Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ha történt bármi jó eddig 2020-ban, akkor az a sztárkultúra meggyengülése

Habár a sztárokról szokás azt mondani, hogy „imádjuk utálni őket”, az biztos, hogy annyi kritikát még sosem kaptak, mint az utóbbi hónapokban, amikor a világjárvány és a rasszizmus elleni tüntetéshullám idején elvárták volna az emberek, hogy megmutassák, azért egy globális válsághelyzetben hajlandóak a vagyonukból a többségi társadalom javára is fordítani.

De hiába került létbizonytalanságba több százmillió ember, és szorult volna anyagi támogatásra többek között az antirasszista Black Lives Matter mozgalom, érdemi segítség helyett csak biztató, de üres üzenetek jöttek azoktól a közszereplőktől, akik éppen azért lettek milliomosok, mert ez a hatalmas tömeg, akiknek az élete most nehézzé vált, figyel rájuk. Volt persze néhány kivétel is, de ahogy mondani szokás: ők inkább csak erősítették a szabályt.

Habár a nyugati sztárkultúra kritikáját eddig főleg csak az antikapitalista baloldalról lehetett hallani, 2020-ban ez megváltozni látszik, ugyanis érezhetően egyre többen jönnek rá, hogy a kiváltságok hadával rendelkező hírességek munkájáért még talán, de a személyükért biztosan nincs okunk rajongani. Amikor az olyan hashtagek, mint a #guillotine2020 gyakorlatilag eluralkodnak a világ egyik legnagyobb közösségi oldalán, talán érdemes elgondolkodni azon, elérkeztünk-e az egyébként is iszonyúan káros sztárkultúra végéhez?

Luxuslakásokból imádkozni egy igazságosabb világért

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért éppen a koronavírus kellett ahhoz, hogy mindez elinduljon. Amanda Hess, a New York Times kritikusa szerint a sztárok alapvetően a meritokrácia nagykövetei: ők jelképezik azt az ideát, hogy tehetséggel és kemény munkával egy nap bárki gazdag, vonzó és híres lehet. Csakhogy a társadalmi mobilitás illúziója minden eddiginél távolibbnak látszott egy hirtelen lesújtó világjárvány idején, amikor embertömegek egyik napról a másikra vesztették el a munkájukat, idős és beteg családtagok százezrei halnak meg, a „szerencsés” többség pedig örülhetett annak, hogy megúszta 2-3 hónap házi karanténnal.

Ahogy a koronavírus-járvány sokunkat mozdulatlanságra kényszerített, a társadalmi különbségek is kikristályosodtak, de ezt a hírességek egyáltalán nem vették észre az elefántcsonttoronyból, és úgy tettek, mintha őket is ugyanúgy megviselné a járványhelyzet, mint az átlagembert.


„Mind utálunk téged” – kommentelte valaki Jennifer Lopez karanténos videójához, amit a medencés kertjéből vett fel

 

Éppen ezért talán nem volt meglepő, hogy amikor világsztárok egy csapata – köztük Gal Gadot, Natalie Portman és Mark Ruffalo színészek – John Lennon Imagine című dalának éneklésével próbálta bizonyítani, hogy „együtt vagyunk ebben a harcban”, az emberek türelme elfogyott.

A videóban szereplő hírességek valószínűleg kedves szavakat vártak volna az erőfeszítésükért, ehelyett a felvételt hatalmas düh fogadta, a dal alatti top komment pedig máig az YouTube-on, hogy „A második legrosszabb dolog, ami John Lenonnal történt, hogy lelőtték”. Sokak szerint egyenesen sértő volt az egész, és annyira megdöbbentően álságos, mintha szándékosan akarták volna kigúnyolni az átlagembert, aki a járvány alatt azzal küzd, hogy csak lakbérre és élelmiszerre fussa.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gal Gadot (@gal_gadot) által megosztott bejegyzés,

Végtére is, tényleg van abban valami groteszk, amikor dollármilliókkal a bankban, mindennel felszerelt luxusházakból, komplett személyzettel a hátuk mögött mondják azt nekünk, a „kisembernek”, hogy csak képzelj el egy jobb világot, és ha hiszel benne, valóra válik majd.

Ezeknek a celebeknek számos eszközük lett volna arra, hogy ne csak várják a csodát, hanem tegyenek is azért, hogy elviselhetőbbé váljanak ezek a nehéz idők: megnyithatták volna az üresen álló házaikat rászorulóknak, milliókat adakozhattak volna úgy, hogy az a bankszámlájuknak meg sem kottyan, vagy éppen beállhattak volna dolgozni a nélkülözhetetlen fizikai munkások közé.

De ez a többségnek meg sem fordult a fejében, hiszen azzal gyengült volna az az imidzsük, amit arra építettek fel, hogy különlegesebbek a többségnél. Sajnálták, hogy megváltozott az életünk egy járvány miatt, de azért nem annyira, hogy a vagyonuk egy részét feláldozzák ennek jobbá tételére. A legtöbb, ami tőlük telt, annyi volt, hogy megosztották a közösségi médiában, hogy milyen jótékonysági szervezetnek utalhatnak a (járvány által jóval traumatizáltabb) követőik, ha segíteni akarnak a rászorulókon.

