Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Trump támogatói betörtek a Capitoliumba, Joe Biden győzelmét késve, de hitelesítette a Kongresszus

Ez a cikk több mint 3 éves.

Trump-támogatók özönlötték el az Amerikai Egyesült Államok Capitoliumát, miután Paul Gosar republikánus kongresszusi tag kifogást emelt Joe Biden arizonai győzelme miatt, írja a CNN. Egy ilyen felszólalás után a képviselők maximum két órán keresztül vitathatják meg az eredmény igazságtartalmát, Trump támogatói eközben kezdték el megrohamozni az épületet.

A rendőrség ezután kezdte el evakuálni a képviselőket és lezárni a Capitolium épületét, miközben helyi idő szerint délután egy órakor a Trump-szavazók összecsaptak az épületet kívülről védő rendőrséggel:

A tüntetőket végül sikerült kiszorítani a törvényhozás épületéből, ahol újraindult a november 3-i elnökválasztások eredményének hitelesítéséről szóló vita. Donald Trump továbbra is kétségbe vonja a választás eredményét.

Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.
Joe Biden elektori győzelmének hivatalos megerősítését követően Trump elnök bejelentette, hogy a döntés „a történelem legnagyszerűbb első ciklusának végét jelenti„.

Annak ellenére, hogy nem teljesen nem értek egyet a választások kimenetelével és a tények engem igazolnak, január 20-án rendezett átmenet lesz” – közölte Trump.

Mindig is azt mondtam, hogy folytatni kell a harcot azért, hogy csak a törvényes szavazatokat számolják meg. Noha ez az elnöki történelem legnagszerűbb első ciklusának végét jelenti, ez csak Amerika újra naggyá tételéért folytatott harcunk kezdete” – mondta Trump, és ezzel megismételte a választásokkal kapcsolatos hamis állításait, amelyek tömegeket késztettek a Capitolium megrohamozására.
via CNN

„Kisebb” kitérő után a Kongresszus hitelesítette Joe Biden győzelmét, miután decemberben az elektorok leadták szavazataikat. Biden 306, Trump 232 elektori szavazatot kapott.

Most már hivatalosan is Joe Biden lesz az USA következő elnöke.

Ezzel lezárult véglegesen az elnökválasztás folyamata: Trump azon törekvése, hogy a választási eredményeket ne fogadják el, végleg meghiúsult.

via Guardian

A Fehér Házban alkalmazott segítők egy része lemondott, miután Trump támogatói elözönlötték a Capitolium-ot, így akadályozva a törvényhozást és a választási eredmények hitelesítését.

Stephanie Grisham,  Melania Trump kabinetfőnöke és a Fehér Ház volt sajtótitkára volt az első, aki bejelentette lemondását. Sarah Matthews sajtótitkárhelyettes rövid idő múlva  szintén lemondott, ahogy a Fehér Ház szociális ügyek titkára, Rickie Niceta is.

Matthew Pottinger, Trump nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettes szintén lemondott a történtek miatt.

„Megtiszteltetés számomra, hogy a Trump-adminisztrációban szolgálhattam, és büszke voltam a politikánkra. Mint valaki, aki a kongresszus termeiben dolgozott, mélységesen zavartak a ma látottak. Én azonnal lemondok a szerepemről. Nemzetünknek békés hatalomátadásra van szüksége.” – mondta Matthews nyilatkozatában. 

Állítólag további segédek fontolgatják a lemondást, köztük Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadó, aki már akkor kihátrált Trump mögül, amikor Twitter-oldalán támogatásáról biztosította Mike Pence alelnököt, aki szintén szakított az elnökkel.

Mike Pence korábban kijelentette, hogy az alkotmány értelmében nem tudja egyoldalúan elutasítani a megválasztott elnök, Joe Biden elektorait.

Mielőtt fegyveres erők megszállták volna a Capitoliumot, Scott Perry, republikánus támadta meg a pennsylvania választások eredményét – az ő indítványának megtárgyalását szakította félbe a trumpisták behatolása.

Mivel a georgiai választások Raphael Warnock és Jon Ossoff demokrata jelöltek nyereségével zárultak, a demokraták átvették a kontrollt a Szenátus fölött, így Scott Perry indítványa eleve esélytelenül indult.

A kongresszusi ülések újra megkezdődtek. A Szenátus le is szavazta a pennsylvaniai választási eredmények elleni fellebezést, így előbb vagy utóbb a Fehér Ház biztosan hitelesíteni fogja Joe Biden elnökségét.

