Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Zárt ajtók mögött vizsgálják Kispesten a korrupciós ügyeket a képviselő-testületnek köszönhetően

Ez a cikk több mint 4 éves.

Antikorrupciós Tényfeltáró és Vizsgálóbizottság létrehozását szavazták meg a kispesti képviselő-testület mai ülésén, miután a tavalyi önkormányzati választási kampányban nyilvánosságra került egy hangfelvétel és egy videó is, amelyen Lackner Csaba kispesti szocialista képviselő egy fehér poros zacskót lóbál (amire „kólaként” hivatkoznak), illetve szó esik többek közt arról, hogyan kell szegényeket kilakoltatni az önkormányzati bérleményekből és arról is, hogy „aki az önkormányzati politikában nem keresi meg az évi százmillió forintot, az hülye.”

Nemrég kiderült, hogy a Lackner-ügyben nyomozást folytat a a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya, illetve a NAV is. Bár a politikust kizárták az MSZP-ből, képviselői mandátumát megtarthatta, sőt bizottsági helyet is kapott az önkormányzatban.

Az antikkorrupciós bizottság létrehozását Ferenczi István LMP-s képviselő javasolta, eredeti szándéka szerint a bizottság ülései nyilvánosak lettek volna és hat hónapon át tartottak volna – de nem egészen ez lett a képviselő-testület által megszavazott végeredmény.

A bizottság létrehozását ugyan egyhangúlag megszavazta a testület, az ellenzéki többség úgy döntött, az ülések legyenek zártak, és csak a munka végén hozzanak nyilvánosságra egy összefoglaló jelentést

számolt be a 444.

Bár az LMP-s képviselő azzal érvelt a nyilvános ülések mellett, hogy így mindenki láthatná, mit gondolnak a bizottsági tagok az általános összeférhetetlenségi szabályokról, vagy éppen arról, hogy mennyi korrupciós kockázatot rejt az önkormányzat mindennapos működése, pedig egy-egy napirendi pontot pedig lehetne zárt ajtók mögött tárgyalni, végül a momentumos Paróczai Anikón kívül nem maradt támogatója.

Varga Attila párbeszédes alpolgármester szerint a nyílt ülések kellemetlen helyzetbe hoznák az ülésen részt vevő hivatali dolgozókat, akik nem politikusok, a fideszes képviselők pedig amiatt aggódtak, hogy a nyilvánosság akadályozná a rendőrségi nyomozásokat.

Ferenczi próbált kompromisszumra jutni legalább a bizottság munkájának időtartamáról, de végül minden javaslatát leszavazták, ami három hónapnál hosszabb időről szólt.

Ferenczi szerint ezzel kiherélték az egész javaslatát, ennyi idő alatt ugyanis fele annyi ügyet tudnak majd feltárni.

A politikus a 444-nek arról beszélt, egyelőre azt sem tudja pontosan, pontosan milyen információkat hozhat majd nyilvánosságra a zárt ülésekről, de attól tart, ebben is nehezíteni fogják a munkáját.

Bár Gajda Péter szocialista polgármester a 444 beszámolója szerint többször elmondta az ülésen, hogy nem akarja megakadályozni a bizottság felállítását, többször is úgy kommentálta a Ferenczi javaslatát, mintha egy öncélú magánakció lenne:

„Nem határolódunk el a vizsgálattól, csak szeretnénk, ha normális keretek közt működne, és nem az lenne a célja, hogy ön minden hónapban kiállhasson a képviselői irodaház elé sajtótájékoztatót tartani.”

– mondta Gajda, aki szerint nem lett volna más a helyzet akkor sem, ha a hat hónap mellett döntenek „csak akkor ön hosszabb ideig parádézhat. Egy évig is csinálhatjuk, csak semmi értelme nem lesz”.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Lackner Csabáról nyilvánosságra került felvételek mellett több korrupciógyanús esetre is fény derült Kispesten az utóbbi hónapokban. A 24.hu hosszú cikkben számolt be egy lehetséges Fidesz-MSZP összejátszásról, Hadházy Ákos adatkéréssel fordult a kispesti önkormányzathoz, és nem találta megnyugtatónak a látottakat, Ferenczi István LMP-s képviselő pedig néhány napja jelentette be, hogy Közbeszerzési Hatósághoz fordult a kispesti közétkeztetés verseny nélküli kiszervezése miatt.