Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Borsodi időközi: a Fidesz az ellenzéken élcelődik, az ellenzéki vezetők szerint nincs ok apátiára

Ez a cikk több mint 3 éves.

Ahogy arról tegnap este a Mérce is beszámolt, az összes leadott szavazat több mint felének (50,87%) megszerzésével a fideszes Koncz Zsófia nyerte a tiszaújvárosi-szerencsi választókerület országgyűlési képviselői mandátumát. A teljes ellenzék támogatását élvető jobbikos Bíró László végül kb. 1700 vokssal maradt le, 45,9 százalékos eredményt érve el.

A kormánypárti kétharmadot csak formálisan veszélyeztető, érdemben azonban az erőviszonyokon csöppet sem változtató időközi előtt mind a kormány, mind pedig az ellenzéki pártok magasra tornázták a téteket, az édesapja, Koncz Ferenc székét megöröklő fideszes jelölt mellett Varga Judit és Gulyás Gergely miniszterek, illetve Kocsis Máté frakcióvezető is kampányolt. Bíró mellett olyan rangidős ellenzéki figurák is kampányoltak, mint Karácsony Gergely főpolgármester, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és több pártelnök is.

A szavazólapok feldolgozása után kormánypárti politikusok hosszú sora gratulált Koncznak, a sort maga a miniszterelnök indította.

Gratulálok, Koncz Zsófia! Édesapád most nagyon büszke lenne rád, ahogy mindannyian azok vagyunk. Találkozunk a parlamentben! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺

Posted by Orbán Viktor on Sunday, October 11, 2020

Nem túl meglepő módon a fideszes megszólalók közül többen is az ellenzéki pártok összefogásának kudarcát és/vagy vállalhatatlan jellegét próbálták hangsúlyozni. Kósa Lajos vasárnap este például arról beszélt, a kampány során kiderült, hogy az egyesült baloldal gátlástalan, a hatalomért és pénzért mindenre képes, a választók azonban nem kértek a „Gyurcsány-féle vegyesfelvágottból.”

Kocsis Máté saját közösségi médiás oldalán gúnyolódott az ellenzéken, „[u]toljára talán a kommunizmus alatt ültek akkora büdös bunkók a parlamentben, mint Jakab Péter” – írta.

😬Elképesztő sajtótájékoztatót tartott imént a Gyurcsány-brigád a vereségről. Utoljára talán a kommunizmus alatt ültek…

Posted by Kocsis Máté on Sunday, October 11, 2020

A fideszes frakcióvezető a Jobbik elnökének vasárnap esti sajtótájékoztatójára utalt, amelyben arról beszélt, az ellenzéki összefogásnak nincs alternatívája, ellenszere viszont igen, „a fideszes fenyegetés és hazudozás, amibe beszálltak a polgármesterek is.”

„A Fidesz számára ez egy logisztikai verseny volt. A mi szavazóink hitből és lelkesedésből mentek szavazni, a fideszes szavazók pedig, mondjuk úgy, hogy ha krumplira volt szükségük, akkor tudták, hova kell menniük. Krumplikirály van Magyarországon, ma koronáztuk meg”

– nyilatkozta Jakab, majd hozzátette, „ha 50 nap alatt az ellenzék erre volt képes, akkor retteghet a Fidesz, hogy mire leszünk képesek 2022-ben.”

Kunhalmi Ágnes, az MSZP nemrégiben megválasztott társelnöke is az ellenzéki összefogás mellett tett hitet:

„Becstelen kampány volt, tele hazugságokkal, álhírekkel, ingyen krumplival, ingyen laptoppal. Szavazatot lehet vásárolni, de becsületet nem. Ezeket a módszereket is legyőzzük.

Az ellenzéki pártok együttműködése ezúttal is példás volt, ennek így is kell maradnia. 2022-ben ezt a körzetet is megnyerjük. Mert ami ma 46, az holnap 51 százalék.”

Gratulálok Bíró Lászlónak a Tiszaújváros-Szerencs választókerületben elért eredményhez!

A mai eredmény világos üzenet:…

Posted by Kunhalmi Ágnes on Sunday, October 11, 2020

A párt elnökhelyettese, Komjáthi Imre, aki szintén a helyszínen kampányolt úgy látja, az ellenzéki szavazóknak nincs okuk csüggedtségre, apátiára, hiszen a fideszes osztogatás és zsarolás ellenére is szoros végeredményt hoztak.

Tiszaújváros 17. szavazókörében voltam szavazóköri delegált.
50% fölötti részvétel.
Bíró 363
Koncz 173
Váradi 9
Tóth…

Posted by Komjáthi Imre on Sunday, October 11, 2020

Különvéleményt fogalmazott meg Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki szerint a teljes ellenzéki összefogás nem elegendő, a jelöltek személye is fontos. Hadházy posztjában arra utal, Bíró László nem a legjobb jelölt volt, a körülötte kialakult médiabotrányok miatt, a képviselő egyenesen úgy látja, Bíróról is tarthatott volna Korrupcióinfót.

„A jelölt személye is közrejátszott abban, hogy ma az ellenzék számára nem túl fényes eredmény született. A pártok ugyanis azt hitték, ha „összefogás” van, minden van, a jelölt személye egyáltalán nem is lényeges, bárkit el lehet indítani. Ha Bíró nyert volna, nem csak egy rasszista indulatú ember került volna be a parlamentbe, hanem egy olyan ember, aki elég egyértelműen részt vett abban, hogy egy kis csapat valódi fejlesztés helyett magára költött 50 millió forint EU-s támogatás egy jelentős részét” – fogalmazott a képviselő.

Néha vannak olyan helyzetek, amelyekben nincs jó megoldás. Az ellenzék olyan helyzetet teremtett, amelyben ma csak…

Posted by Hadházy Ákos on Sunday, October 11, 2020

A Párbeszéd elnökségi tagja, józsefvárosi alpolgármestere, Erőss Gábor úgy látja, magasabb részvétel mellett „országos Fidesz-bukta” lesz a 2022-es választások eredménye. Erőss az előválasztások fontosságát hangsúlyozza a jelöltek kiválasztásakor, ez szerinte a választók mozgósításának is jó eszköze.

A borsodi időközi választás tanulságairól röviden.
ORBÁN NAPJAI MEG VANNAK SZÁMLÁLVA. Lopással, propagandával és…

Posted by Dr. Erőss Gábor – új, bal, zöld on Sunday, October 11, 2020