Mindeközben Mike Pence, alelnök korábban nyílt levelet írt a törvényhozók számára, melyben elítélte Trumpot. „Megítélésem szerint az Alkotmány támogatására és védelmére tett esküm meggátol abban, hogy egyoldalú felhatalmazást igényeljek annak eldöntésére, hogy mely választási szavazatokat kell számolni, és melyeket nem” – fogalmazott levelében.

Lindsey Graham, republikánus szenátor is kihátrált Trump mögül. „Ha vége, akkor vége” – mondta Graham. „Joe Bident és Kamala Harrist törvényesen választották meg, és január 20-án az Egyesült Államok elnökévé és alelnökévé válnak.” – fogalmazott kongresszusi beszédében.  Graham egyébként a 2016-os kampányban kritikus volt Trumppal szemben, megválasztása után viszont megbízható szövetségese volt.

Tom Cotton, arkansasi szenátor, korábban Trump hű szövetsége úgy nyilatkozott: „Itt az ideje, hogy az elnök elfogadja a választások eredményét, abbahagyja az amerikai nép félrevezetését és megtagadja a tömeges erőszakot.

Ezt ma még nehéz megmondani. A hónapok óta a választási csalás abszolút megalapozatlan meséjéval hergelt Trump-támogatók megmutatták, tényleg képesek elmenni a falig, sőt, ha a Capitolium faláról van tovább is, ha az elnök biztatja őket.

Január 6-ára például a távozni csak nehezen akaró elnök békés óriástüntetést hívott össze Washington DC-be, hogy szónokolhasson majd nekik. Amit most tudunk, az az, hogy egy pár száz fős, radikális jobboldali keménymag az eseményre napokkal előtte készült az áttörési provokációval, azt, Trump-párti tüntetések és antifákkal való harcok veteránjai részvételével, az interneten szervezték meg.

Elhatározták, hogy amennyiben a Kongresszus a mai elektori-szavazat érvényesítés során nem Trumpnak ad igazat, akkor betörnek, és erre kényszerítik majd őket. Ironikus módon ezt túl korán tették, hiszen a képviselők és szenátorok republikánus kisebbségi indítványra éppen az arizonai elnökválasztás eredményének megóvásáról tanácskoztak.

Arról, hogy mi lesz most, egyelőre csak találgatások léteznek. A CNN csatorna már felvetette, hogy mai zavart reakciói alapján Donald Trump elnök utolsó hivatali napjaira „beszámíthatatlanná vált”, így az alelnöknek, Mike Pence-nek, aki maga is az épületbe szorult, a 25. alkotmánykiegészítés miatt beszámíthatatlanság okán át kellene tőle vennie a hatalmat.

Azt nem tudni, erről szó esett-e már, annyi azonban kiszivárgott az ostromlott Capitoliumból, hogy az események hatására, a Trump választási csalás-meséjét nem támogató republikánusok győzködni kezdték azt támogató társaikat, végre hagyjanak fel ezzel az egésszel, hiszen látható, mekkora káoszt okozott, és még őket is életveszélybe sodorta.

Ilhan Omar demokrata baloldali képviselő eközben újfent alkotmányos vádeljárást kezdeményezett a történtek miatt Trump ellen, ez azonban, mivel hivatala csak január 20-ig tart, nem is futna már végig rendes úton a Kongresszuson, így csak szimbolikus lépés.

Egy biztos: a békés hatalomátadás immár végleg kétségessé vált az USA-ban, (miközben épp múlt héten írtuk: Nigerben pedig most történhet meg először), és ahogyan Van Jones baloldali kommentátor a CNN-en fogalmazott,

„nem sejthető, hogy a mai nap valaminek a kezdete, vagy valaminek a vége.”

Nancy Pelosi, a Képviselőház elnöke mindenesetre bejelentette, az ülést rövidesen folytatják, így demonstrálva, megfélemlítésük nem járt sikerrel.

Mi mindenestre mára köszönjük a mai figyelmet, holnap vesszük majd fel az események fonalát!

USA A Twitter leállította Trump két posztjának újraosztását is szerdán, mivel azok „erőszakot idézhetnek elő”. A lépésre azután szánta el magát a közösségi média felület, hogy Trump támogatói tüntetésük során betörtek a Capitolium épületébe, ahol éppen Joe Biden elektori győzelmét erősítették volna meg hivatalosan.

A Twitter úgy nyilatkozott, hogy minden esetben fellép az erőszakra való buzdítás és az azzal való fenyegetőzés ellen. Ezekre a tweetekre nem lehet reagálni, kommentelni, illetve nem lehet őket újraosztani sem.

