1944. októberében a józsefvárosi Népszínház utcában fegyveres összecsapás bontakozott ki zsidó ellenállók és német náci, valamint nyilas üldözőik között. A harc során a megszálló német hadsereg harckocsikat is bevetett. Az epizódot mindezidáig csak részben dolgozta fel a történetírás, a második világháborúval és a magyar ellenállással kapcsolatos emlékezetből pedig gyakorlatilag hiányzik a „Kis Varsó,” annak ellenére, hogy tudásunk szerint a legjelentősebb magyar fegyveres antifasiszta ellenállásról van szó. Gazdag Péter eredeti kutatásokon alapuló cikksorozata minden fellelhető forrás feldolgozásával a lehető legteljesebb képet próbálja kialakítani az eseménysorról. Eredményeit a Mérce három részben közli.

Magyar fegyveres antifasiszta ellenállás a II. világháborúban

„Mondhatnánk azt, hogy ez valamilyen hőstett volt abban az időben. Másrészről viszont elhallgatták ezt a dolgot.” – Streit Sándor

Antifasiszta ellenállásról kevés szó esik: kevés nyoma van a köztudatban, hogy a második világháború alatt fegyveres megmozdulás formájában sor került volna ilyesmire Magyarországon. Ismertebb tényeknek számít, hogy Gömbös Gyula volt miniszterelnök szobrát antifasiszták 1944. október 6-án jelképértékűen felrobbantották, illetve hogy 1944 novemberében Bajcsy-Zsilinszky Endre a nácik és nyilasok elleni fegyveres felkelést megszervezendő megalakította a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságát, amiért a nyilasok végül kivégezték. Bajcsy-Zsilinszky amúgy szélsőjobboldali fajvédőből lett antifasiszta ellenálló, akit egykoron Áchim L. András szocialista politikus meggyilkolásával is gyanúsítottak. 1944 végére már működtek antifasiszta partizánszervezetek is az országban, mint például a Rákóczi Egység, a Petőfi Egység, és a Mokan Komité, amik 1944 októbere és 1945 áprilisa között helyi összecsapásokat vívtak.

A történetírás azonban alig tartja számon, hogy 1944 októberében Budapesten mind zsidó, mind antifasiszta ellenállás is kibontakozott, mégpedig nyílt felkelés formájában. A Hadtörténelmi Levéltár igazgatója, Számvéber Norbert szerint ennek résztvevői a „hazai fegyveres ellenállás egyik legjelentősebb, ha nem a legjelentősebb fegyvertényét hajtották végre”. Cikksorozatom első részében főleg szemtanúk elmondásai alapján állítok össze időrendi összefoglalót e felkelésről.

A további részekben pedig arról lesz szó, hogy mit tudunk a felkelőkről, és miért tudunk ilyen keveset a Kis Varsóról?

Felkelés a Népszínház utcában

1944. október 15.

A háborúból való kiugrás meghiúsult kísérlete után bekövetkező nyilas puccs alkalmából Budapesten gyakorlatilag egyszerre állt be a hadiállapot és uralkodtak el polgárháborús állapotok. A zsidó lakosságra a kerületi pártvezetők irányítása alatt rászabadított nyilasok Randolph L. Braham történész szerint „géppisztolyokkal és kézigránátokkal több száz zsidót mészároltak le csillagos házakban és a munkaszolgálatos alakulatoknál az október 15-ről 16-ra virradó éjjel”, amire „[e]gyik ürügyük az volt, hogy néhány fegyverhez jutott munkaszolgálatos néhány órával korábban a Népszínház utca 31.-ben és a Teleki tér 4.-ben ellenállást tanúsított.” A Népszínház utca zsidóságát pedig, „többezer férfit, gyermeket, és aggot tereltek maguk előtt feltartott kezekkel a náci-nyilas pribékek”, akiket időlegesen az akkori Városi Színházba (jelenleg Erkel) vezényelték – erről a Deutsche Wehrmacht propagandarészlegének Faubel nevű képtudósítója tizenhét fotót hagyott ránk, melyek közül néhány alighanem a magyar holokauszt legismertebb felvételei közé tartozik –, majd őket onnan a Tattersallba, a lóversenypályára hajtották és deportálással fenyegették.

