Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szövetkezetek: a korona utáni világ vállalkozási formája?

A világjárvány felszínre hozta intézményrendszereink legsúlyosabb problémáit, legyen szó a szociális, egészségügyi és az oktatási rendszerről, vagy a magángazdaságról. Azonban van egy feltörekvő vállalkozási forma, amely humánusabb munkakörülményeket és kellemesebb munkahelyi légkört biztosít a munkavállalók számára, mint a hagyományos vállalatok. Ez a vállalkozása forma a szövetkezet (worker cooperative). A termelésben az figyelhető meg, hogy a szövetkezetek a hagyományos vállalkozásoknál jóval ellenállóbbak a válságban, így a világjárványt követő gazdasági újjáépítés során akár azok alternatívájaként, kihívójaként is megjelenhetnek.

Összekapcsolódó válságok szorításában

A koronavírus-járvány nyomában járó gazdasági válság (melynek mélysége egyesek szerint máris megközelíti, sőt vélhetően meghaladja a 2008-as, ezt megelőző globális gazdasági válságot) rámutatott intézményeink eddig figyelmen kívül hagyott, és be nem azonosított problémáira. A járvány korai szakaszában a korlátozások hatására a nem létfontosságúnak ítélt szolgáltatásokat nyújtó üzletek és termékeket előállító üzemek átmenetileg vagy véglegesen bezártak. A korlátozó intézkedések miatt az otthonaikban karanténba vonuló dolgozók jelentős része veszítette el biztos megélhetését, bevételeinek egy döntő részét. A leállások, valamint a munkaerő radikális kiszorulása a termelőtevékenységből visszavetette a termelést is, így súlyosbítva a válság gazdasági aspektusát.

A termelőtevékenységből kiszoruló dolgozók pedig gyakran a válság által túlterhelt, a megelőző időszakból megöröklött problémák miatt rosszul működő szociális ellátórendszernek vannak kiszolgáltatva.

A pandémia felszínre hozta intézményrendszereink azon, eddig diagnosztizálatlan problémáit, melyeket széles közösség eddig figyelmen kívül hagyott, a regnáló hatalmak tudatosan kisebbítettek, elhallgattak. Gondoljunk csak a hiányzó forrásokra, az eszköz- és emberhiányra vagy a dolgozói gárda elöregedésére egy öregedő társadalomban mint Magyarország.

A „nem válogató” vagy „egyenlősítő” vírusról terjedő narratíva, miszerint a vírus és az azzal járó egészségügyi, valamint gazdasági kockázat a társadalom minden tagját egyenlő arányban érinti, mítosznak bizonyul. Hiszen a vírus döntően a társadalmaink legkiszolgáltatottabb egyéneit és csoportjait érinti a legsúlyosabban. A súlyosan érintettek körébe tartoznak hajléktalan, munkájukat elvesztő, valamint a szürkegazdaságban dolgozó embertársaink. Különösen veszélyeztetettek a döntően alacsony képzettségi szinttel rendelkező „dolgozó szegények”, mint hazánkban az önkormányzatok által foglalkoztatott közmunkások, akik a prekariátus csoportját növelik.

A válság a nemek közötti egyenlőtlen munkamegosztást is még inkább felszínre hozta. A karanténban tovább növekedett a nők terhelése a háztartásban végzett, ún. reproduktív munkák terén, míg anyagi, érzelmi és lelki frusztrációk növekedése együtt járt a családon belüli erőszak növekedésével is. Emellett az oktatási intézmények bezárása és a digitális oktatásra való átállás újabb jelentős terheket helyezett a családok vállára, felszínre hozva az ország háztartásai, régiói, illetve egyes társadalmi csoportjai között húzódó digitális egyenlőtlenségeket.

A krízis egészségügyi frontján az egészségügyi rendszer megterheltsége ellenére az egészségügyi dolgozók jelentős erőfeszítéseket tesznek a helyzet mérséklésére az ápolókon át az orvosokig, a veszélyeztetettekkel dolgozó szociális dolgozókkal együtt. Emellett a vakcina globális elosztásában megjelenő egyenlőtlenségek, a centrumországokban erősödő oltásellenesség, illetve a megelőzési és védekezési gyakorlatok lazulása a lakosság részéről jelentős veszélyeket rejt magában. A válság gazdasági aspektusa legsúlyosabban a kis- és középvállalkozókat, valamint az egyéni és kényszervállalkozókat érintette. Nem minden vállalkozó van azonban egyforma mértékben kiszolgáltatva a válságnak, létezik a kis- és középvállalkozások körében olyan tulajdonlási forma, amely a hagyományos vállalkozásoknál nemcsak ellenállóbbnak bizonyul a válságnak, hanem akár azok alternatívájaként, kihívójaként is megjelenhet a világjárványt követő gazdasági újjáépítés során.

Egy alternatíva körvonalai

A szövetkezetiségről és szövetkezetek előnyeiről több alkalommal volt szó a Mércén, például a lakhatás vagy a mezőgazdaság kapcsán, az alábbi cikk célja, hogy nemzetközi példákon keresztül mutassuk be a szövetkezeti modell lehetőségeit az ipari és a szolgáltató szektorokban, valamint azt, hogy az említett szövetkezeteket hogyan befolyásolta a világjárvány?

A szövetkezeti modell iránti érdeklődés a 2008-as világválság után újult meg, elsőként az olyan centrumországokban mint az Egyesült Államok. A kortárs szövetkezetek demokratikus alapon szerveződnek és működnek, a tagok önkéntes alapon lépnek be, illetve maguk is birtokolják, igazgatják azokat.

Így nem azonosak az államszocialista időszak termelőszövetkezeteivel, ahol a hatalom gyakran erőszakot vagy más kényszerítő eljárásokat alkalmazott a termelőkkel szemben, a munkaeszközök pedig az üzemmel együtt az állam kezében voltak.

Emellett a kortárs szövetkezetekben a részesedés egyenlően kerül elosztásra, míg a döntéseket demokratikusan, közösségileg hozzák, ahol mindenkinek egy szavazata van.

Miért bizonyulnak ellenállóbbnak a szövetkezetek a kapitalizmus ciklikusan jelentkező válságaival szemben? A hagyományos vállalat nyereséges időkben többletét befektetőinek juttatja, esetleg adósságait törleszti, ahelyett, hogy a humán tőkébe (vagyis a dolgozókba) fektetne, akár továbbképzésekkel vagy a fizetések, béren kívüli juttatások növelésével. Ezzel szemben a hagyományos vállalat előtt recesszió esetén két lehetséges opció áll: az esetleges csőd vagy az állami beavatkozás nyomán való megmenekülés. A második opció esetén így a károk társadalmasításáról beszélhetünk. Mindez vállalati és szakpolitikai szinten is megszorításokba torkollik, ami tömeges elbocsátással, illetve a béren kívüli juttatások csökkentésével jár. Ezzel szemben a szövetkezeti modell esetén a pozitív és a negatív hatások egyenletes elosztása érvényesül. A szövetkezet dolgozói számára ez növekedési pályán növekvő béreket, kiterjesztett béren kívüli juttatásokat, valamint az osztalékok dolgozók közötti elosztását jelenti.

Recesszió idején a szövetkezeti tulajdonban lévő vállalkozások a tömeges elbocsátás helyett a közös megoldás kidolgozásával oldják meg a helyzetet, hiszen minden dolgozó azonos mértékben tulajdonos, a tagok kölcsönösen függenek egymástól.

Ha a foglalkoztatás fenntartása érdekében csökkentik is a béreket, a bércsökkentés általában önkéntes és szavazás által legitimált, nem pedig a vezetés vagy a menedzsment által kikényszerített. De a krízis új piacokat is nyithat, ahova beléphetnek a szövetkezet termékei, szolgáltatásai.