(Reuters)

Elhunyt a tüntető, akit a rendőrök éleslőszerrel lőttek meg a Capitoliumnál. A nő, aki a többiekkel együtt bejutott az épületbe, mellövést kapott, azonnal kórházba szállították, megpróbálták többször újraéleszteni, de végül 20 perccel ezelőtt mégis meghalt.

Michael Del Moro, az MSNBC producere 3 órája fotókat is megosztott, ahol a súlyosan vérző nőt hordágyon szállítják el a helyszínről.

 

A főváros egyik volt rendőrfőnöke hihetetlennek nevezte, amit az épületet biztosítók tettek, szerint a betörés után „húsz percen belül hason fekve kellett volna lennie az összesnek, megbilincselve.”

Ezzel szemben a bejutók az épületben tovább folytatták a rongálást, mások a kupolateremben sétálgattak, jó néhányan fegyverrel is. A rendőrök sokáig semmilyen akciót nem kezdtek ellenük, sőt volt olyan rendőr is, aki vígan szelfizett Trump híveivel:

Mostanra azonban a tünetőket az épületből kiszorították, és az épület előtt könnygázzal, és hanggránátokkal oszlatták. A CNN stúdiójának értesülése szerint a feloszlatott támadók estére újabb, „keményebb” akciókat terveznek a városban.

(CNN)

washington dc. Az este 6 órai kijárási tilalom azonban egyelőre nem úgy tűnik, hogy meghatná a tüntetők keménymagját. A Capitolium védelmére kivezényelt rohamrendőröknek könnygázgránátokat osztottak a CNN tudósítója szerint.

„Semmi nem utal arra jelenleg, hogy a tüntetők bárhova is mennének innen. Nem nagyon tűnik úgy, hogy meghallották az elnök felszólítását arra, hogy térjenek haza.”

Közben meg is indult a rendőrattak a keménymag ellen, tudósítók villanógránátokról és könnygázról számolnak be.

 

A megválasztott alelnök közleményben fejezte ki, a randalírozó tömegnek „azonnal abba kell hagynia a támadást választott törvényhozóink ellen”, és „engedni kell, hogy a demokrácia tovább működjön”, Biden és az ő beiktatásáig.

Eközben Trump elnök egyik volt nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta, az elnök „közvetlenül felelős felbujtásért” az amerikai demokrácia ellen, és szerinte ezért el is ítélhető.

(CNN)

capitolium Miután Donald Trump erre kérte őket, és számos virginiai és marylandi rendőri rohamegység is a helyszínre érkezett, a Trump mellett lázadók végül a Capitolium békés elhagyása mellett döntöttek. Az épület előtti téren egyre inkább oszlik a tömeg, számosan gyalog indultak el a Pennsylvania sugárúton, ami a Capitoliumot a Fehér Házzal köti össze.

A Képviselőház vezetőit Mike Pence alelnök után ugyancsak evakuálták, de néhány tüntető és egy ismertebb szélsőjobbos blogger is bejutott Nancy Pelosi demokrata képviselőházi vezető irodájába, ahonnan élő videókat is közzétettek.

A rendőrség pedig számos robbanószerkezetett szállított el mindkét párt irodájától és hatástalanította azokat.

(CNN)

brüsszel, edinburgh, madrid, oslo „Ez nagyon aggasztó, a demokratikus választások eredményét tiszteletben kell tartani.” -írta David Maria Sassoli Twitteren, hozzátéve, bizonyos abban, hogy a jogrend végül győzedelmeskeni fog az országban.

A NATO főtitkára az eseményeket egyenesen „sokkolónak” minősítette. De a Capitoliumba való betörést elítélte már Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök, Erna Solberg norvég kormányfő, és Skócia első minisztere, Nicola Sturgeon is.

(CNN)

Georgia Biztossá vált Jon Ossoff győzelme a georgiai szenátorválasztáson, és ezzel a Demokrata Párt megszerezte a többséget a teljes Kongresszusban. Ezidáig csak a képviselőházban volt többsége a pártnak, de az utolsó két szenátor megválasztásával végül a szenátust is behúzták.

Elvileg nincs szenátusi többsége egyik pártnak sem, éppen 50-50 képviselőjük van (illetve a demokratáknak 48, két velük szavazó függetlennel), de szavazategyenlőség esetén Kamala Harris megválasztott alelnök szavazatával megvan a demokrata szavazati többség.

