Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A roma diákok számára súlyos egyenlőtlenségeket teremtett a digitális oktatás

Sok helyen nem hogy digitális tudás, de megfelelő tér, vagy áram sincs tanodák, roma közösségi szervezetek és szülők tapasztalatai alapján – derült ki a Rosa Parks Alapítvány, Motiváció Egyesület és Partners Hungary közös, 2020 májusában végzett felméréséből.

Előszeretettel büszkélkedik a kormány azzal, hogy gyakorlatilag egyik napról a másikra „sikerült” átállni a digitális oktatásra. Ez a gyakorlatban ugye azt jelentette, hogy egy szép péntek délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök még ragaszkodott ahhoz, hogy az iskolák nyitva maradjanak, délutánra azonban már elrendelték az intézmények bezárását.

Az oktatásban érintett szereplőknek – gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak – pedig maradt így egy egész hétvégéjük, hogy megoldják az otthoni tanítást-tanulást.

Szakmai szervezetek korábban is jelezték már, hogy ez a rohamtempójú átállás hatalmas egyenlőtlenségeket teremthet, rengeteg gyereket vág el az oktatástól, és a pedagógusok számára is hatalmas terhet jelent, hogy eddig nem ismert és nem használt eszközökkel oldják meg a tananyag átadását.

A mostani felmérés tovább árnyalja a képet, rámutatva arra is, hogy milyen nehézségekkel kellett a diákoknak és családjaiknak megküzdeniük a digitális oktatásban.

A felméréssel kapcsolatban a szervezetek felhívták a figyelmet arra, hogy a kérdőívek eredményei nem reprezentatívak (erre az online platform és az idő rövidsége miatt nem is volt lehetőség), de kellően számosak és széleskörűek egy kép megrajzolásához. A kérdőívek alapján 48 tanoda és 35 roma közösségi szervezet válaszát elemezték. A lekérdezésre 2020 áprilisának második felében került sor, amikor már legalább egy hónapos tapasztalattal rendelkeztek a kérdezettek. A mintavétel mindkét esetben nagyon sokféle szervezet tapasztalatát gyűjtötte össze az ország minden tájáról, megyeszékhelyekről és kistelepülésekről egyaránt. A tanodák esetében 4 fővárosban, 25 városban és 19 községben működő tanoda munkatársai kerültek a válaszadók közé. Fenntartó szerint 31 független, 7 egyházi kötődésű, 2 iskolai kötődésű civilszervezet által fenntartott tanoda, 6 egyház által fenntartott tanoda, valamint 1-1 nonprofit Kft. és önkormányzati gazdasági társaság által fenntartott tanoda pedagógusa nyilatkozott. A közösségi kutatásban a válaszadók között voltak roma nemzetiségi önkormányzati vezetők és Baranya megyei elgettósodott falu polgármestere; roma középiskola és civilszervezetek munkatársai egyaránt, a romák által nagyobb arányban lakott megyeszékhelyektől (pl. Miskolc és Nyíregyháza) Budapest VIII. kerületén át kisebb településekig az ország minden tájáról. A szülői kutatásban összesen 45 Borsod-és Szabolcs-Szatmár megyei szülő számolt be tapasztalatokról.

Ahogy az már a bevezetőből kiderül, a digitális tanrend még látványosabbá tette az egyébként is széles körű problémákat,

„az alaposan dokumentált eszköz- és internetszűkösségen túl a digitális tudás, az önálló tanulás és az ehhez szükséges legelemibb feltételek: a tanulási tér és környezet szűkösségét. Főleg a kisiskolások esetében pedig olyan türelmet és tudást várt el a szülőktől, amit nem biztos, hogy mindenki meg tud adni. Pláne, ha éppen elvesztette a munkáját.”

Mit is jelent ez a gyakorlatban? A tanodai kérdőívből többek közt kiderül:

  • A megkérdezettek becslése szerint a tanodás gyermekek és fiatalok átlag kétharmada tudott bekapcsolódni a digitális oktatásba – ez azért rossz hír, mert azokon a településeken, ahol tanoda sincs, minden valószínűség szerint még rosszabb ez az arány.
  • Minden ötödik tanoda-pedagógusnak az a benyomása, hogy a tanulóik számára alig elérhető telefonos vagy online segítség az iskolában.
  • A legáltalánosabb probléma, hogy a tanulók számára nem áll rendelkezésre megfelelő tér a tanuláshoz, ezzel kapcsolatban az alábbi megállapítások érkeztek: „A helyhiány, nem tud elvonulni a többi családtag mellől /…/ illetve a koronavírus miatt a szociális és családi krízis helyzetekből fakadó pszichés túlterheltség.” „A gyerekek általában nem egyedül vannak a foglalkozások alatt, a szülők vagy más családtagokkal egy szobában vannak.”
  • A válaszadók kétharmada szerint jellemző, hogy a diákok nem tudják önállóan értelmezni a feladatokat, tanulnivalókat.
  • És egy pozitív megállapítás: tucatnyi tanoda számolt be arról, hogy a gyerekekkel megerősödött a kapcsolatuk, és hogy a tanodások keresik őket, igénylik a támogatásukat.

A közösségi kutatásból pedig érdemes kiemelni, hogy arra a kérdésre: „mi okozza a legnagyobb nehézséget a hátrányos helyzetű és/vagy roma tanulók és a családjaik számára a digitális oktatás kapcsán”, a válaszok túlnyomó többsége (21) a digitális eszközök és szolgáltatások hiányát, és csaknem fele (15) azt említette, hogy a szülők digitális tudás híján nem tudnak segíteni a gyerekeknek.