Csakhogy azoktól a sztároktól, akiket azért is emelt piedesztálra a szórakoztatóipar, mert az embereket érdekli, hogy a vagyonukból milyen fényűző, izgalmas életet élnek, egy ilyen szintű globális válság idején ez dühítően cinikus és csúfosan kevés.

Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a celebek nem tanultak a március-április környéki felháborodásokból, és ugyanezt eljátszották az antirasszista tüntetéshullám alatt is egy hónappal később. Ahelyett, hogy jelentős pénzekkel segítették volna a feketék egyenlőségéért küzdő civil szervezeteket, 5-10 dollárok átutalásáról osztottak meg bizonylatot, vagy csak kiposztolták, hogy aki akar, az milyen számlaszámra utalhat jótékony célból.

Mindig is sejthető volt, hogy a sztárok jótékonysága csak addig tart, amíg abból közvetlen hasznuk származik, és nem inog meg saját pozíciójuk a hierarchia csúcsán, de az elmúlt hónapok ezt most valóban bebizonyították még azok számára is, akik korábban nem voltak különösebben kritikusok velük szemben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

This is how we Saturday.

Ellen DeGeneres (@theellenshow) által megosztott bejegyzés,

Minek nekünk sztárok egyáltalán?

Nagyon komplex kérdés az, hogy miért léteznek celebek, ami nem magyarázható pusztán azzal, hogy a médiának és a reklámiparnak megéri bálványozni az előadóművészeket és a sportolókat, mert az arcukkal és nevükkel tud eladni filmeket, zenéket, meccseket, reklámokat, újságokat vagy más termékeket.

Fontos része persze ez is, ugyanakkor az Émile Durkheim antropológus által inspirált elméletek szerint annak is köszönhető a sztárkultúra felemelkedése, hogy a hagyományos értelemben vett vallásosság eltűnőben van: a régi isteneink haldokolnak, de újak nem lépnek a helyükbe, így jobb híján a spirituális helyett materiális alapon rajongunk emberekért. Eközben

a popkultúra kollektív fogyasztása összekovácsoló, identitásformáló érzéssel van a tömegekre, ez a konszenzus pedig elősegíti, hogy belénk ivódjanak a kulturális hegemónia normái.

Bármi is legyen a magyarázat, annyi biztos, hogy még felsorolni is sok, hogy ezek a belénk ivódott normák mennyi káros üzenetet közvetítenek a sztárkultúrán keresztül, a nemi sztereotípiáktól kezdve az irreális szépségideálokon át, egészen odáig, hogy elhitessék velünk: az emberek közötti hierarchia kódolva van a társadalomba.

Bette Midler színésznő elismerését fejezte ki a világ összes házvezetőjének, amiért a járvány idején is jól és biztonságban tartják a családokat, akiknek dolgoznak.

A popkultúra annyira emberközpontú és hatalomorientált, hogy hajlamosak vagyunk elfogadni, hogy mindig lesznek gazdag emberek, akiket lehet szeretni vagy utálni, de mindenképpen foglalkozni kell velük, és feltétlenül el kell fogadni, hogy jó okkal kezeli őket a világ egy kivételes kasztként.

Csakhogy ez egy illúzió, ami elfedi, hogy ennek egyáltalán nem így kellene lennie: nem kell abban élnünk, hogy ennyire mélyen gyökereznek társadalmi különbségek a világban, amiért egyébként elvárt, de legalábbis megszokott dolog rajongani.

Ráadásul ha nem is szeretnénk mindennek eleget tenni, akkor sem könnyű a celebeket figyelmen kívül hagyni, hiszen ott vannak mindenhol. Aki a popkultúra valamelyik termékét akarja fogyasztani, legyen szó filmekről, zenéről vagy bármi másról, aligha tudja kikerülni őket, hiszen az egész ipar a színészeket és énekeseket teszi központba, velük adja el a termékeket, a tartalmat csak kevesebb hangsúllyal reklámozza. Eközben a legnagyobb példányszámban még mindig a bulvárlapokhoz férünk hozzá, és online is ott vannak a sztárokról szóló hírek az élvonalban, elég csak megnézni például a 24.hu legolvasottabb cikkeinek napi listáját.

Mélyen beágyazódott a sztárkultúra a mindennapjainkba, éppen ezért fontos észrevenni, ha gyengül a szimbolikus hatalmuk, mert ezáltal talán az a rendszer is gyengül, amit fenntartanak.

A hírességekkel való tömeges szembefordulás mostani hulláma valószínűleg közel sem lesz még elég arra, hogy az egész sztárkultúra összeomoljon, de érezhetően elindult valami, ami egyszer talán hozzájárul majd egy igazságosabb, kevésbé felszínes és kizsákmányoló világhoz.