Mindeközben az embereket ki is rabolták (az eseményeket kutató Adler Tamás szerint volt, akinek az ujját levágták a gyűrűje miatt a Városi Színház előtt).

Ezzel egyidőben a Népszínház utca és Teleki tér sarkán olyan fegyveres összetűzésre került sor, ami az elkövetkező napokban több környékbeli házban, utcában, és téren tovább folytatódott – olyannyira, hogy egy szemtanú akkori beszámolója szerint a németek tizenhárom Tigris tankot indítottak át Pestre a felkelés leverésére.

Ezt többek között az is indokolhatta, hogy a felkelésnek kilenc német áldozata is volt. A három nap eseménysorozata a következőképp áll össze közvetlen szemtanúk elmondásai alapján.

Az akkor huszonegyéves Bihari Tibor, akit aznap szüleivel tereltek nyilasok a tömegben a Tattersall felé, elmondta, hogy október 15-én a Népszínház utcában „csúnya vérengzések voltak délután… vitték a zsidókat, mindet, és rengeteget agyonlőttek.” Jakab Endre, aki tizenöt éves volt, megerősíti, hogy ekkor már gyilkosságokat is elkövettek: „Láttam, ahogy a nyilasok egymás után lövik le az embereket. Utána feltartott kézzel vittek el bennünket a Tattersallba.” Az utcán bámészkodóknak világos kellett, hogy legyen, hogy a lövések zsidóknak szólnak: „Mindenki ott állt a járda szélén és ordította, hogy „Büdös zsidók!”, és köpködtek bennünket. „Már ideje, hogy megszabaduljunk tőletek!” (Jakab Endre) Bihari Tibor elmondásában vasárnap lévén, „állt a nép, a járda szélén, és röhögött rajtunk – szörnyű volt azt látni… néztek ki az ablakon, könyököltek, nézték ezt a zsidó tömeget.” Márton Tamás szerint, aki szintén a tömegben volt, a nyilasok civil segítséget is kaptak: „Amikor jött a villamos, a kalauz kitette a sínváltó botot, hogy hátha valakit elkap a bottal… akit eltalált, annak pechje volt.”

Mindeközben egyszer csak „onnan föntről lőttek, az 59.-ből… valakik, fiatalok. Amikor a nyilasok jöttek, és mondták, hogy „Lemenni!”, akkor lőttek.” (Szántó Györgyné) Bese János aznap több házzal odébb, a Tisza Kálmán térről (jelenleg II. János Pál pápa tér) nézve a következőket látta az akkori Nap mozinál, a Népszínház és Bérkocsis utca sarkánál: „Ott gyűltek össze szökött munkaszolgálatosok, katonaszökevények, bujkálók. Lövöldöztek az utcán haladó nyilasokra.”

A közelben dolgozó, tizenötéves likőrgyári munkás, Gúth Zoltán napokkal később írt naplóbejegyzése szerint „délután egy német járőrre rálőttek a Teleki tér egyik házából! Egy németet berántottak a kapu alá, lelőtték, és kidobták a járdára!” A Tisza Kálmán térről nézve „kézifegyverekkel lövöldöztek egymásra … ha valamelyik az ablaknál megjelent kifelé lőni, akkor [a másik] így fedezékben volt… Kiabálás nem volt, mindenki csak a töltéssel meg a lövöldözéssel volt elfoglalva… A nyilasok mentek katonai segítségért, mert ugye, kézifegyverekkel egy épületre, nem boldogultak… És akkor megjelent egy német harckocsi.” (Bese János)

Gúth Zoltán leírása szerint a németek lezárták a környéket, és a Teleki térnél „a háztömböt körülvették, és felszólították a bennlévőket – magyar segítséggel –, hogy mindenki jöjjön ki a házból! Persze, senki se jött ki! A vastag bejárati keményfa ajtó zárva! Belelőttek a zárba, de az nem nyílt ki. Akkor a másik ház első emeletéről rájuk lőttek. Újabb halott, és több sebesült! Akkor a németek elkezdték válogatás nélkül lőni az ablakokat mindkét házon! Az üvegek kitörtek, az elsötétítő papírok mögött meg téglából falazott ablakok, kis lőréssel a közepén!”

