1920. február 17-én gyilkolták meg Somogyi Béla és Bacsó Béla népszavás újságírókat Horthy különítményesei. Kik voltak ezek a szociáldemokrata emberek, a gyilkosság után 5, 50 és 100 évvel mit jelentett az emlékezetük? Feitl István történész esszéje.
A Népszava volt szerkesztőségén és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt korábbi székházán állított tábla a szociáldemokrata mozgalomnak és a fehérterror áldozatainak állít emléket.
Emléktábla elhelyezését kezdeményezik a józsefvárosi Csokonai utcában, a Népszava egykori székházánál.
Tetten érthető az ősbűn: Horthy 1921-ben megbocsátott mindazoknak, akik a kínzásokban, mészárlásokban részt vettek, mintegy utólag megerősítve e cselekedetek érthetőségét, és az elkövetők meggyőződését.
Csöndes főhajtás a munkásmozgalom és a sajtószabadság mártírjai előtt.
100 éve, a baloldali forradalmi kísérletek összeomlásával egy időben az ország számos részén megkezdték működésüket a régi, tekintélyelvű rendszert erőszakos eszközökkel visszaállítani kívánó, antikommunista és antiszemita különítményes csapatok.
Hinnünk kell abban, hogy Somogyi és Bacsó meggyilkolása, amely nem csak kegyetlen, de tűrhetetlen módon megtorlatlan is maradt, csak akkor nyerhet bármilyen értelmet, ha az értékeket, amelyet egykor lefektettek, nem felejtjük el soha.
1919. őszére az országban egyre nyilvánvalóbb módon kapott teret a féktelen pusztítás, melynek célja volt mindazok megfélemlítése és elpusztítása, akik szemben álltak az úri Magyarország világával.
