Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Meghalt egy menekült a lengyel határnál

Pénteken a Wólka Terechowska-i határszakasznál elterülő erdőségben egy alig 20 éves szír menekült holttestére bukkantak a helyi lengyel rendőrök. A halál okát egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani.

„A holttestet átszállították a Kórbonctani Intézetbe, hogy boncolást hajtsanak rajta végre a halál okának megállapítása végett.”

– informálta a lengyel ONET hírportált a lengyel rendőrség.

Az ügyben eljáró nyomozóhatóság szóvivője elmondta, hogy az elhunytra az erdészet egyik alkalmazottja talált rá. A test átkutatásakor a rendőrök találták meg nála útlevelét.

A lengyel-belarusz határkrízis hónapjai során így már 9-re nőtt az azonosítható halálos áldozatok száma a menekültek körében, bár ez a szám akár még magasabb is lehet.

Mindeközben Törökország pénteken megtiltotta a szír, jemeni és iraki állampolgároknak, hogy területéről Minszkbe repüljenek, ezzel gyakorlatilag lezárva az egyik fő útvonalat, amelyen az Európai Unió vezetői szerint menekültek ezreit szállították Belaruszba, ahonnan aztán Lukasenka katonái a lengyel határra kísérték őket.

Az EU vezető tisztségviselői üdvözölték a lépést.

Ahogy arról korábban több cikkben is beszámoltunk, hétfőn felfegyverzett belarusz határőrök kutyákkal sorakoztak fel a Lengyelországba vezető autóúton, és az út mellett található, Lengyelországot Belorussziától elválasztó erdő felé tereltek több száz menekültet, akik megpróbáltak bejutni Lengyelország területére, ám ott pedig a lengyel határőrök, a hadsereg és a rendőrség sorfalába ütköztek. Az azóta eltelt napok során több erőszakos jelenetsor is lejátszódott a szögesdrótkerítésnél, a menekültek, valamint az ő csoportjukból kiváló ismeretlenek botokkal támadtak a kerítésre, a lengyel biztonsági szolgálatok pedig könnygázzal válaszoltak.

Kedden és szerdán is farkasszemet néztek a belarusz, illetve lengyel határőrök és katonák, miközben előbbiek szemmel láthatóan megpróbáltak rásegíteni a menekültek elkeseredett határátlépési kísérleteire. A helyzet miatt kedden a Szejm rendkívüli ülésre gyűlt össze, ahol Mateusz Morawiecki miniszterelnök (PiS) Vlagyimir Putyin orosz elnököt nevezte meg a az események mozgatójaként.

„Minden erőnkkel fel kell lépnünk ellene”

– tette hozzá a miniszterelnök. Oroszország tagadja, hogy köze lenne a helyzet kialakulásához, és Lavrov külügyminiszter több megjegyzést is tett Lengyelország szerepére a korábbi iraki háborúban.

Mindeközben a menekültek továbbra is igen veszélyes helyzetben vannak, a nulla fok körül alakuló hőmérsékletben a szabad ég alatt, erdős részeken húzzák meg magukat a lengyel határőrség és a belügyminisztérium felvételeinek tanúsága szerint. A menekültek csoportjában több család is van, kisgyermekekkel. A krízishelyzet nyár óta már legalább 8 halálos áldozatot eredményezett a menekültek körében, az ő halálukat szélsőséges kimerültség és kihűlés okozta, de ezt a számot csak a lengyel hatóságok erősítették meg hivatalosan, belarusz oldalról nem áll rendelkezésre ilyen információ.

A súlyos szituáció alakulását a Mércén folyamatosan követjük.

(ONET; Reuters)