Megkérdezték azt is, hogy azok, akiknek nincs eszközük vagy internetjük, hogyan oldják meg a tanulást? A válaszok közül mindössze három utalt arra, hogy a település egy-egy iskolája megpróbált abban is segíteni, hogy a gyerekek mindegyikének legyen digitális eszköze. Három válaszban merült fel, hogy az iskola a helyi tanodával, más civil szervezettel együttműködve próbálta elkerülni, hogy bármely tanulója lemaradjon. Sajnos öt válasz utal arra is, hogy az adott településen a digitális oktatásból kimaradók számára nincs segítség.

Arra a kérdésre pedig, hogy a gyermekek mekkora részének okoz gondot a digitális (online) tanulás teljesítése, és mik a gondok fő okai, 18 település esetében mondták a válaszadók azt,

hogy azon gyermekek több mint fele, akikről információjuk van, nélkülözi a számítógépet.

A jelek szerint a kutatásban részt vevő települések túlnyomó többségén a szociális szolgáltatásokat megszervezték: mindössze négy településről jelezték, hogy az ingyenes étkezésre jogosult gyerekek nem jutnak hozzá a nekik járó ételhez. Több településen még a házhoz szállítást is megoldották, vagy osztópontokat állítottak fel. Az aggodalomra okot adó adatok azzal kapcsolatosak, hogy „az iskola vagy önkormányzat megkérdezte-e a családokat, hogy van-e megfelelő eszközük vagy internet a digitális oktatásban való bekapcsolódáshoz”. A válaszok több mint harmadában (37%) arról számoltak be, hogy nem, a nem tudom válaszokkal együtt a települések többségén nem volt ilyen felmérés – áll a kutatásban.

„Ez már csak azért is aggasztó, mert míg a közösségi vezetők és szervezetek — mivel ebben az időszakban nekik is korlátozott a kapcsolatuk a családokkal — egyes tanulással kapcsolatos kérdésekben tévedhetnek, vagy felülértékelhetnek problémákat, egy ilyen kezdeményezésről biztosan értesülnek/értesültek volna.”

Megkérdezték azt is, hogy érték-e, és ha igen, milyen szankciók érték a digitális oktatásba be nem kapcsolódott gyermekeket. A válaszok többsége alapján a szankciók egyelőre megálltak az iskolák szintjén: a válaszok többsége az igazolatlan órát és a rossz érdemjegyet jelölte meg, de 7 esetben „volt már rá példa”, 4 esetben pedig „jellemző” volt a jelzés az önkormányzati hatóság felé.

A szülők körében végzett kutatás tapasztalatai szerint a családok negyede nem rendelkezett semmilyen eszközzel az online tanuláshoz, ők papír alapon kapták meg a feladatokat.

Több helyen egy héten egyszer jön anyag, rengeteg feladattal, a gyerekek közül sokan érdektelenné válnak. Az interjúba bevont családok negyedénél semmilyen formában nem működött az otthoni tanulás. Ezek azok a családok, ahol a nagyszülők nevelik unokáikat – áll a kutatásban.

Ötből négy szülő szerint sokkal nehezebb a gyermekeket otthon lekötni, több volt a vita a gyermekkel, többet kellett fegyelmezni, több konfliktus alakult ki.

A mindennapokat a bezártság mellett megnehezítette, hogy a megkérdezettek 80 százaléka elvesztette a munkahelyét.

Megnőtt azoknak a családoknak a száma, ahol az anyuka és apuka között heves viták, veszekedések vannak a mentális nyomás miatt.

Arra a kérdésre, hogy milyen a szülők és pedagógusok közötti kapcsolat az online oktatásban, a felmérés készítői nagyon különböző válaszokat kaptak. A szülők 75 százaléka azt mondja (akinek van megfelelő eszköz a tanuláshoz) hogy az osztályfőnökkel folyamatos a kapcsolatuk, de a szaktanárok eltűntek az életükből. Akiknek viszont folyamatos a kapcsolatuk a pedagógussal, azt mondják: sokkal közvetlenebb, bizalmasabb lett ez a kapcsolat.

Azok a szülők, akikhez papír alapon jutnak el a tanagyagok, arról számoltak be, hogy gyakorlatilag megszakadt az oktatási intézménnyel a kapcsolatuk.

A családok 60 százaléka mobilinternet használatával tanul. Ennek egyik veszélye, ha nincs anyagi lehetőségük feltölteni azt, így napokig nem érkezik be a időben a házi feladat a pedagógushoz. Ez a nehézség, leginkább hónap végén jellemző a családoknál – állapítja meg a kutatás.

Azt fontos kiemelni, hogy a felmérés főként a hátrányos helyzetű, roma tanulókra és családjukra fókusztált, így még egyértelműbbé válik, hogy mekkora egyenlőtlenségeket teremtett esetükben a digitális oktatás. És nem csak az: amellett, hogy ezek a gyerekek helyzetükből fakadóan óriási hátrányba kerültek, családjaikat is súlyosan érintette a járványhelyzet, szüleik munkahelyének elvesztése nem csak anyagilag, de mentálisan is hatalmas terhet rótt rájuk, emellett pedig a bezártság miatt társas kapcsolataik is beszűkültek.

Mindezen problémákra jól láthatóan egyelőre semmilyen válasza nincs az oktatási kormányzatnak, és úgy tűnik, az önkormányzatok kapacitásai sem terjedtek ki addig, hogy foglalkozzanak velük.

A felmérés eredményei itt érhetőek el.

Címlapkép: Az egri Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet egyik diákja az otthonából követ egy órát 2020 márciusában. MTI/Komka Péter