A kortársként író Lévai Jenő szerint a csillagos háznak kijelölt Népszínház utca 31.-ben is „megkísérelnek szembeszállni, azonban gépfegyverrel, sőt ágyúval nyomják el őket.” Az akkor tizenkét éves Rácz Éva a Népszínház utca 31.-ben lakott, és elmondásában mindez még egyidőben zajlott a helyi zsidók összeszedésével: „Több német tank érkezik a Népszínház utcai ház elé, ahonnan állítólag kilőttek… Kikergetnek a házból mindenkit, és a Tattersallba hajtanak bennünket.” Ahogy a Teleki térnél lakó László Vera családját is ezidőtájt hajtották le a Teleki térre: „mindenkinek le kellett menni a [piaci] sátrak közé. A sátrak [egymásra] merőlegesen voltak elhelyezve, és a [piac] két szélén két nagy német tank volt. Tigristankok.” Az eseményeket „talán 200 méterrel feljebb”-ről, a Körút közeléből látó Mayer József megerősíti: „Tankokkal jöttek és kezdték összeszedni a zsidókat.” Addigra az utcán bámészkodók közül sokan a pincékbe mentek, mert Mayernek már a Körút közelében a „házmester azt mondta, hogy mindenki az óvóhelyen van, mivel lövöldözés volt.”

A Népszínház utca Teleki téri végéről – Márton Tamás elmondása szerint a Népszínház utca 46. előtt – viszont „megjelent egy… páncélos, tank, itt leállt, a ház előtt, és elkezdte lőni a szembelevő házat [az 59.-et]”, a Teleki tér és a Népszínház utca egyik sarokházát.

Az autóval arra járó Kassák Lajos említi: „az üres, vasárnapi téren láttuk, ahogyan sebtiben felállítják a Tigriseket, hosszú csövüket egy házra irányítják, és ordítoznak, majd kirepülnek a hatalmas gépekből a lövedékek. Azt mondták, a fellázadt zsidóság egyik fészkét lövik, s csakugyan, az emeleteken felbukkant egy-egy ember, s aztán holtan alázuhant a magasból. És láttam két teherautót, telezsúfolva zsidó gyerekekkel, nem tudtam, honnan szedték össze, és hová vihetik őket.”

A kortárs Heltai Jenő naplójában másnap, október 16-án írja, hogy egy „Népszínház utcai háznak lakói védekeztek, kilőttek az ablakokból, kétségbeesett emberek az ablakokból kiugrottak.”

Márton Tamás elmondja, vélhetően miért ugrottak ki emberek az 59-ből: „Ott az egyik homlokzati rész teljesen megsemmisült, és a lakóknak egy része… megpróbált kimenekülni, de hát nem lehetett kimenekülni, mert itt már a németek körülzárták az egész cirkuszt… Azt láttam, hogy a páncélos itt áll, a ház előtt, és innen lövi a szembelevő házat, és azt a részt ottan teljesen lerombolta.” A Népszínház utca 59.-ben lakó, de a 46.-ba átmenekülő Jakab Endre ezt megerősíti: „Odajött egy német tank, és az belőtt a[z 59. számú] házba … a második vagy harmadik emeletbe, pont a sarkot belőtte.” Márton Tamás szerint „aknával, aknavetőből bevágtak a harmadik emelet kettőbe. Az szétrobbant, elvitte az egész lakást.”

