Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ankica Čakardić: Rosa Luxemburgnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy az ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz tartozó férfiaknak és nőknek több közös vonásuk van, mint a különböző társadalmi osztályokhoz tartozó nőknek

Rosa Luxemburg az egyik legnevesebb marxista teoretikus-, forradalmár-, filozófus-, és közgazdásznő.  Az 1919. január 15-én történt meggyilkolásának 100. évfordulójára megemlékeznek világszerte, miként a régióban is. Ankica Čakardić rijekai feminista és a Zágrábi Bölcsészettudományi Egyetem Filozófiai Karának docense évek óta a gazdag Rosa Luxemburg-hagyaték tanulmányozásán dolgozik. Idén májusban Rosa Luxemburg-konferenciát szerveztek Andreja Gregorinával együtt, amelyet a Filozófiai Tanszéken és a zágrábi Privrednik Szerb Gazdasági Egyesület helyiségeiben tartottak meg. A beszélgetésünk apropójaként viszont Čakardićnak a Rosa Luxemburg Stiftung Southeast Europe gondozásában megjelent monográfiája szolgált, a Föl, föl, ti rabjai a földnek: három esszé Rosa Luxemburgról (Ustajte prezrene na svijetu: Tri eseja o Rosi Luxemburg) című kiadvány, amelyet nyomtatott és online formában is elérhetővé tettek.

Az interjú eredetileg szerbhorvát nyelven a Voxfeminae oldalon jelent meg. Az interjú Antonela Marušić munkája. A magyar fordítás Lenkes László érdeme. Az írást Ankica Čakardić beleegyezésével közöljük.

„A forradalom hősnője”, „mártír”, a „proletárforradalom vértanúja” – ezekkel a jelzőkkel találkozunk Rosa Luxemburg kapcsán. A 150 éve született „vörös Rosáról” szóló sorozatunkban – felkért szerzőink, a Luxemburg-kutatás élenjáróival készült interjúk és fordítások révén – annak járunk utána, hogy a Tömegsztrájk, A tőkefelhalmozás és a börtönlevelek írója milyen mondandóval bír a számunkra. Rosa Luxemburg föltámadott!


Ankica Čakardić (Fotó: Voxfeminae)

Antonela Marušić: A Föl, föl, ti rabjai a földnek már a címében jelzi azt a harcias, elkötelezett hangnemet, amely végighúzódik a kötet mindhárom fejezetén: mindannak a kortárs aktualitását, ami ellen Rosa Luxemburg küzdött a munkássága révén egész életében. Miért épp ezt a címet választottad és milyen szempontokat tartottál szem előtt a cím választásakor?

Ankica Čakardić: Valójában pont ez volt számomra is fontos, amit te is említettél. A Rosa Luxemburg neve említésekor első asszociációként felmerülő harciasság és bátorság az, amire utalni szerettem volna a címmel. A benne rejlő imperatívusznak az elkötelezett mivolta az, ami nekem megtetszett, úgyhogy végül minden szépen összeállt. Mivel egy idézetről van szó, az Internacionalé első soráról, a Második Internacionálé pedig Rosa Luxemburg egyik politikai otthonaként is értelmezhető, és mivel mindez különböző formákban jelen van végig a kis könyvecskémben, egy feminista beavatkozással szerettem volna külön hangsúlyozni. Ezért is írtam át a címet nőneműre [1], amely egy közvetlen utalás Luxemburg feminizmusára, illetve arra a gyakori, negatív tapasztalatra, amelyet politikusnőként, forradalmár nőként és előadónőként tapasztalt a férfiak által dominált környezetében.

Antonela Marušić: Miért annyira fontos Rosa Luxemburg a mai marxista-feminista elmélet és politika szempontjából?

Ankica Čakardić: Luxemburg az egyik legfontosabb közgazdásznő a politikai gazdaságtan marxista kritikájának a terén. Ezt a tényt sajnos mind a marxizmus mind a feminizmus gyakran figyelmen kívül hagyja. Könyvem második esszéjében megpróbáltam ezt a csorbát valamiképpen kiköszörülni. Szerintem

Rosa Luxemburg tőkefelhalmozás-elmélete, a társadalmi reprodukció-elmélete, illetve az imperializmus- és a kolonializmuskritikája a marxista-feminista elmélet és gyakorlat kulcsfontosságú tematikus alapjai

, mint ahogyan a feminista munkái és feminista beszédei is, amelyekben kifejezésre jut a polgári feminizmus elleni éles kritikája.

Antonela Marušić: Kik voltak segítségedre a monográfia létrejöttében?

Ankica Čakardić: Kezdjük talán az ún. „láthatatlan” munkával, amely nélkül senki sem tudja rendesen a munkáját végezni, ezek a főzés, a bevásárlás, a mindennapi mosások illetve egy iskolás gyerekről való gondoskodás és hasonlók, mindaz a háttérmunka, amelyet az élettársam végzett annak érdekében, hogy én nyugodtan tudjak olvasni és írni. Aztán Jana Pamuković volt nagy segítségemre a szöveg lektorálásában és a különböző kifejezések csiszolásában. Krunoslav Stojaković, a belgrádi Rosa Luxemburg Alapítvány munkatársa szerkesztette a szöveget és különböző megoldásokat javasolt, Luka Matićtyal pedig együtt bukkantunk rá a csodálatos Izet Sarajlićra, aki Rosa Luxemburgnak szentelte egyik versét a nyolcvanas években. Sven Sorić volt a kötet vizuális szerkesztője és gyönyörűen végezte a tördelést is. Jasmina Husanović és Luka Bogdanić pedig a szöveg recenzensei, úgyhogy ők is kulcsfontosságú szerepet töltöttek be a monográfia létrejöttében. És ezen a ponton ki is használnám a lehetőséget, hogy hálás köszönetet mondjak mindnyájuknak.

Antonela Marušić: Luxemburgnak mindössze öt feminista műve van, de ez az opus is nagyon fontos a feminista-forradalomtörténet szempontjából. A könyvedben arra reflektálsz, hogy egyáltalán beszélhetünk-e luxemburgi feminizmusról, illetve, hogy Rosa Luxemburg, politikai közgazdaságtan területén végzett munkája, alkalmazható-e a reproduktív munka elemzésére.

Ankica Čakardić: Igen, ugyanis létezik ez a megalapozatlan mítosz Luxemburggal kapcsolatban, hogy ő voltaképpen nem is volt feminista, mivel elsősorban mindenki marxistaként határozza meg (egyébként is, mintha a két fogalom kizárná egymást!). Az összes szövegét átvizsgáltam és 5 olyan munkát/beszédet találtam, amelyeket az ún. női kérdésnek szentelt.  Nem csak azt fedeztem fel, hogy némely szövege kifejezetten a feminizmus kérdésével foglalkozott, illetve támogatta a női munkásmozgalmat is, hanem barátnőjének, Luise Kautskynak írt egyik levelében, egy női konferenciára való meghívás apropóján, szó szerint leírja, hogy „feministává vált”.

Luxemburg tőkefelhalmozás-elmélete kitűnő kiindulási pontként szolgálhat a házimunkák és a gondozói munkák piacosodásának a részeként jelentkező reproduktív munka áruvá válásának elemzéséhez.

Akit egy picit is jobban érdekel ez a téma, bele tud nézni a második esszémbe!

Antonela Marušić: Rosa Luxemburg főműve, A tőkefelhalmozás, a marxista közgazdaságtan alapműve. Feltételezem, hogy emlékszel, mikor olvastad először. De egyáltalán mit olvastál először Rosa Luxemburgtól és ki volt az, aki megismertetett a Rosa Luxemburg-i opusszal?   

Ankica Čakardić: A tőkefelhalmozást 2013 nyarán olvastam először. Nem vezettem naplót, hogy ezt ilyen stréber módon precízen kivágjam, hanem azért emlékszem ennyire pontosan, mert abban az évben volt e fontos kötet megjelenésének a száz éves jubileuma. Emlékszem egy akkor megjelent cikkre, amit egy másik Luxemburg-kutató, Peter Hudis írt, amely arról szólt, hogy voltaképpen A tőkefelhalmozás megjelenésének a jubileuma teljesen észrevétlenül múlt el általában véve is, de a marxista körökben is. Ez a cikk akkor azonnal felhívta a figyelmemet a kötetre, és azóta sem tudok elválni sem ettől a kötettől, sem magától a Rosa Luxemburg-jelenségtől. Már a következő évben megírtam az első dolgozatomat A tőkefelhalmozás témájában, illetve tartottam róla egy szemináriumot az egyetem nyári szemeszterében, amelyet megismételek az idén is.

Antonela Marušić: Rosa Luxemburg munkáinak a kritikái általában olcsó pszichologizálásokba és konzervatív, szexista érvelésekbe torkollottak. Ugyanis egy nőről beszélünk, aki elmélettel foglalkozik – csak úgy özönlöttek a legdurvább sértések, gúnyolódások, amelyeket legtöbbször a külsőjére alapoztak.  Valami ahhoz hasonló lehetett ez, ahogy ma trollkodnak a legkülönfélébb feminista témákban a Facebookon, és egyéb közösségi oldalakon. Egyetértesz ezzel?

Ankica Čakardić: A jobboldali, konzervatív, alt-jobbos trolloknál mindig jelen van ez a „szépséggel”, a „nőiességgel” való megszállottság.  Hogy hadd ne mondjam, a tisztasággal és az idejétmúlt szépségideálokkal való afféle árja megszállottság. Ezért hangsúlyozzák folyton a legismertebb alt-jobbos nők is, hogy minden nőnek „szépnek” és „attraktívnak” kell lennie.  Egyetértek az összehasonlításoddal, az olcsó pszichologizálás és az alapvetően szexista hozzáállás nem sokat változott Luxemburg óta, a feminista, kommunista, queer, stb. nőkre ma is, ugyanúgy, mint akkor, előszeretettel ragasztják a hisztérikus, csúnya, kövér, koszos stb. bélyegeket. Sőt Rosa Luxemburgnál ott volt ez a többletmomentum is, hiszen nem csak azért sértegették, mert állítólag nem volt szép, ahogy mondták, a „zsidó orra” miatt, hanem gyakran olyanokat vágtak hozzá, hogy „féllábú nyomorék” és „sánta”. De a baloldal sem mentes az ilyen borzalmas sértegetésektől. Ugyanígy sértegették néhányan a saját pártján belül is.

Antonela Marušić: Luxemburg véleménye a polgári feminizmusról apróbb módosításokkal továbbra is érvényes – egészen pontosan a liberális feminizmusról, amelyet ma is, mint ahogyan az ő korában is, a kapitalista rend fenntartásának és újratermelésének fontos elemeként tartunk számon.

Ankica Čakardić: Így van, valóban kemény kritikával illette a polgári nőket, a „paraziták parazitáinak” nevezte őket. A polgári feminizmussal kapcsolatos kritikái szemléletesek, erélyesek, húsbavágóak és harcias hangnemben írottak, nagyon érdekesek és megszólítanak ma is. Szerinte a polgári nők károsabbak, mit a saját férjeik, mivel csak „fogyasztanak” és „élősködnek” a férjeik tulajdonán.

Úgy vélekedett, hogy az ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz tartozó férfiaknak és nőknek több közös vonásuk van, mint a különböző társadalmi osztályokhoz tartozó nőknek.

És szerintem ebben teljesen igaza volt, ez  egy fontos tanulság a mai feminizmus számára is. A liberális feminizmus egy nagyon fontos alappillére a tőkés termelési mód védelmének. A feladata, az elnyomottak és megvetettek emancipálásával ellentétben, az osztálykülönbségek újratermelése.

Antonela Marušić: Azzal is foglalkozol a monográfiában, hogy Rosa Luxemburg mutatott rá elsők között a tőkefelhalmozás és a társadalmi reprodukció kapcsolatára, amelynek a kapitalista termelési mód térbeli dimenziója szolgál alapul. Miért utasították el ezt a nézetet akkor még a párt tagjai is?

Ankica Čakardić: A lehető legrövidebb válasz, mert ezzel a tézissel közvetlenül polemizált Marxszal, különösen A tőke második kötetével. Amikor A tőkefelhalmozás megjelent, számos kollégája erélyes támadást indított ellene (Franz Mehring kivételével majdnem mindenki). Azonnal begyűjtötte az összes kritikát, az összes támadást, majd egy szövegben megírta a válaszát, amelynek az Antikritika címet adta. „Epigonoknak” nevezte a kritikusait, mert úgy látta, hogy képtelenek megérteni A tőkét, de a marxizmus lényegét is – miszerint

Marx elméletét nem lenne szabad vakon, ahistorikusan megismételni, hanem mint eszközt, folyamatosan fejleszteni kell, frissíteni újabbnál újabb nézetekkel.

A kapitalizmus „térbeliségéről” szóló tézisére egyfajta „adalékként”, Marx teóriájának a „továbbfejlesztéseként” tekintett, ellentétben a klasszikus marxista kiindulóponttal, amelynek az „idő” az alapja. Én ezt ugyanúgy látom, mint a marxista alapú feminista téziseket: Marx a kiindulópont, viszont az ő általa felállított modellt, magától értetődően, kiegészítjük.

Antonela Marušić: Az utolsó esszéd Rosa Luxemburg jugoszláv recepciójáról szól: Rosa Luxemburgot legelőször Dimitrije Tucović, a szerb szociáldemokrata párt egyik alapító tagja fordított, az ún. szpartakista vonalon, utána Antun Branko Šimić fordította le egy levelét, amelyet Sonja Liebknechtnek írt. Majd 1951-ben a horvát Zora kiadónál megjelennek a börtönben írt levelei, 1955-ben pedig a szerb Kultúra kiadónál megjelenik a főműve, A tőfelhalmozás: Adalékok az imperializmus gazdasági magyarázatához, Milana Gavrić fordításában. Nadežda Čačinovič és Žarko Puhovski fordítják a 70-es években a Bevezetés a nemzeti közgazdaságba című művét, majd 1976-ban megjelenik az utolsó fordítás, a Társadalmi reform vagy forradalom? Vajon szolgálhat-e mégis a jövőben ez a viszonylag szerény, jugoszláv fogadtatás egyfajta vázlatként, vagy irányjelzésként új, mélyebb kutatások alapjául?

Ankica Čakardić: Kétségkívül, mindenféle szerénységet félretéve, valóban szerencsésnek tekinthetjük magunkat, hogy Rosa Luxemburg legfontosabb műveit már lefordították Jugoszláviában.  Azok a szövegek várnak még fordításra, amelyek időközben, Jugoszlávia összeomlása óta, jelentek meg különböző archívumokban világszerte, levelek, beszédek, szórólapok, újságcikkek, kommentárok, röpiratok, elemzések stb. Azonban, tekintettel az említett jugoszláv fordításokra és az egyre inkább elérhető angol szövegekre, úgy gondolom, hogy egészen jó anyag áll rendelkezésünkre a komolyabb kutatásokhoz a jövőben, illetve a Rosa Luxemburg örökségével kapcsolatos munkához.

Antonela Marušić: A Jugoszlávia területén megjelenő legfontosabb délszláv folyóirat, a Praxis, tíz év alatt nem jelentett meg egyetlen, Rosa Luxemburggal kapcsolatos szöveget, recenziót vagy könyvkritikát. Azt is említed a könyvben, hogy a folyóirat megjelenésének egy évtizede alatt mindössze 15 szerzőnő publikált saját elemzést itt. Szerinted miért történhetett ez így?

Ankica Čakardić: És tegyük hozzá ahhoz, amit említettél, hogy a kezdetektől fogva nők is részt vettek a folyóirat munkájában, de sohasem szerzőkként, hanem inkább többnyire szövegek fordítóiként, vagy az utolsó oldalakon megjelenő könyvrecenziók íróiként, stb. Nyilván a nemek közötti munkamegosztás logikája lehet a dologban. Szerintem a következő két okról lehet szó.  Az egyik az, hogy

a hagyományos filozófia és marxizmus még mindig óriási kínok között engedi be elméletírói soraiba a nőket (elvégre Rosa Luxemburg is ezzel küzdött!), a másik ok pedig, hogy az elmélettel foglalkozó nőktől általában azt várják, hogy feminista témájú munkákkal foglalkozzanak.

Nagyon ritkán kérik fel őket klasszikus marxista, főként gazdasági és történelmi témák írására. És mivel a Praxis összes eddigi számában talán kétszer közölt szöveget feminista témában, nem mutatkozott igény olyan szerkesztéspolitikára sem, amely esetleg több szerzőnőt vonna be a folyóirat munkájába.  Marxista teoretikusnőnek lenni nem könnyű vállalkozás; valóban mindmáig ritka jelenség, erre mifelénk is, a marxista szerzőnő.

Antonela Marušić: Rosa Luxemburgról a legszebben Sinkó Ervin írt Luxemburg börtönleveleiről szóló esszéjében. Szövegében Sinkó hatékonyan ötvözi Rosa Luxembrug életének nyilvános és magánszféráját. Mi tetszett legjobban neked ebben az esszében?

