„Magyarország egyértelműen az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik”
illetve
„A folyamatosan magas színvonalon teljesítő magyar munkaerőnek, Európa legalacsonyabb adóinak és az új támogatási rendszernek köszönhetően minden idők legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra”
– örvendezett a minap Szijjártó Péter. Örülhet is, ő tényleg a korszak nyertese.
Csak éppen a magyar emberek többsége nem.
Például hogy mi csábítja ide „minden idők legtöbb beruházását”, arról már kényelmetlenebb beszélni, és a Pesti Srácokon csak a fenti felületes módon jelenik meg. Szomorú valóság, de nőjünk fel hozzá: az effajta változások nem jönnek létre csak úgy, hanem valójában
ami vonzóvá teszi Magyarországot „minden idők legtöbb beruházása” szempontjából, az épp ugyanaz, ami élhetetlenné teszi a hétköznapokat a dolgozó emberek számára. Az érmének nincs két oldala, minden ugyanaz az érme.
A kormány ugyanis ebben az évtizedben a sztrájktörvény 2010-es módosításától a rabszolgatörvény 2018 végi bevezetéséig terjedő ívben mindent megtett azért, hogy az állam eszközeivel minél több közösen megtermelt javat osszon felfele, a leggazdagabbak felé, és hogy a hétköznapi emberekkel szemben tényleg a nagyvállalatoknak legyen kedvezőbb a magyar levegő. Esetenként sajnos szó szerint. Vagy esetleg egy másik szemléletes példa: a Szijjártó által büszkén emlegetett legalacsonyabb európai adók éppen a vállalati, társasági adók, amik pont azoknak kedveznek, akiknek lenne fizetni miből, míg a szegények adója, az áfa továbbra is nálunk a legmagasabb. Magyarországon a nagyvállalati érdekek előtt teljesen lehajolva
a kormány továbbra sem az oktatás megreformálásában érdekelt, hanem a vállalatokat kiszolgáló, egy bizonyos részmunkát elvégezni képes munkások kitermelésében.
Ezzel Magyarország nem az „új világgazdasági korszak nyertese”, hanem éppen leendő áldozata lett: bár egyelőre egy gazdasági fellendülés keretében a centrumországokból egyre hangsúlyosabban helyeződnek át ide a termelési kapacitások a leépített munkavállalói jogok, a rendkívül alacsony társasági adók és a magas állami támogatások miatt, ez csak egy ideiglenes állapot, és az állam hosszú távon csak a saját népének elárulásával tudja fenntartani.
Varga Mihály hétfőn bejelentette, hogy növekednek a minimálbérek és az államháztartás is jó évet tudhat maga mögött, de ez nem jelenti azt, hogy a „kiemelkedő gazdasági fejlődés” idilljéből táplálkozva jobban járnának a dolgozók, az oktatás, vagy éppen az egészségügy, mint az elmúlt években. De még csak azt sem, hogy a minimálbér ténylegesen irányadó lenne – valójában egymillió magyar dolgozik a minimálbérért kevesebbért. A kikozmetikázott számokból, a GDP-ből és a garantált bérminimum összegéből ugyanis nem látszik, hogy a növekvő termelés profitja valójában egy nagyon szűk rétegnek jut csak, mint ahogy nem látszanak a vagyoni egyenlőtlenségek, és az sem, hogy a magyar társadalom gyakorlatilag kettészakad, és persze könnyű kiváló foglalkoztatottsági statisztikákról beszélni úgy, hogy beleszámítjuk a közmunkát is.
Persze ne csodálkozzunk, a kormány Szijjártó megszólalásával csak folytatja azt, amit eddig: hangzatos számokat közöl és üres frázisokat ismétel. Reménykedik abban, hogy működhet tovább az eddigi gyűlöletkampány, hogy előrántható még alkalomadtán a sorosozás, a migránsozás, vagy éppen Brüsszel, és hogy a valóság nem éri őket utol.
Fel kéne ismerni, hogy a GDP, a gazdasági növekedés nem maga a cél, hanem a cél elérésének csupán egy eszköze: egy ország állapotát a benne lakók életminősége, boldogsága és egzisztenciális biztonsága határozza meg, és talán arról, hogy milyen most Magyarországon élni, és hogy milyen remek évet vagy évtizedet zártunk, nem a fideszes elitnek kéne beszélni, akik a magyar hétköznapokat a rendszer tetején lábat lógatva figyelik meg. Beszélhetnének helyettük azok az emberek, akik a gyárakban a szalagok mellett vannak és fenyegeti őket a robotizáció, akik hónapról hónapra élnek és nemhogy megtakarításuk nincsen, de Damoklész kardjaként lebeg a fejük felett az alapvető közüzemi szolgáltatások kikapcsolása, és most már jövő évtől az egészségügyi ellátásból való kiesés is. Ők valószínűleg Varga Mihállyal, Szijjártó Péterrel és a teljes kormánypárti retorikával ellentétben biztosan nem lelkendeznének a dübörgő magyar gazdaság számadatain, az országba érkező beruházásokon és a GDP-n.
