Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Túlélő program pandémia idején: még 3 évig hogyan bírhatnám ki a nincstelenséget?

A koronavírus arcul csapta a 60 év feletti munkanélkülieket, erre saját élethelyzetem a bizonyíték.

A „Canossa-járásom” pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor elvesztettem az állásomat, de a mostani járványhelyzetben 62 évesen munkát találni lehetetlen. Korábban sem tudtam elhelyezkedni életkorom és iskolai végzettségem miatt. 62 évesen már egy munkáltatónak sincs rám szüksége, pedig nem az alacsony végzettségűek táborát gyarapítom, sőt, német nyelvvizsgám is van. Korábban közfoglalkoztatásban is dolgoztam, de jelenleg ez sem működik.

Tavaly tavasszal jött egy kis remény, hogy újra dolgozhatok. Sajnos, mire munkába állhattam volna, jött a koronavírus. Megélhetésemet alkalmi munkákból próbáltam megoldani. De mára már elfogyott ez a lehetőség is a járvány miatt. Nyugdíj előtti munkanélküli segélyre sem tudok elmenni. Ehhez a juttatáshoz még 270 napot kellett volna dolgoznom. Munkát viszont nem kaptam, sem közfoglalkoztatás keretében, sem a polgármesteri hivatal nem tudott számomra biztosítani.

A tavalyi év folyamán több helyre is beadtam az önéletrajzomat. Azt a visszajelzést kaptam, hogy nem megy a vállalkozás, az üzlet, sőt, az életkoromra veszélyt jelent a koronavírus. Rá kellett döbbennem, hogy számomra az álláskeresés reménytelen. Viszont, a nyugdíjazásomig hátralévő 3 évet túl kellene élnem, de jövedelem hiányában ez lehetetlen. Főleg úgy, hogy egyedül élek. Szüleim már nem élnek, testvérem és gyermekem sincs, aki segíthetne átvészelni ezt a nehéz időszakot. Egy évvel ezelőtt elvették tőlem az egyetlen „megélhetési forrást”, az aktív korúak ellátására szolgáló támogatást is.

A Munkaügyi Központtal rendszeresen tartom a kapcsolatot, de állás ügyben ők sem tudnak segíteni. A kormány jó pár évvel ezelőtt megszüntette az 55 év feletti álláskeresők járuléktámogatását, így ez a korosztály nem keresett „áru” a munkaerő piacon. Kérdezem én, hogy hol vannak az alapvető emberi jogaim – mint a szociális biztonsághoz vagy a lakhatáshoz való jog – ha a számláimat sem vagyok képes már fizetni, és éhezek.

A XXI. században hogy fordulhat az elő, hogy ebben az országban bárki munka és ellátás nélkül maradjon? A miniszterelnök elhíresült mondatának van-e valós tartalma, vagy csak üres szócséplés az, hogy „senkit sem hagyunk az út szélén”, vagy hogy „az emberélet a legfontosabb”, és „egyetlen ember sincs egyedül”. Már pedig engem magamra hagytak az összes problémámmal.

Október hónapban felhívtak a Munkaügyi Központból, hogy átképeznének Társadalombiztosítási ügyintézőnek és bérszámfejtőnek, ami közel egy éves tanfolyam lenne. Mindez szépen hangzik, de 62 évesen, éhesen, a reménytelenségtől kimerülve, már nem leányálom a napi szintű tanulás. Főleg úgy nem, hogy adó-, társadalombiztosítási és munkaügyi jogszabályokat kell elsajátítani.

Mire elvégezném az egy éves tanfolyamot, addigra 63 éves lennék. 62 évesen sem kellettem a munkáltatóknak, akkor 63 évesen hol alkalmaznának engem? A tájékoztatásból az is kiderült, hogy a beiskolázás időtartalma alatt sem kapok támogatást regisztrált munkanélküliként. Egy intézmény esetleg tudna alkalmazni, ha elvégezném a tanfolyamot, de az is csak közfoglalkoztatottként, vagyis 54 ezer Ft-ért.

62 évesen már nem megy a fizikai munka sem, főleg éhesen és kimerülten. Az én korosztályom már számos egészségügyi problémával küszködik, úgy mint: derékfájás, gerincsérv, ízületi problémák, magas vérnyomás stb. Beteg ember melyik munkáltatónak kell, ha elsőként a betegektől igyekeznek megszabadulni a munkahelyek?

November 23-án a Munkaügyi Központban közölték velem, hogy újra jogosulttá váltam az aktív korúak ellátására, aminek összege 22.800 Ft. Más lehetőség nem lévén, beadtam az igényemet. Viszont ezt a juttatást is, csak egy évig kapom. Jönnek a számlák, és élelemre is kellene pénz. Minden anyagi tartalékomat feléltem már. Jelenleg 130 ezer Ft-os tartozásom áll fenn a gázszolgáltatónál, amit éves részletfizetésként próbálok törleszteni.

A döntéshozókat, akik 2015-től fokozatosan csorbítják a szociális ellátórendszer juttatásait, nem érdeklik az emberi sorsok. Nincsenek tekintettel az önhibájukon kívül bajbajutott emberek kilátástalan helyzetére. Még csak választ sem remélhetek tőlük arra a kérdésemre, hogy még 3 évig hogyan bírhatnám ki a nincstelenséget? Gondoltak-e arra, hogy azok az idős munkavállalók, akik éveken át munka nélkül tengődnek, a kiszolgáltatottságuk miatt lehet, hogy meg sem érik a nyugdíjazásukat? Csak ennyit ér az emberélet? Mindenki annyit ér, amije van?

Engem az út szélén hagytak, de gyanítom, hogy nem vagyok egyedül, hanem sok hozzám hasonló sorsú embertársam szenved a döntéshozók közönyétől. Előttem emberségből elégtelenre vizsgáztak, ha a túléléshez sem kaphatunk szociális támogatást a nyugdíjkorhatár eléréséig.

Az Alaptörvény is kimondja, hogy minden embernek joga van az élethez, az egészséghez, és Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Sajnos nem ezt tapasztalom. Itt már az embernek semmihez sincs joga.

Vajon a törvényhozó minisztereink, képviselőink tisztában vannak azzal, hogy amikor döntenek egy nyugdíjkorhatás emelésről, az a valós életben milyen hátránnyal érintik az embereket? Kétlem.

Nagyon szeretnék munkát találni, hogy a hátralévő 2,5 évet túl éljem a nyugdíjazásomig. Szívesen dolgoznék otthonról, mert német középfokú nyelvvizsgával is rendelkezem. Ha bárki tudna ebben segíteni, nagyon megköszönöm.

Horváth Éva helyzetéről több ízben is írtunk a Mércén, a cikkek itt és itt olvashatók.

Ha bármilyen segítséget vagy munkát szeretnél felajánlani Évának, ezen az email címen veheted fel vele a kapcsolatot: [email protected]