Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Félreállította és megbírságolta a rendőrség az Orbán ellen dudáló tüntetőket a Clark Ádám téren

Ez a cikk több mint 3 éves.

Ismét a Vadhajtások kormánypárti provokátorai zavarták meg azt a sajtótájékoztatót, amit az Orbán Viktor ellen, a Karmelita udvarba autós tüntetést szervező Momentum, és Szél Bernadett, valamint Hadházy Ákos képviselők tartottak a Clark Ádám téren, Budapesten.

Egy símaszkba öltözött férfi bekiabálássokkal próbálta a sajtótájékoztatóra igyekvőket megzavarni, őt végül a rendőrök igazoltatták a közelben, míg maga az esemény így zavartalanul kezdődött el.

Fotó: Mérce

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője elmondta, a járvány elleni védekezés második hónapjának végén sincsen elég védőfelszerelés az orvosoknak, akik sokszor elkeseredett körülmények között közdenek a vírus ellen. Ezenkívül felhívta a figyelmet arra is, hogy míg Orbán és környezete a rendkívüli jogrend elrendelése után is  a saját vagyonszerzésre koncentrált, addig vállalkozások százai, ha nem ezrei mennek folyamatosan tönkre az országban.

A Momentum ezért 100.000 forintos minimumjövedelmet is bevezetne a válság kezelésére.

„Akinek van beleszólása, az a leghatározottabban emelje fel a szavát a kórházi elbocsátások ellen!”

-tette hozzá  a képviselő.

Hadházy Ákos a kormány legutóbbi egy hónapban hozott intézkedéseit „bűnös intézkedéseknek” minősítette, ezért többre, nagyobb nyomásgyakorlásra van szükség.

„Lássák itt fenn, a Várban is, hogy nem hagyunk mindent szó nélkül!”

-mondta még Hadházy.

Fotó: Mérce

Szél Bernadett azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben a járvány elleni küzdelem frontvonalain dolgozó szociális- és egészségügyi dolgozók kapjanak veszélyességi pótlékot. Hozzátette, múlt heti tüntetésük óta érdemben semmi nem változott, ezért újra a tiltakozásnak ehhez a formájához fordultak.

A rendőrség a második tüntetésen már nagyobb erőkkel vonult ki, miután az első alkalommal, április 20-án, a mintegy 200 autós kisebb forgalmi akadályt képezett a Clark Ádám téri indulást követően.

A mostani tüntetésen is igen sokan vettek részt, most viszont a rendőrség egy autót a körforgalomból kiterelt, valamint Szél Bernadettet is félreállították autójával együtt a Lánchíd utcába. Később a rendőrség ugyanezt tette Hadházy Ákos autójával is, így végül két szervezőnek is ki kellett állnia a Lánchíd budai oldalán, a tüntetés helyszíneként szolgáló körforgalomból.

Ezek után több, visszatérő résztvevővel is ugyanezt tették, közülük néhány tiltakozót a Clark Ádám tér mellett a rendezvényt biztosító rendőrök igazoltattak valamint bírságoltak is, Szélt például „indokolatlan hangjelzés”, azaz dudálás miatt.

Mindeközben az autós tüntetőket támogató járókelőket is igazoltatták, majd, nagyjából egy órával a demonstráció kezdete után a rendőrök már a gyülekezés jelenlegi korlátozására hivatkozva küldték haza a résztvevőket.

Az így, az adategyeztetés miatt kialakult, álló kocsisoron további show-elemként Bede Zsolt, a Vadhajtások demonstrációkra delegált munkatársa is végigment egy társával szájmaszkban, és különböző kérdéseket próbált meg feltenni az ellenzékieknek, kevés sikerrel.

Mindeközben az autósokat a Lánchíd felől több gyalogos szimpatizáns tüntető is körbevette, ők zajkeltő eszközökkel ugyancsak Orbán ellen tiltakoztak.

Fotó: Mérce

A Mércének Szél Bernadett az igazoltatását és a történteket „hatalommal való visszaélésnek” minősítette. Hozzátette, „garantálja, hogy ez nem fog ennyiben maradni.”

Később Hadházy azt is közölte tudósítónkkal, elvileg a KRESZ szabályainak megsértése miatt igazoltatták a résztvevőket. Kiemelték, aki hozzájuk hasonlóan bírságot is kaptak, nyugodtan fordulhatnak hozzájuk jogi segítségért.

A többi résztvevő viszont hangosbemondóval, magyar nemzeti színű zászlókkal és dudákkal tiltakozott Orbán Viktor és kormánya intézkedései ellen. Ahogyan a múltkori demonstrációt, a mait is a Momentum Mozgalom hirdette meg, a szigorú társadalmi távolságtartás jegyében kizárólag gépkocsikkal.

Cseh Katalin volt az egyetlen aki az autók mellett, kerékpárral és szájmaszkban követte őket a körforgalomban.

A demonstrációt a Mérce élő, Facebookos videóban is közvetítette, itt pedig vissza is nézhető:

Címlapkép: Fotó: Mérce