Ankica Čakardić: Ebben a rövid esszében Sinkó rettenetesen kimérten, ám ugyanakkor költői érzékkel és társadalmi-elkötelezett szempontból közelített ezekhez a levelekhez. Valahogy így élem meg én is Rosa Luxemburg egész életét. Sinkó egyik domináns narratíva által sem hagyta magát becsapni, azzal sem, hogy Luxemburg egy lágy, finom női lélek volt, aki naphosszakat üldögélt a börtönök kertjeiben (távol attól, hogy a szabad kertek, madarak, erdők és parkok nem az életet jelentik…), és azzal sem, hogy egy hidegvérű, „vérszomjas” politikusnő volt, akinek egyáltalán nem volt magánélete. Azt hiszem,

Sinkó Ervin egészen kitűnő módon ragadta meg Rosa lényének minőségét…

Antonela Marušić: Az utolsó fejezetben szót ejtesz a nem feminista, triviális hangnemben íródott szövegekről is. Gondolok itt Mitra Mitrović, az AFŽ (a jugoszláv Nők Antifasiszta Frontja) tagjának a Žena danas című folyóiratban megjelent szövegére, illetve évekkel később Lydia Sklevicky az 1988-as Elvtársak és szeretők című szövegére szintúgy. Ezeknek a nőknek, akik közül az egyik megrögzött kommunista és SKOJ-tag (SKOJ – a Jugoszláv Kommunista Ifjúság Szövetsége), a másik pedig a második generációs feministák egyik kiemelkedő alakja, honnan ered ez a felfogásuk?

Ankica Čakardić: Mitra Mitrović közvetlenül fogalmazott, afféle partizánosan őszintén, hogy úgy mondjam. Neki Rosa Luxemburg egyszerűen „nem volt szép”, ahogy a szövegében írja, ám azt is megjegyzi, hogy de azért a „tömegek megkedvelték”. Mitra megpróbálta megérteni az ő furcsa módján, hogy Luxemburg miért nem élt afféle klasszikus, konvencionális életet, és ez magától értetődően bizonyos konzervatív következményekkel jár. Azt hiszem, hogy nem ismerte Luxemburg leveleit és valószínűleg nem tudott Luxemburg számos szerelméről sem, ha ezt egyáltalán szükséges itt említeni. Hogy őszinte legyek, ez a megközelítésmód a kevésbé problematikus számomra a kettő közül. Lydia Sklevicky konkrétan olyan dolgokat hangsúlyoz esszéjében, hogy Luxemburg boldogtalan életet élt, mert nem valósította meg magát anyaként, illetve hogy ő és Jogiches (aki hosszú éveken át Rosa élettársa volt) csak egy klasszikus középosztálybeli párként szerettek volna boldogulni, és ilyenekhez hasonlók. Rosa Luxemburg gazdag forradalmi életútjának ilyen hangnemben való taglalása egészen keserű szájízt hagy maga után.

Antonela Marušić: Megkérnélek, hogy mondj néhány szót a Verso által megjelenésre kerülő The Complete Works of Rosa Luxemburg kiadványról, és a te szerepedről ebben a vállalkozásban?

Ankica Čakardić: Ez egy lenyűgöző, nemzetközi, kiadói projekt, amelyben néhány lelkes luxemburgista vesz részt. Az a célunk, hogy angol nyelvre lefordítsuk a (főként) lengyel és német nyelveken megjelent összes, elérhető Rosa Luxemburg-szöveget, tehát még kb. 75%-át a teljes opusnak.

14 kötetet tervezünk, jelenleg a 4. és az 5. van előkészületben, én pedig a következő kötetek egyikét fogom közösen szerkeszteni néhány társszerkesztővel.

Tekintettel arra, hogy a kiadói munka milyen előnytelen helyzetnek örvend manapság, különösen, ha nem-mainstream elméletekről van szó, az adományokat mi magunk gyűjtjük a kiadványokhoz. Bővebb információkat az adománygyűjtésről itt találhatnak.

 

[1] – Szerbhorvát nyelven az Internacionálé első sora így hangzik: Ustajte, prezreni na svijetu – a magyar fordítás az említett feminista beavatkozást nem képes visszaadni – a szerk.