Az újságíró hivatalból meghallgatja Orbán Viktor miniszterelnököt péntek reggelenként, és ha elhangzik olyan, aminek hírértéke van, arról beszámol.

Ilyet ma reggel nem mondott a miniszterelnök, csak a szokásosat – előbb oltásra buzdított, majd háborús retorikát alkalmazva hosszasan beszélt a menekülthelyzetről; arról, hogy szerinte akik a lengyel-belorusz határon halálra fagynak, vagy belefulladnak a tengerbe az angol-francia határon, azok valójában mind „megtámadtak” bennünket. Szóval semmi újdonság.

A szerzőnek aztán óhatatlanul eszébe jut, hogy szeretne már egyszer más miniszterelnököt is hallani a Kossuth Rádióban, és más politikai gondolatokat is hallani azokon a közhelyeken kívül, amiken felnőtt – a „rezsicsökkentés” szót például a középiskolában hallotta először. Vajon lehet-e választást nyerni 2022-ben 2014-es kampányígéretekkel? Vagy ez a régi lemez is azért került elő, mert Finkelstein halott, és a migránsozás után nem jött be a „genderveszedelemmel” való riogatás?

Nem az a baj, hogy valakiknek a rezsi ára fontos, és talán nem is az a legnagyobb baj, amit az ellenzék szokott kifogásolni, hogy ezzel a Fidesz a gazdagok rezsijét is csökkenti: az unalommal vegyített depresszió inkább akkor tör rá a szerzőre, ha belegondol, hogy amióta egyáltalán híreket olvas, azóta a politika egy helyben toporog, amiben a résztvevők ugyanazokat a szerepeket játsszák el újra meg újra.

Ilyenkor persze a miniszterelnök, csak úgy, mint az elmúlt héten, büszkén kiáll amellett, hogy a nemzeti kormány szabályozza a piacot, „rezsiharcol” a multikkal szemben, azaz adót emel. Majd amikor a felemásra sikerült minimálbéremelésre kerül a sor, percek alatt köpenyeget vált, és büszkén vállalja, hogy a jobboldali kormány adót csökkent – igen, a multik adóját is.

A kormány a minimálbéremelésért cserébe csökkentette a munkáltatók szociális hozzájárulási adóját. Mert ugye a szociális hozzájárulás, az ugyan minek.

És itt jön a csavar: Orbán Viktor ezt az adót „munkát terhelő adónak” nevezi. Pedig Orbán Viktor is ismeri, és használja is azt a szót, hogy „tőke”. Például nem sokkal azután, hogy önmagát a „bérből és fizetésből élők” közé sorolta, a parlamentben is elismételte ezt a véleményét, ahol a nem bérből és fizetésből élőket pedig úgy definiálta, mint akik „tőkejövedelemből” élnek.  A tőkét terhelő adókat – másféle adó talán nincs is -, így a szociális hozzájárulási adót is, mégis „munkát terhelő adónak” nevezi.

Ahhoz képest tehát, hogy a miniszterelnök szerint ő maga is bérből és fizetésből él, pont úgy beszél, mint akik tőkejövedelemből élnek. És nagyon úgy tűnik, hogy amikor épp nem „rezsiharcol”, akkor a tőke pártján áll a munkával szemben.

A „munkát terhelő adók” orwelli szófordulatát egyébként Márki-Zay Péter is használja. Ennélfogva az ország egy helyben való toporgása elkerülhetetlennek tűnik. Orbánt leválthatjuk tavasszal – de vajon az orbánizmus leváltható?