A Bérkocsis utca környékén a Tisza Kálmán térről nézve Bese János azt látta a Nap mozinál, hogy „szétlőtték a mozibejáratot, és betörtek aztán, úgy, hogy kivezették [az ellenállókat], sorra … tarkóra tett kézzel, vagy feltartott kézzel … Azok[nak], akik munkaszolgálatosok voltak, legalább egy honvédségi sapkájuk volt. Egy ilyen vegyes társaság volt; voltak … rendes katonaruhában, aki még nem vetette le a katonaruháját, csak mégis szökni próbált; volt, aki félig civilben, félig katonaruhában volt; meg a munkaszolgálatosoknak, ugye, volt karszalagjuk is… Voltak más felekezetűek is, hogy úgy mondjam – egy összeverődött társaság… azokat elvezették. Még akkor szerencsére nem működtek úgy, mint később, amikor mondták, hogy rémhírterjesztés, feketézés, élelmiszer-rejtegetés [miatt] a helyszínen felkoncolják [őket]… [A nyilasok] nem voltak annyira sokan, ott a harckocsi döntötte el, meg a német legénység… A Tisza Kálmán tér és a Népszínház utca sarkán egy vöröskeresztes vászonhordágyat letettek – és akkor elindították a fosztogatást; mert azt mondták, hogy akinél húsz pengőt vagy többet találnak, azt a helyszínen felkoncolják.”

Naftali Kraus önéletrajzában azt írja, hogy „[a]zon az éjszakán [15-én] puskaropogást hallottak azok, akik nem tudtak aludni”.

1944. október 16.

A Tattersallban a legtöbb interjúalany elmondása szerint 15-étől 16-áig tartották fogva nyilasok és nácik a környékbeli zsidókat. A Tattersall után sok halott és halálhír fogadta a hazaérkezőket. Bihari Tibor több barátját vesztette el: „Mikor jöttünk vissza másnap, akkor tudtam meg, hogy több barátom meghalt… a kis Fagott Jóskát, Cencit, szegényt… ott laktak a Népszínház utca és Teleki tér sarkán, jó gyerekkori háverok; akkor a Blasszer Elvira, jaj de szép kislány volt!, udvaroltunk neki… a Teleki tér sarkán laktak; azokat agyonlőtték ott a nyilasok… ott nagy vérengzést csináltak, a Teleki tér és Népszínház utca sarkán rendesen lövöldöztek a nyilasok.” A Yad Vashem adatbázisa szerint az akkor 18 éves Fagott József a Népszínház utca 58.-ban lakott, és a ház előtt lőtte agyon egy nyilas.

Rácz Éva elmondásában „két napig tart a fogság a lóversenypályán… és amikor hazaengednek, szétlőve találjuk a Népszínház utcai házat [a 31.-et].” A „két nap”-ot talán megmagyarázhatja, hogy, mint Jakab Endre elmondásából kiderül, nem mindenkit ugyanakkor engedtek haza a Tattersallból. Ő például csak estére ért haza az 59.-be: „Este a rendőrség visszahozott minket a lakásba, a házhoz. Nem volt már egy hulla sem az utcán, de egy hatalmas vértócsa volt a kapu előtt.” A Népszínház utca 32. egyik lakosa, Badacsonyi György tapasztalata szerint, amit az angol Nick Barlay tolmácsolásában olvashatunk, a Tattersallból csak ötven-hatvanas csoportokban engedték haza az embereket – őket is rendőri kísérettel. Spindler Éva a Tattersallból hazaérve szintén azt látta, hogy „a Népszínház utcából söpörték a vért a járda és az úttest között.”

Lévai Jenő, aki 1946-ban publikálta beszámolóját, ugyancsak október 16-ára teszi, hogy „a Tisza Kálmán tér, másnap a Teleki tér megtelik ártatlanul legyilkolt zsidók hulláival.”

Naftali Kraus szerint október „16-án a délelőtti órákban, ágyúdörgés majd puskaropogás hallatszott a Népszinház utca felől… amikor három nyilas pártszolgálatos berontott, gépfegyverüket és kézigránátokat lóbálva – a házfelügyelőnő jelentett nekik: ennyi és ennyi lakos, ennyi és ennyi rohadt zsidó”. A Tattersallról itt azonban szó sincs: amint a nyilasok a családja ékszereit elrabolták, „elvonultak a zsákmánnyal, [és] lefújták a légót, mintha kapcsolat lett volna a kettő között”. Badacsonyi György elmondásában, akit egy kb. félszáz fős csoporttal vezettek vissza rendőrök a Népszínház utca 32.-be, nyilasok lövései fogadták őket a Tisza Kálmán térnél, mire a zsidó csoportot kísérő rendőrök felvették a nyilasokkal a tűzharcot. A nyilasok még az egyik környékbeli épület tetejét lőtték perceken keresztül, de onnan érkező lövéseket nem észlelt.

