Szociáldemokratából kommunista, kommunistából szociáldemokrata
Milyen mezőgazdasági programmal előlegezte meg a szocialistákkal, kommunistákkal dolgozó Nyers Rezső a ’89-es átmenetet?
Milyen mezőgazdasági programmal előlegezte meg a szocialistákkal, kommunistákkal dolgozó Nyers Rezső a ’89-es átmenetet?
Egy szövetkezet tökéletesen el tudja látni azokat a feladatokat, mint amiket egy munkaerő-közvetítő is elvégez. A különbség, hogy nem fölözi le a tagjainak a bérét.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint az érdekvédő szervezetek „kiakadtak” Kósa javaslatán.
A szövetkezetek ellenállóbbnak bizonyulnak a válságnak a hagyományos vállalkozásoknál, és akár azok alternatívájaként, kihívójaként is megjelenhetnek a világjárványt követő gazdasági újjáépítés során.
A kelet-európai lakásszövetkezetek nem számíthatnak sem állami, sem piaci támogatásra, ezért összefogtak.
Régi projektje a Fidesznek a szövetkezetek elleni harc.
A dolgozói önszerveződés és a munkahelyi demokrácia hatékonyan enyhíti a válság hatásait a szövetkezet tagjai számára: a szorult helyzetben a tagok együttes erővel, egymás képességeit és szenvedélyeit számba véve tudnak cselekedni.
Aggodalommal tölt el, amikor a jövőbe tekintek, és ezzel közel sem vagyok egyedül a velem egykorúak között. Bár a fiatalságnak eddig sosem látott problémákkal kell megküzdenie karrierje során, léteznek alternatívák – az egyik ilyen a munkahelyi demokrácia.
Ebben a bizonytalan időszakban sokan döntenek az ételkihordás mellett, a nagy cégeknél rengetegen jelentkeznek, és Budapesten egy futárszövetkezet is alakult.
A Gólya új épületében kerthelyiség ugyan nincs, van viszont egy óriási, kihasználatlanul álló tető, ami teraszért kiált. A megvalósításához azonban szükség van még egy kis segítségre.