A szövetkezet fenntarthatóbb és rugalmasabb tulajdonlási formának bizonyul, hiszen a hagyományos (vertikális) hierarchiákra épülő, gyakran bürokratikus vállalatokkal szemben demokratikus alapjai és eltérő, kevésbé hierarchizált intézményi kultúrája lehetővé teszi, hogy gyorsan adaptálódjon egy gyorsan változó környezethez. Az így kialakított légkör kedvez a kreativitásnak, ami hozzájárul az eredményességhez, hiszen lehetőséget nyújt arra, hogy a dolgozók ismeretei, nézőpontjai és tapasztalatai is hasznosuljanak.

A szövetkezet mellett szól az is, hogy teret biztosít arra, hogy a munkavállalók közösséggé formálódhassanak, valamint a közös érdekek nagyobb bizalmat tesznek lehetővé a tagok között, mint egy hagyományos, hierarchikus vállalati struktúrában.

A demokratikus alapelv által biztosított legitimitás következtében a döntéseket a dolgozók is sajátjuknak érzik. Mindemellett a demokrácia gyakorlása ezen a mikro szinten hozzájárul a dolgozók vitakultúrájának fejlődése mellett intézményeink és tágabb politikai közösségünk demokratikus kultúrájának javításához is. Ez a demokratikus modell pedig serkenti az átláthatóságot és részvételre bátorít. Emellett a döntéshozatalba való beleszólásnak köszönhetően érzelmileg is erősebb kötelékek alakulnak ki a munkavállaló és a vállalkozás, illetve a dolgozói közösség tagjai között is. A vállalatok és a kötelességtudat kapcsolatáról, valamint ezeknek a szélesebb társadalomhoz való viszonyulásáról intenzív párbeszéd alakult ki szakmai, tudományos és fogyasztói körökben egyaránt, amit a világjárvány csak felerősített. A szövetkezetek említett előnyei az alternatív hierarchiától a közösségiség élményén át a demokratikus berendezkedésig felruházhatják a munkát egy olyan többlettartalommal, ami túlterjed az értékelőállításon, pénzkeresésen, és visszaadja a munka okozta megelégedettség érzését.

A szövetkezeti modell tehát egy olyan alternatív munkaszervezési és tulajdonlási rendszer lehet, ahol a munkavállalók számára komfortosabb, szolidáris és élhetőbb légkört biztosíthatunk, demokratizálva a munkahelyeket.

A járvány természetesen a szövetkezeteket is megviselte, azonban ráirányította a figyelmet a szövetkezetek egy fontos aspektusára, ami kulcsfontosságúnak bizonyult a szövetkezetek gyors alkalmazkodásában. Ez pedig az együttműködés fontossága.

Szolidaritás a globális térben

Válság esetén a szövetkezeti tagok között egyenlően oszlik el a terhelés és a felelősség. A szövetkezetek a helyi közösségekbe való újrabefektetést, a gazdaság lokalizálását is jelentik. A termelő egységek beágyazottsága a helyi közösségbe terepet biztosított arra, hogy a gazdasági szereplő gyorsan tudjon reagálni a környezetében felmerülő igényekre. A szövetkezeti vállalkozások mérete – döntően kis- és középvállalkozásokról beszélhetünk – is hozzájárul a helyi közösségekhez fűződő szoros kapcsolathoz, hiszen a felek kölcsönösen előnyös kapcsolatban vannak. A fogyasztók igényei kielégülnek, míg ezzel megélhetést biztosítanak a közösségük más tagjai számára, hiszen a szövetkezeti dolgozók gyakran ugyanabból a közösségből rekrutálódnak.

A szövetkezetek – Portugáliától a vírus korai hullámaiban súlyosan érintett Olaszországig – átállították a termelésüket maszkok és más védőeszközök előállítására, hogy részt vehessenek a járvány elleni küzdelem frontvonalában lévők védelmének biztosításában. Legyen szó akár a 60 millió maszkot félév leforgása alatt előállító spanyol Mondragón csoportról vagy a brazil Ipiranga szövetkezetről.

Egyes szövetkezetek információs kampányt indítottak, hogy biztosítsák a hatékony tájékoztatást a vírus veszélyeiről és a lehetséges védekezési módokról. Így tett az Arcà di Noé olasz szövetkezet is, amely többnyelvű tájékoztató kampányt indított az országban tartózkodó külföldiek és bevándorlók megfelelő tájékoztatására a vírus elleni lehetséges védekezési módokról. A portugál CERCINA a helyi rádióadóval együttműködve segítette a helyiek naprakész információkkal való ellátását. Mások közvetlenül segítettek: a nepáli szövetkezetek egy agroambulancia szolgálatot létesítettek, hogy az ország rurális régióiban a termelőknél felhalmozódó élelmiszer többletet eljuttassák a fogyasztókhoz.

Biztosítva ezzel a kiszolgáltatott termelők megélhetése mellett azt is, hogy a fogyasztók a korlátozások ellenére friss mezőgazdasági termékekhez jussanak.

Az agroambulancia szolgáltatás azzal, hogy a termelőtől a fogyasztó ajtajáig vitte a terméket, kivágva a közvetítő partnert, csökkentette a termék árát, ami kedvez a fogyasztónak, és több pénzt hagyott a termelőknél. Mindez hozzájárul mindkét fél elégedettségéhez. Míg Indiában a szövetkezetek siettek a tejtermékeket előállító gazdák és üzemek segítségére, akiknek szembe kellett nézniük a kereslet radikális csökkenésével a krízis előtti termelési számok megmaradása mellett. Az életbe léptetett változások pedig kihatnak az indiai tejfeldolgozásra épülő iparágak egészére.

A kolumbiai Tejiendo Paz szövetkezet maszkokat készített, hogy az országos védőfelszerelés hiány ellenére Icononzo lakosai, köztük a sokszor a társadalom peremére szoruló volt gerillák vírusnak való kitettségét csökkentsék. Ennek keretében együttműködnek egy helyi divatcéggel, a Manifiestaval, ami egykori gerilláknak biztosít legális munkalehetőséget, így megélhetést, elősegítve ezen emberek rehabilitálását és sikeres visszaintegrálását a civil életbe. Alternatívát nyújtva az említett korlátozott lehetőségekkel bíró csoport számára az illegális, valamint veszélyes kokain előállítással és terjesztéssel szemben. Emellett a szövetkezetek fennmaradását segítette és segíti a kooperáció az állami szervekkel és a helyi civil szervezetekkel.

Fontos kiemelni a szövetkezetek egymással való együttműködését lokális, illetve globális szinten is. Legyen szó források átcsoportosításáról a jövedelmezőbb szövetkezetektől a válság által súlyosabban érintettek felé, munkaerő transzferről vagy tudásátadásról. A szövetkezetiség intézményi platformjai kiépülőben vannak, és a válság várhatóan csak felgyorsítja a szövetkezetesedési folyamatokat, ahogyan az 2008 után is történt.

Egyes értelmezések szerint életképes alternatíva lehetne, ha a válság által a csőd szélére juttatott vállalkozásokban felajánlanák a feleknek a szövetkezetté válás lehetőségét, ami nagy löketet adhatna a szövetkezeti tulajdonlási forma felfutásának. Mára az International Labour Organisation (Az ENSZ alá tartozó Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) és a vele több mint száz éve együttműködő International Cooperative Alliance (ICA) empirikusan is bizonyították, hogy a szövetkezetek a dolgozók szempontjából (is) hatékonyabban kezelik a válságot és az azt követő időszakban új, kiterjesztett programokkal kívánják elősegíteni a szövetkezeti modell terjesztését, valamint a szükséges tudás átadását, illetve a források bevonását. A fentiek mind arra mutatnak, hogy a kiépülő szövetkezeti hálózattal mint egyre komolyabb tényezővel kell számolnunk világszinten a válságot követő újjáépítés során.

Címlapkép: MTI/Soós Lajos