Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

,,Aki ilyen bántalmazásokat végez, annak letörjük a kezét” – befejeződött az úszószövetség nyomozása a Turi-ügyben

Ez a cikk több mint 2 éves.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Magyar Úszó Szövetség öttagú bizottságot állított fel Turi György ügyének kivizsgálására. Az úszóedzőt szexuális zaklatással, lelki terrorral és testi fenyítéssel is vádolják egykori tanítványai. A bizottság meghallgatta az összes érintettet, majd pénteki sajtótájékoztatójukon nyilvánosságra hozták az ügyről készült jelentésüket.

A sajtótájékoztatón részt vettek a bizottság tagjai: dr. Ugrin Tamás ügyvéd, a bizottság elnöke, valamint Danks Emese, a MÚSZ gyermekvédelmi bizottság vezetője, kommunikációs szakértő, dr. Tausz Katalin szociológus, Becsky András, a MÚSZ alelnöke, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója, és Bohus Richárd olimpikon, világ- és Európa-bajnoki érmes, a sportolói bizottság elnöke – továbbá dr. Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke.

A bizottság a sajtótájékoztatón elmondta, különösen ügyeltek a diszkrécióra a nyilatkozók meghallgatása során. A jelentést azzal kezdték, hogy habár a MÚSZ jelenlegi vezetése nem vonható felelősségre a korábbi ügyekért, az egyetemes úszósport nevében bocsánatot kértek az áldozatoktól. A nyilatkozat szerint a bizottság megállapította, hogy a 80-as-90 es években számos esetben, a 2000-es évektől már elszórtabban Turi György edzésmódszereiben rendszeresen jelen volt a testi fenyítés (pofonok, bot használata). Ebben az időszakban Turi György meg nem engedhető hangnemben és módon ordibált versenyzőivel, akik közül sokan ezt lelki bántalmazásként élték meg. Turi György a fenti cselekményeket elismerte.

A bizottság kiemeli, a 80-as években versenyző sportolók a mai napig lelki tehernek érzik a korábbi bántalmazásokat és még mindig nem dolgozták fel teljes mértékben azokat. A beszámolók alapján számos esetben jelezték a sportolók, hogy pszichológiai segítségre szorultak az esetet követően vagy még most is szükségük lenne egy szakember segítségére.

Sok esetben merült fel a megalázó és lealacsonyító megjegyzések alkalmazása a versenyzőkkel szemben, különösen sértő módon a női versenyzők esetében a súlyukkal illetőleg a menstruációs ciklusukkal kapcsolatban. Az úszóedző lelki bántalmazása több esetben bulimiás tünetekhez vezetett az érintett versenyzők körében.

Szexuális visszaélést a bizottság nem tudott tényszerűen bizonyíthatóan felfedni.

A sajtótájékoztatón a bizottság kijelentette, a testi és lelki bántalmazásra utaló módszerek sértik az emberi méltóságot és ellent mondanak a 1991 óta hatályban lévő Gyermekjogi Egyezményben foglaltaknak, valamint felnőtt korban is megmaradó sérelmeket okozhatnak.

Tausz Katalin a bizottság tagja arra figyelmeztetett, a lelki bántalmazás ugyanolyan súlyos nyomokat hagyhat egy ember mentális egészségében, mint a fizikai abúzus. Leszögezte, ez a fajta bánásmód semmilyen módon nem megengedhető.

Danks Emese, a bizottság tagja a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Vizsgálóbizottság jelentésében foglaltakkal összhangban szigorítja a Sportfegyelmi Szabályzatát, az edzői licenchez jutás feltételeit, valamint a jelenleg is működő gyermekvédelmi programját tovább fejleszti a bizottsági jelentésben foglaltaknak megfelelően.

,,A titkok tabuk és tagadás bálványait ledöntöttük”-jelentette ki Wladár Sándor. Az úszószövetségi elnök arról számolt be, hogy az elnökség csütörtökön elfogadta a vizsgálóbizottság jelentését, valamint Turi lemondását az eddigi posztjairól. Korábban ő volt a szervezet szakmai alelnöke és az edzőbizottság elnöke. Arról is beszélt, hogy ő maga is megélt hasonló edzői módszereket Széchy Tamás tanítványaként.

,,Aki a mi vezetésünk alatt ilyen típusú bántalmazásokat végez, annak letörjük a kezét”

-tette hozzá.

A korábban a magyar úszósport legnagyobbjait felkészítő Turi György egykori tanítványai az elmúlt hónapokban sorra számoltak be arról, hogy az edzések során Turi lelki terrorban tartotta az úszónövendékeket és rendszeresen alkalmazott testi fenyítést. A bántalmazást maga Turi is elismerte, majd lemondott az Úszó Szövetségben betöltött minden tisztségéről.