Szintén 16-i délutáni rendőratrocitásokat részletez egy Adler Tamás által idézett, két kereskedő által előterjesztett feljelentés: „a 170. számú Farkas B. Ferenc rendőrtiszthelyettes 1944. évi október 16-án délután 4-5 óra között a Népszínház-utca és Erdélyi-utca (sic) sarkán lévő villamos megállónál, puskatussal [a két kereskedőre] támadt és ütlegelte őket; Parádi Tibort puskatussal arcon vágta, később töltött puskáját gyomrának irányította, majd egy rongyos csavargóval rontott rájuk, s mivel előle egy házba menekültek, a rendőr kétszer utánuk lőtt. Egyik lövedék Parádi Tibor könyökét találta, s… alsó karját el kellett (itt „amputálni” áthúzva – a szerző) távolítani. Később a 170. számú rendőr egy nő lábába lőtt, majd belekötött egy középkorú jól öltözött férfibe és azt agyonlőtte. Ugyanekkor egy százados jött oda motorkerékpáron és a történtekről meggyőződve, a rendőrt elvitte magával.”

Itt a feljelentés az ellenállást a következőképp említi: „Október 16-án délután a VIII. ker. Teleki-tér és Népszínház-utca (sic) környékén zsidók lövöldöztek. Emiatt német SS-katonák és felfegyverzett nyilas párttagok a zsidó házakat tűz alá vették. Több ágyúlövés is történt német páncélos gépkocsiról.”

1944. október 17.

A Népszínház utcai harcok, mint Számvéber Norbert datálva idézi Gúth Zoltán naplóját, még 16-án éjjel, 17-ére virradóra is tartottak: „Másnap [1944. október 17-én] – de mondták, a csata éjjel sem szünetelt – folytatódott [a harc], délben mondták, Budáról telefonáltak, hogy Tigris tankok jönnek a hídon át Pestre a harcot befejezni. 13 tank! … A közlekedést meg leállították. Fél óra se telt el, már hallani is a dörejeket. Tompán, hiszen a házak felfogják, szétszórják a hangokat! Sok dörej, vagy két óra alatt! Sokan kimenekültek a házakból a légópincékbe vágott átjárókon. Azokat később üldözőbe vették. Így lehetett, mert egyszer csak látom, amint éppen a hátsó udvarba megyek, hogy a szemközti fal felől – a környező házak tűzfalai voltak ott – hangos fegyverropogás hallatszik. Egyes lövések, majd néhány géppisztolysorozat! Csattannak a lövések, visszhangzik a zárt udvarunkon! Ez már csak egy-két házzal odébb lehetett! Honnan kerültek ide? Akkor, ahogy ott állok, földbegyökerezett lábakkal, látom, hogy ott, ahol a kis beugró van a tűzfalon, ahol három ablak nyílik, az egyik – jobboldali – ablakból valaki átugrik a szemközti ablakba. A távolság van két méter, ez meg a második emeleten történt! Az egész egy pillanat volt! Más nem is volt az udvaron! Aztán még valaki átugrott, de utána mindjárt valaki kibújt ugyanazon az ablakon, de nem ugrott, hanem több lövést adott le pisztolyából a másik ablak irányába!” Azzal együtt, hogy a Népszínház utca 59. előtti, fent idézett vértócsa látványát több szemtanú 16-ára datálja, két egymástól független forrás, mindketten szemtanúk – Dr. Balázs József, aki 1947-ben írt erről, és az 59.-ben lakó Kutas Péter – azt állítják, hogy másnap, október 17-én a Népszínház u. 59-ben volt egy pogrom is. Ugyanakkor, miután szintén két egymástól független forrás, Kassák és Heltai, állítják, hogy kiugrottak emberek az 59.-ből, ami 16-ára már hír volt, ezért nem kizárható, hogy 16-án a Tattersallból hazaérkezők a járdára zuhantaknak a nyomait látták az 59. előtt. Így az idézett vértócsát nem feltétlenül kell a pogromhoz kapcsolnunk.