Raphael Warnock lett az állam másik szenátora, őt már korábban győztesnek hirdette több újság is. Warnock a Demokrata Párt Bernie Sanders-féle szárnyához tartozik, vállaltan radikális baloldali (az amerikai politikai spektrumhoz viszonyítva legalábbis). Ahogy korábban írtuk, a fekete tiszteletesnél „szimbolikusabb figurát Biden elnök pártja nem is jelölhetett volna a nyáron a szenátori tisztségre.”

Warnock Martin Luther King egykori pulpitusán volt tiszteletes az atlantai Ebenezer Baptista Templomban, 2007 óta pedig a fekete polgárjogi mozgalom prominense.

Warnock 2016 óta Bernie Sanders baloldali politikáját támogatja, 2020-ban is elnökjelölti kampánya mellé állt. Támogatja a palesztinok jogaiért indított kezdeményezést is, és megígérte, hogy ha megválasztják, Bernie Sanders közegészségügyi javaslatának (Medicare for All), és általában a baloldalnak lesz igazi harcosa.

washington dc. …persze az 1814-ben volt, a kevésbé ismert 1812-ben kitört brit-amerikai háború egyik epizódjaként.

A sikeres függetlenségi háború után mintegy húsz évvel, a napóleoni háborúk alatt Amerika a nemzetközi jog megsértéseként értelmezte a britek lépését, amivel utóbbiak kontinentális zárlatot hirdettek a franciák kereskedelmi kiéheztetésére. A korona hadihajói még a semleges államokból (így pl. Amerikából) érkező kereskedelmi hajókat sem engedtek francia kikötőkben kikötni, sőt tengerészeiket többször arra kényszerítették, hogy brit szolgálatba álljanak.

Ezekből az incidensekből tört ki végül az 1812-es háborúként ismert konfliktus, ami 3 évig tartott, és ennek volt emlékezetes epizódja, amikor a Ross tábornok vezette csapatok 1814 augusztus 24-én a győztes bladensburgi csata után több szövetségi intézmény, így a Capitolium épületét is felperzselték. Meg a Fehér Házét.

A felégetett Fehér Ház. Igen, AZ a Fehér Ház. (George Munger/Wikimedia Commons)

 

 

fehér ház Röviddel Biden után Donald Trump elnök is videóüzenetet küldött híveinek, amelyben kifejezte, „pontosan tudjuk, hogy a választást én nyertem meg,” és hogy a választást lebonyolítók „csaltak”, de mindaz a rombolás ami most történik az elnök szerint „csupán ellenfeleik malmára hajtja a vizet.”

Ezért mindenkit távozásra buzdított az ostrom helyszínéről, ahová amúgy már a fővárosi Nemzeti Gárda bevonulását is engedélyezte.

Az elnök korábban habozott engedélyezni a gárda felvonulását, és csupán egy rövid tweetben kért „békés tüntetést”, azután hogy az indulatok elszabadultak.

wilmington Joe Biden megválasztott elnök rövid televíziós beszédben hívta fel a figyelmet a Washingtonban kialakult helyzet súlyosságára. Arról beszélt, a Capitoliumnál kialakult káosz „nem jellemzi az amerikai népet, ezek nem mi vagyunk!”

Majd nyíltan felhívta Donald Trumpot, álljon végre a sarkára, televízióban nyugtassa le támogatóit és küldje őket végre haza.

washington dc. A tüntetőket vélhetően maga az választást elbukó elnök mai beszéde tüzelte fel, aki egyébként hivatalos Twitterén már győzködi támogatóit, hogy működjenek együtt a rendőrséggel:

Az épületben tartózkodó szenátorokat a hatóságok arra kérték, hogy zárkózzanak be irodáikba, a CNN információi szerint az alelnököt, Mike Pence-t már kimenekítették.

21:47:

Mike Pence alelnök Twitterén ítélte el a Capitoliumban zajló eseményeket, hozzátéve, hogy a békés tüntetéshez minden amerikainak joga van, ám az épületet ért támadást nem tolerálja, a résztvevőknek pedig mindenképpen szembe kell néznie a törvénnyel:

21:52:
A CNN információi szerint több rendőr is megsérült és legalább egyikük kórházba is került.

21:57:

A CNN két forrásra is hivatkozva azt írja Twitteren, hogy egy nő kritikus állapotban van, miután mellkason lőtték:

 22:00:

A CNN szerint Chuck Schumer demokrata szenátor, valamint Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke egy hivatalos közleményben arra kéri Trumpot, hogy azonnal szólítsa fel a demonstrálókat a Capitolium épületének elhagyására, tehát nyíltan álljon ki az összegyűlt tüntetők ellen.

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}