Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kötelező oltás veszélybe sodorhatja a magyarországi vonat- és buszközlekedést a szakszervezetek szerint

Ha kötelezővé teszik az oltást, az a MÁV és a Volán leállásával is járhat – írja az atv.hu, a csatorna híradójának nyilatkozó szakszervezeti vezetőkre hivatkozva. A műsor több céget is megkérdezett arról, hogy hogyan döntenek a kormány által lehetőségként a munkáltatók kezébe adott hatáskörben, amivel a munkavégzéshez kötelezővé tehetik a koronavírus elleni vakcinák beadatását.

A Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) a csatornának elmondta, jelenleg is egyeztetések folynak a kérdésben. A MOL vezetősége még nem hozott döntést az ügyben, amint azt az ATV-nek megjegyezték, minden olyan döntést előremutatónak tartanak, amely nagyobb mozgásteret biztosít a munkavállalók egészségvédelmében, és segít fenntartani a cégek működését. Kríziscsapatuk már vizsgálja a múlt csütörtökön megjelent kormányrendeletet, azonban addig nem akarnak dönteni, amíg nem az országos, és a MOL-on belüli statisztikákat, illetve amig nem tárgyalatak minden szakmai szervezettel.

Nem nyilatkozott azonban a Volán alá tartozó MÁV Zrt., de

a Vasutas Szakszervezet elnöke elmondta, ha a cégnél bevezetik a kötelező oltást, az a vasúti közlekedés leállásával is járhat.

Meleg János szerint amíg a cég teljes munkavállalói körét tekintve az átoltottság megfelel a hazai átlagnak, addig szellemi- és végrehajtó szolgálati munkakörre szétbontva ez az arány már rosszabb.

„Azok, akik a vonatközlekedésben tevékenyen részt vesznek, ott az oltottság sajnos a legrosszabb aránnyal van”

– mondta el Meleg.

Hasonló kilátásokról beszélt a kötelező oltás bevezetése esetén a távolsági buszközlekedésben a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke. Dobi István úgy véli a azért sem fognak élni a szabályozással, mert nincs tartalék a rendszerben, és ha bevezetnék, akkor leállna a Volán. Megjegyezte azt is, már most is hatalmas a felháborodás a munkavállalók körében az oltás esetleges kötelezővé tétele miatt.

„Én próbálom őket nyugtatni, hogy még ezt senki nem tette kötelezővé, és ha kötelezővé teszik, akkor kell nekünk dönteni, hogy milyen lépéseket teszünk”

– tette hozzá Dobi István.

Gulyás Gergely Miniszterelnökségért felelős miniszter a csütörtöki kormányinfónjelentette be, hogy a munkáltatók előírhatják a kötelező az oltást a dolgozóiknak, és így fog cselekedni az állam is a maga hatókörében. A részletszabályokról szóló kormányrendelet csütörtökön késő este jelent meg a Magyar Közlönyben.

A rendelet szerint munkáltatóknak 2021. november 15-éig kell értesíteniük elektronikus úton (jelesül email-ben) vagy papíralapon azokat, akiket oltásra köteleznek. Csak annak nem kell beadatnia a védőoltást, akinek ezt egészségügyi indokból nem javasolják és ezt orvosi szakvélemény is alátámasztja.

Aki december 15-éig, illetve január 31-éig nem adatja be az oltást, pedig köteles lenne arra, azt a munkáltató felhívja, hogy a védőoltást a felhívástól számított 15 napon belül ezt tegye meg, vagy igazolja a mentességét.

Ha ennek a felszólításnak sem tesz eleget a foglalkoztatott, akkor a munkáltató fizetés nélküli vagy illetmény nélküli szabadságra küldheti. Végső soron pedig felmentéssel, illetve felmondással azonnali hatállyal megszüntetheti a munkaviszonyát, ha a fizetés nélküli szabadság elrendelésétől számítva egy év eltelt, és a foglalkoztatott a védőoltás felvételét nem igazolta és orvosi szakvéleményt sem mutatott be arról, hogy azt ő nem köteles beadatni. Amennyiben azonban a fizetés nélküli szabadság alatt a dolgozó beoltatja magát és ezt igazolja a hivatalos dokumentumokkal (védettségi igazolvány, uniós Covid-igazolvány), akkor őt haladéktalanul vissza kell helyezni.

Magyarországon már több közalkalmazotti körben ellenállásba ütközött a munkáltató által kiszabható kötelező oltás múlt héten bejelentett elrendelése.

A magyar szabályozás szerint jelenleg a munkáltató dönthet arról, hogy a dolgozóinak az oltás felvételéhez köti-e a munkavégézést.

A kormány munkáltatóként már határozott arról, hogy a közszférában dolgozók közül – az egészségügyi dolgozók után – oltásra kötelezik a köznevelésben és szakképzési intézményekben, a felsőoktatásban és kulturális területen alkalmazottakat, a rendvédelem hivatásos állományát, a honvédségnél még a hivatali dolgozókat is, a bentlakásos szociális intézményekben, gyermekvédelemben dolgozókat és a NAV munkatársait.

A Független Rendőr Szakszervezet ezzel kapcsolatban jelezte, nem tartja szerencsésnek, hogy a munkáltatók kezébe adta a kormány a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételének lehetőségét. Pongó Géza, a szervezet főtitkára szerint a leszerelések számának várható emelkedését is számba kell vennie a Belügyminisztériumnak a döntés végrehajtásánál.

Mint kiemelte, pár tíz dolgozó felmondásába nem fog beleremegni a rendőrség, de ha százasával, vagy ezresével kell ezért a rendőröknek leszerelniük, az humánpolitikai problémákat fog okozni.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete vasárnap közleményben követelte a hazai kötelező-oltást előíró rendelet azonnali visszavonását, szerintük ugyanis az nem alkalmas a járvány elleni küzdelemre.

Amerikában több nagyváros kötelezővé tette az önkormányzatok dolgozói számára az oltást, aminek hatására hétfő reggel New Yorkban 2300 tűzoltó jelentett beteget és mintegy 9000 embert küldtek eddig fizetés nélküli szabadságra. Chicagóban pedig, ahol a rendőrök harmada nem volt hajlandó a rendelet hatályba lépéséig bemutatni védettséget igazoló okmányt, a szakszervezetek javára döntött a bíróság ma reggel, így a városvezetésnek fel kellett függesztenie a vakcinát előíró rendelkezését.

Címlapkép: MTI/Mónus Márton