Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újabb 4,3 milliárdot költ a kormány a szállodaiparra

Ez a cikk több mint 3 éves.

Nyolc új panzió épül és kilenc szállodában indulnak fejlesztések Pest megyében -jelentette be tegnap ünnepélyesen Varga Mihály pénzügyminiszter.

A nyolcmilliárd forintból megvalósuló fejlesztéshez 4,3 milliárd forinttal járult hozzá a kormány.

A pénzügyminiszter emlékeztetett rá, hogy a járvány súlyosan érintette a turizmus-ágazatot, majd hozzátette: „Az átoltottságot követően a turizmus fontos szerepet fog betölteni a gazdaság újraindításában.

Varga Mihály a hír kapcsán felidézte azt is, milyen általános intézkedésekkel támogatja a kormány a turizmus-ágazatot:

  • bértámogatás
  • kieső bevételek megtérítése
  • adó- és járulékkedvezmények
  • fejlesztések támogatása

Érdemes közelebbről megvizsgálni ezeket a programpontokat.

Bértámogatás

Februárban a budapesti Megyeri Csárda nyolc ember után igényelt bértámogatást, amelyet meg is ítéltek az étteremnek. Csakhogy a járvány miatti bevételkiesés miatt a Csárda nem bírta fizetni a járulékait, ezért a NAV azonnal lefoglalta a már megítélt bértámogatását.

Nem sokkal később egy kiskunmajsai étterem, a BuborékTeer hasonlóan járt: négy ember után igényeltek bértámogatást, ezt kettő dolgozó után ítélték meg, a megítélt összeget azonban lefoglalta a NAV.

S mivel a százalékarányosan megítélt bértámogatás összegének maximumát nem határozta meg a kormány, könnyen lehet, hogy a célba jutott támogatás sem feltétlenül azokhoz jut el, akiknek leginkább szüksége lenne rá.

Kieső bevételek megtérítése

Januári hír, hogy 17,7 milliárd forinttal pótolta ki az állam Mészáros Lőrinc tulajdonában álló HunGuest szállodalánc veszteséges foglalásait, amely már a járvány első hulláma alatt leépítette dolgozóinak közel felét.

Tavaly júniusban, a Kisfaludy-program keretében 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a kormány négy darab ötcsillagos szállodának, amelyek között van NER-közeli és orosz tulajdonban álló szálloda is.

Fejlesztések támogatása

Szintén januári hír, hogy miután 1,5 milliárd forint támogatást ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Balatoni Kör és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) tagjai számára, a közpénzek átláthatatlan kiosztását övező kollektív felháborodás hatására Laposa Bence, a szervezet elnöke, valamint a teljesen elnökség felajánlotta lemondását.

A Válasz Online összesítéséből pedig kiderült: míg egy átlagos étterem- vagy szállodatulajdonos legfeljebb 10-30%-os állami vagy EU-s támogatáshoz szokott hozzájutni, addig a Kisfaludy-program kedvezményezettjei általában 50-60%-os állami támogatást kapnak.

A Magyar Turisztikai Ügynökséggel további probléma, hogy támogatásaiból nem részesülnek ellenzéki vezetésű önkormányzatok.

A turizmus fogja újra indítani a magyar gazdaságot?

A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) a világ első számú turisztikai szervezete, amelynek 156 ország mellett Magyarország is tagja.” – olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség honlapján.

Az UNWTO előrejelzései szerint ugyan a nemzetközi utazások száma 2021 második felére elérheti a járvány előtti színvonalat, azonban a nemzetközi turizmus ütemének visszaállása legfeljebb 2023 közepére, de az is lehet, hogy 2024 végére valósul meg.

Nem valószínű tehát, hogy a járványt követő években ugyanolyan sikeres iparág lesz a turizmus, mint 2020 előtt. Azonban a dolgozók érdekében a kormánynak meg kéne gondolnia pl. a súlyos veszélyben lévő fürdőágazat vagy a tönkremenés szélén álló vendéglátósok megmentését. A belföldi turizmus élénkítése érdekében pedig nem a  nagyvállalatokat kéne feltőkésítenie a járvány ideje alatt.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd