Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A MÚSZ külön vizsgálóbizottsága foglalkozik majd Szilágyi Liliána bántalmazási ügyével

Ez a cikk több mint 2 éves.

Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége bejelentette, hogy külön vizsgáló bizottság foglalkozik majd az ifjúsági olimpiai bajnok úszó, Szilágyi Liliána ügyével. Dr. Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke indítványozta, hogy a bántalmazási ügyet ne csak fegyelmi bizottság tárgyalja. A vizsgálóbizottság viszont csak a klubon belüli történeteket fogja vizsgálni, a családon belüli erőszakot nem. 

Szilágyi Liliána decemberben állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy édesapja, Dr. Szilágyi Zoltán éveken át testileg, lelkileg és szexuálisan bántalmazta. Az egykori olimpikon apa mindent vádat tagadott és bírósági eljárást helyezett kilátásba a vádak miatt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Liliana🦂 (@lilianaszilagyi) által megosztott bejegyzés

A vizsgálóbizottság testületének tagjai dr. Ugrin Tamás ügyvéd, Tausz Katalin szociológus, Danks Emese a MÚSZ gyermekvédelmi bizottságának vezetője, valamint dr. Tornyossy Mónika igazságügyi, klinikai, mentálhigiénés és sportpszichológus, elnöke pedig  dr. Papp Gábor ügyvéd lesznek. 

Ahogy a MÚSZ elnöke kifejtette, Szilágyi Liliána által megfogalmazott vádak súlya megkívánta a vizsgálóbizottság létrehozását és a két tekintélyes büntetőjogász bevonását. 

Az úszónő először egy Instagram posztban írt a bántalmazásról, mellyel párhuzamosan jelent meg D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának legújabb epizódja, amiben Szilágyi Liliána az őt ért traumákról beszél.

Szilágyi Liliána édesapja jelenleg a Stamina TK edzője, ahol testvére, Gerda úszik. Ahogy a Blikk korábban megírta, Szilágyi Gerda felügyeleti jogát a szülők válása során édesanyának ítélte a bíróság 2020-ban, ám az ítélet végrehajtását addig húzták, míg Gerda betöltötte a 18-at és édesapjával, Szilágyi Zoltánnal maradt.

Az interjúban akkor azt nyilatkozta, hogy nem most szeretett volna nyilvánosság elé állni, de Cseh László nyilatkozata Turi Györgyről és módszereiről egy olyan lavinát indított el szerinte az úszósportban, ami őt is meggyőzte, hogy elmondja saját történetét. 

A Hintalovon Alapítvány egy Facebook-posztban reagált a Szilágyi Liliána által nyilvánosságra hozott gyerekbántalmazási vádak kapcsán. Mint írják, a gyerekek sokszor nem tudnak szólni, amennyiben bántják őket, különösen akkor, ha közeli hozzátartozóról van szó. Szerintük minden felnőtt felelős azért, hogy észrevegye, ha bántanak egy gyereket.

A Magyar Úszó Szövetség nemrég Turi György ügyében végzett vizsgálatot. A korábban a magyar úszósport legnagyobbjait felkészítő edző egykori tanítványai sorra számoltak be arról, hogy az edzések során Turi lelki terrorban tartotta az úszónövendékeket és rendszeresen alkalmazott testi fenyítést is. A bántalmazást maga Turi is elismerte, majd lemondott az Úszó Szövetségben betöltött minden tisztségéről. A MÚSZ bizottsága megállapította, hogy korábban Turi György edzésmódszereiben rendszeresen jelen volt a testi fenyítés (pofonok, bot használata) Az edző meg nem engedhető hangnemben és módon ordibált versenyzőivel, akik közül sokan ezt lelki bántalmazásként élték meg.