Balázs József szerint 17-én már „reggel 9 óra felé óriási puskaropogás zaja töltötte be a Népszínház utca és a Teleki-tér vidékét… a Népszínház-utca 46, 59, és Kun-u. 12 sz. házakban sok vér folyt. Tigris tankok voltak felállítva és tüzeltek a házakra, és a Kun-utca kapui alól civil emberek puskával a kezükben tüzeltek a tér irányába”. Kutas elmondásában 17-én reggel „nyilasok és németek özönlötték el a házat. Mindenkit kizavartak a lakásokból. Mindenki vitt valami csomagot, hiszen azt hittük, hogy deportálni fognak bennünket. A nőket és a gyerekeket a szembenlévő ház [46. szám] előtt sorakoztatták föl, a férfiakat a ház [59. szám] udvarán. A férfiak között ott volt egy nagybátyám, Steinkohl Márton, anyám nővérének a férje. Három nap eltávozást kapott a városi munkaszolgálatból… Köztük volt legidősebb unokabátyám is, a 19 éves Adler László, a Rabbiképző Szeminárium hallgatója. Huszonkét férfit gyűjtöttek össze a ház udvarán, aztán kivezették őket és egyesével mindegyiket tarkón lőtték.” Kohen Nikolas is ismert az 59.-ben megöltek közül egy Adler nevű fiút: „Adler Ernő osztálytársamnak a bátyja volt. Szemüveges fickó volt… német katonák voltak, és azt láttuk, hogy rohantak végig a Népszínház utcán… Aztán ezt az Adler fiút… lelőtték.” Nick Barlay még tizenegy áldozat nevét kutatta fel. A Kozma utcai zsidó temetőben a regisztrált halottak között az akkor hetvenöt éves Frankl (Falus) Árpád sírköve október 17-i halálozást rögzít. Unokája, Frankl Anni elmondása szerint szintén a kivégzettek között volt. Barlay az áldozatoknak egy tizenkét neves listáját állította össze, a következő nevekkel: Adler László; Balter Abrahamné; Barabás Béla; Faragó Pál; Frankl Artur; Klein György; Jakab (sírfelirat kivehetetlen); Steinkohl Márton; Szabó Gyula; Szafri Fagott József; Weisz István; és Wolf Aladár. Az egyik áldozatnak a halotti anyakönyvi kivonatát is megkapta egy leszármazottól – amely szerint a harmincöt éves Klein György magánhivatalnokot október 17-én tarkón lőtték.

Kutas szerint ezután „a nőket és a gyerekeket a Tattersallba terelték”. Kutas írásán és Barlay gyűjtésén kívül az egyetlen további forrás, amely szerint 17-én terelték a Tattersallba az embereket, Christian Gerlach és Götz Aly Az utolsó fejezet című, eredetileg német nyelven kiadott könyve. Hogy ez többszörös akció lett volna, vagy hogy napokon keresztül tartott volna az emberek összeszedése és odaterelése, arra vonatkozóan egyelőre nem találtam anyagot. A három évvel később író, közvetlen szemtanú Balázs József viszont alátámasztja, hogy október 17-én „[a] Népszínház-utca 46. számú házban egy ember már halott volt, kettő súlyosan megsebesült. A szemben lévő 59. számú házban rövid időn belül 21 véres tetem feküdt az úttesten. Patakokban folyt a vér. A Kun-utca sarkán egy rokkant zsidótestvér hullája feküdt.” Az 59.-ben lakó Rehovitz Lili naplóbejegyzése szerint 23 halottal végződött a pogrom. Adler Tamás leírásában a férfi lakókkal együtt „egy idős hölgyet” is kivégeztek. Az akkor szintén az 59.-ben lakó Yoseph Ben-Nun, aki dátum nélkül a Horthy-proklamáció „idejére” helyezi az eseményeket, elmondta, hogy 20-25 volt azoknak a száma, akiket egy rendőr átterelt az 59.-ből a szemközti 46.-ba, ahonnan „már elvitték az embereket”, majd a rendőr rájuk zárta a 46. kapuját, ami mögül hallották „a zajt, a lövéseket… Mindjárt azután, ahogy leállították a dolgot és azt mondták, hogy a nők és a kisgyerekek legyenek együtt, a fiúkat – miután kijöttek – lelőtték őket. Huszonkettőt. Mindenkit. A fiatalembereket, férfiakat. Azt mondták, hogy megtámadták őket, hogy ellenállók lőttek a nyilasokra…”

Erről az akkor 59.-ben lakó Kutas Péter azt mondja: „Házparancsnokunk, bizonyos Molnár, nem volt zsidó. Szolgálati fegyverével egy nappal korábban az ablakából lelőtt egy nyilast, majd bejelentette, hogy a zsidók tették.”

Balázs József a helyszínen beszélt az „egyik” házfelügyelővel, aki „titkon tudtunkra adta, hogy azért folyik a harc, mert ezekből a megtámadott házakból zsidók fegyverrel lőttek ki az ablakból.” A 46.-ban lakó Márton Tamás elmondása szerint „egy csomó embert agyonlőttek. Megtámadták a nyilasok a zsidókat, ők pedig a házakból visszalőttek… a szembenlévő házakból is lövöldözések voltak.” A környék zsidó lakosait az elmondások szerint tehát egyrészt még másnap is gyűjtötték, másrészt a tankok még másnap is ott voltak, mikor csoportokat rendőri kísérettel engedtek haza a Tattersallból.

A közelben dolgozó Gúth Zoltán beszámolója alátámasztja a kivégzéseket és az ellenállás intenzitását, a Tigristankok offenzívájával együtt, amik „lőtték a házakat gránátokkal”. Petrovics György 1. gépkocsizó lövészezredbeli tartalékos zászlós 1947. január 10-én Nagy Miklós őrnagyhoz írt levelében 1944. október 17-éről azt írja, hogy a Népszínház utcában „nem történt semmi részünkről, mert akkorra a Nemzeti Színház mellett állomásozó német Tigrisek elvégezték a szokott romboló munkájukat. Amikor mi bementünk, harckocsi ágyúkkal kilőtt felső emeleti lakásokat és tetőket láttunk és az utca vége felé a jobboldali járdán kb. 25-30 zsidó férfinak a hulláját, ami[ke]t a németek előtte géppuskáztak le”. A Népszínház utca 59. a Teleki tér előtti kereszteződés egyik sarokháza, így amit Petrovics György a tömeggyilkosságról ír, nem mond ellent a korábban idézett szemtanúk állításainak. Azzal folytatja, hogy „[a] mi alakulataink megérkezte után már csak egy pár lövés történt, de nem lehetett megállapítani, hogy honnét jön és kárt sem tett senkiben, így harc nem fejlődött ki”. Viszont nem sokkal ezután „kijött a csendőrség, rendőrség is és így a katonaságot kivonták. A csendőrség megérkezte után újra felélénkült a lövöldözés…”

Gúth Zoltánnak a helyszínen mondta el Alfréd nevű nyilas barátja október 18-án, hogy ő is „lőtte a házakat három napon át, míg a Tigris tankok segítségével harmadnap leverték a lázadást. A házakban zsidók voltak többségben. Sokakat lelőttek, mások meg fogságba kerültek a végén… Az utca szinte minden közeli háza egy kis erőddé volt kiépítve! Még a padlásokról is lőttek. A visszalövő németek szétlőtték a tetőket, cserepeket géppuskával. A falakban sokezernyi puska- és géppisztolylövedék becsapódása volt látható… háromméteres lyukak tátongtak a falakban. Több tucatnyi! Rengeteg ember harcolt a németek ellen [október] 15-17-ig! A németek meg a Teleki téri fabódék mögül tüzeltek a bennlévőkre”. Az áldozatokról Gúth annyit ír: „Talán kilenc német halt meg! Alfréd annyit mondott. Abban már az első nap meggyilkoltak is benne voltak! De sebesült sok volt. Hatalmas túlerővel szemben kellett harcolniuk! Így is csak tankokkal sikerült őket leverni!”