Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kispesti Momentum és LMP kirázná a szekrényből az MSZP csontvázait

Ferenczy István LMP-s, valamint Paróczai Anikó momentumos kispesti önkormányzati képviselők számoltak be pénteken a kispesti tényfeltáró bizottságról és az átláthatósági munkáról, melynek keretében az önkormányzat működése körüli esetleges szabálytalanságokat fogják vizsgálni.

Ami már csak azért is érdekes, mert az ellenzéki összefogás kerületi győzelme után a bizottság a korábbi, szintén ellenzéki vezetést fogja górcső alá venni, és a közgyűlés döntése szükséges a felállításához.

Paróczai a sajtótájékoztatón elmondta, az önkormányzat szándéknyilatkozatot fogadott el az „ez a minimum” programban foglalt javaslatok implementálására, melynek keretében az önkormányzat átláthatóbb működését biztosítanák. Szintén ennek jegyében döntöttek arról, hogy felszámolják az önkormányzati cégeket, és átláthatóbban működőket fognak létrehozni, miközben a korábbiakat át is világítják. Mint mondta,

„azért fogok dolgozni helyi átláthatósági tanácsnokként, hogy ne legyen újabb menza-ügy Kispesten.”

Ferenczi elmondta, a Lackner-ügy miatt javasolta, hogy állítsanak fel vizsgálóbizottságot, mivel ez az ügy amellett hogy a kispestieknek kellemetlen érzéseket okoz, az önkormányzati munkát is hátráltatja. A vizsgálóbizottságban valamennyi párt részéről részt venne egy-egy képviselő.

Ferenczi a kerületi közétkeztetés körüli gyanús ügyekre is kitért, miután hét év után idén sem sikerült a menza üzemeltetésére új céggel megállapodnia a kerületnek. Ezzel kapcsolatban kifejtette,

„hét éve foglalkozunk az üggyel, nagyon hasonló helyzetből indultunk hét éve, és az utóbbi pár évben a kerületben Vinczek úrral, szocialista alpolgármesterrel volt egy közös politikai munkánk, amelyben megpróbáltuk azt feltárni, hogy milyen alternatív megoldásai lehetnének a közétkeztetésnek Kispesten. Ez a munka folyt, és arra vonatkozó ígéret is volt a szocialista vezetés részéről, hogy a választások előtt már nem nyúlnak hozzá ehhez a kérdéshez. Ehhez képest ezt az ígéretüket nem tartották, augusztusban a közbeszerzési bizottság jelentős mértékben a radar alatt tartva a dolgot kiírt egy közbeszerzést, és a hét évvel ezelőttihez nagyon hasonló módon eredményt is hirdettek tegnap. Meg fogunk tenni mindent azért, hogy a rendelkezésre álló jogi eszközöket használjuk, hogy ezt a folyamatot megakasszuk, jelesül vizsgálni, hogy mely hatóságokhoz, milyen beadványok formájában tudjuk benyújtani azt a gyanúnkat, hogy itt kartellezés történt a pályázó cégek között, és szeretnénk, ha egy új eljárásban egy sokkal progresszívebb, korszerűbb menza kerülne Kispestre.”

Gajda Péter polgármester is helyén maradt a választások után – ahogy az egyébként várható volt – és vele együtt maradt a kerület vagyonkezelője is, a mendemondák szerint „mr. 40 százalék” néven emlegetett Kránitz Krisztián, akinek a felvételen elhangzottakhoz hűen meg is emelték a fizetését. Sőt, azt a Lackner Csabát is bizottsági hellyel jutalmazta az önkormányzat, akit a Magyar Szocialista Párt – melynek Gajda is tagja – kizárt soraiból, és aki azon a bizonyos kiszivárgott felvételen fehér port szárogat egy konvektoron miközben arról beszél, hogyan kell kilakoltatni az önkormányzati bérlakások lakóit.

Azóta az is kiderült, hogy összejátszhatott a kispesti MSZP és a józsefvárosi Fidesz a közbeszerzések terén, miután látványosan sok volt az átfedés a két kerületben induló cégek és tulajdonosaik között, és feltűnően összhangban nyerték el az egyes kerületekben a megbízásokat.

A teljes sajtótájékoztatót itt tudjátok megnézni: