, Budapest VIII. kerület Józsefváros alpolgármestere kifejtette, hogy ezzel a megemlékezéssel a kerület baloldali vezetése szeretné megerősíteni, hogy elkötelezettek a munkásmozgalmi hagyomány emlékezetének megőrzésében. A kerületi munkások, a Conti utcai szerkesztőség, a munkás kaszárnyák és a Simplon kávéház mind elidegeníthetetlenül része a kerület emlékezetének. Erőss megemlékezett arról is, hogy Somogyi elkötelezett szociáldemokrata volt, aki egész életében a jogfosztottak és kizsákmányoltak jogaiért küzdött, így büszkén emlékezhet rá a józsefvárosi közösség.

„Somogyi Béla halála tehát kötelez minket, hogy az elnyomottak oldalára álljunk, küzdjünk a jogaikért, szerveződjünk, írjuk meg, mondjuk el és szerezzük vissza az emlékezetüket” – zárta beszédét Erőss.

Megemlékezés Somogyi Béláról és Bacsó Béláról a Fiumei úti sírkertben 2022 február 17-én. A megemlékezésen részt vett Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke, Dr. Egry Gábor, a Politikatörténeti Intézet (PTI) főigazgatója és Dr. Erőss Gábor, Budapest VIII. kerület Józsefváros alpolgármestere. A Pedagógusok Szakszervezete szintén megkoszorúzta a fehérterrorban elhunyt mártírok sírját

Becsületbéli ügy

A Tanácsköztársaság összeomlása után nem maradt az országnak kormánya, az egyetlen számottevő fegyveres tényezőt Horthy Miklós tartotta kezében. Bár a különítményesek hadseregnek nevezték magukat, a tisztekből álló csoportok laza hálózata katonai alakulatnak nem volt minősíthető. A fegyveresek őrült ámokfutásban pusztítottak el mindent, ami az általuk elképzelt úri Magyarország képével összeegyeztethetetlen volt. Politikailag a baloldaliakkal és a liberálisokkal számoltak le, de rengeteg zsidó is áldozatául esett az értelmetlen vérengzésnek.

A fehérterror áldozatainak számát nehéz megbecsülni, de több ezer ember veszhetett oda a mértéktelen pusztításnak. Somogyi halálához vezető egyetlen bűne volt, hogy tényfeltáró cikkeivel az ártatlanul legyilkolt embereknek nyilvánosságot biztosított.

A Népszava volt az egyetlen újság, amelyik foglalkozott itthon ezeket a gyilkosságokkal, részletesen számoltak be a Margit körúti fegyházba zárt munkások kínzásáról, a Prónay-különítmény siófoki, enyingi, simontornyai sorozatgyilkosságairól, vagy az orgoványi közösség határában talált 18 legyilkolt lakosról is.

A nyilvánosság nem tetszett a gyilkos szélsőjobboldali terrorszervezeteknek, december 8-án egy Vigadóban tartott nacionalista gyűlés után átvonultak a Népszava-házba a Conti (ma Tolnai Lajos utca) 4. szám alá, ahol szétverték a szerkesztőséget, valamint a nyomdát is.

Somogyi tényfeltáró cikksorozata pontos képet festett a rendszer kegyetlenségéről. A főszerkesztő Somogyit ekkor már javában vegzálták a karhatalmom emberei. Lakását tisztek szállták meg, és szélsőjobboldali darutollasok (az 1919-es ellenforradalom hadseregének tisztjei) többször megkergették. Somogyi hathatós és kíméletlen, független munkája segítette 1919 végén az MSZDP talpra állását is.

Mint ismert, Horthy Miklóst személyesen becsületbeli ügyként tekintett az egyre nagyobb port kavaró oknyomozó cikkekre, hiszen kiderült a rémtettek egyik megnevezett elkövetőjéről, a tartalékos főhadnagy Héjjas Istvánról, hogy a Nemzeti Hadsereg felesketett tisztje volt.

Az ügyet végül Ostenburg Gyula darutollasai rendezték. Somogyit és az őt biztonsági okokból kísérő munkatársát, a fiatal kassai tárcaírót Bacsó Bélát elrabolták, összeverték, kirabolták, majd holttestüket a Dunába dobták. Bacsó akkor még csak egy éve dolgozott a lapnál, de ez idő alatt részletesen foglalkozott az I. világháború értelmetlenségével, és tudósított a fehérterror kegyetlenségeiről. Bacsó csupán 29 éves volt. A gyilkosságok kinyomozására a belügyminiszter azonnali eljárást ígért. A 10 évig tartó nyomozás és tárgyalás után a vádlottakat felmentették azzal, hogy hazafias felbuzdulásból követték el a tetteiket.

A két áldozatot több mint százezer fővárosi munkás, értelmiségi és diák kísérte némán végső nyughelyére és a német, osztrák és olasz külképviseletek is tisztelegtek a temetési menetben.

Somogyi Béla meggyilkolásáról Kalmár Szilárd írt részletesen. a Mércén. Arról pedig, hogy milyen következményei voltak Somogyi halálának, és miként korrumpálódtak utána a szociáldemokraták Tóth Csaba Tibor írt korábban.

A megemlékezést élőben közvetítettük: