Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nőjogi szervezetek a győri gyerekgyilkosságról: vér tapad az állam kezéhez

Ez a cikk több mint 4 éves.

A napokban bejárta a teljes sajtót egy borzalmas tragédia híre: 2019 december 15-én egy férfi halálra verte két gyerekét Győrben, majd végzett magával, harmadik gyereke pedig mindezt végignézte.

A férfi nemrég szabadult a börtönből, gyilkossági kísérlet miatt három évet ült, miután alvó feleségét megpróbálta agyonverni egy kalapáccsal, mert a nőnek viszonya volt. Az eset a szabadulása utáni első alkalommal történt, amikor nála voltak a gyerekek – láthatási jogát ugyanis nem vették el tőle, a bíróság és az igazságügyi szakpszichológus úgy vélték, a férfi már ártalmatlan.

A vasárnapi gyilkossággal kapcsolatban a Nők a Nőkért Együtt Egyesület (NANE) és a PATENT Egyesület adott ki közleményt, melyben az állam, illetve az igazságügyi intézményrendszer óriási felelősségére figyelmeztetnek.

A nők elleni erőszakkal és annak áldozataival foglalkozó civil szervezetek szerint az eddigi információk alapján úgy tűnik, nem történt vizsgálat az előzmények feltárására – pedig jellemzően a bántalmazó magatartás nem hirtelen és egyszeri, hanem ismétlődő jellegű és egyre súlyosbodó, ráadásul jogosan feltételezhető, hogy az elkövető nem először viselkedett erőszakosan.

A szervezetek úgy vélik, a szakértők és az ügyben döntéseket hozó intézmények és fenntartójuk, a magyar állam, komoly mulasztásukkal felelősek ezekért a gyilkosságokért.

A nőjogi szervezetek szerint ha az illetékes hatóságok és intézmények értenének a nők elleni és a párkapcsolati erőszakhoz, ismernék az ilyen bűncselekmények elkövetőinek jellemzőit és eszköztárát, és az apák kapcsolattartásra vonatkozó jogai helyett a nők és a gyerekek alapvető emberi jogait és biztonságát kezelnék prioritásként – és a győri esetben is így tettek volna.

„Ezeknek a hatóságoknak egyetlen fő feladata van: az állampolgárokat, az áldozatokat megvédeni az életük és testi-lelki épségük elleni támadásoktól. Az ilyen tragédiákhoz vezető döntéseikkel ebben az elsődleges feladatukban buknak meg”

– írják.

Hangsúlyozzák: a bántalmazó férfiaknál az igazságügyi szakértők jellemzően nem találnak viselkedésük megmagyarázására és a kockázatok megállapítására alkalmas pszichés rendellenességeket, mert nem is pszichés rendellenességek miatt teszik, amit tesznek (ahogy az a győri esetről is elmondható).

Hanem azért, mert tulajdonuknak tekintik a partnerüket és a gyerekeiket, ami miatt jogosultságot éreznek rá, hogy uralkodjanak rajtuk, megbüntessék őket, bosszút álljanak rajtuk.

Úgy vélik, az elkövető általános vagy jelenlegi pszichéje helyett a folyamatot és a tényeket kell vizsgálni a nők elleni erőszakkal kapcsolatos ügyek során, ugyanis a bántalmazók mesterien manipulálnak, máshogy viselkednek a hatóságok és szakértők előtt, mint a partnerükkel szemben, az áldozatnak pedig számos oka lehet, hogy az elkövető pártját fogja az eljárásokban. Ezeket a veszélyeket fel kellene tudni ismerni, és fel kellene tudni mérni a kockázatokat.

„Szívesen segítünk ezeket a készségeket és tudásokat elsajátítani, és kidolgozni a megfelelő eljárásrendeket, hogy ne tapadjon több vér az intézményrendszer kezéhez (…) Amíg az apák jogai felülírják a kockázatot, és amíg a kockázat beazonosítása felületes és silány, addig továbbra is büntetlenül, állami felhatalmazással kínozhatják és ölhetik meg majd az elkövetők a nőket és a gyerekeket”

– írja közleményében a két szervezet.

Varga Judit igazságügyi miniszter a hét elején jelentette be: átfogó kormányzati vizsgálat elrendelését kezdeményezi a felelősség tisztázása érdekében, hogy egyértelműen kiderüljön, mulasztott-e bármelyik állami szerv vagy annak alkalmazottja a konkrét ügy kapcsán.

A miniszter emellett a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamaránál is vizsgálatot kezdeményezett, mivel az elkövetővel kapcsolatban igazságügyi elmeszakértő és pszichológus szakértő is pozitívan nyilatkozott az ügyben lefolytatott korábbi eljárások során. A férfi pszichés állapotát rendben találták, és a korábbi, adott helyzettel indokolták gyerekei anyjával szemben elkövetett gyilkossági kísérletét.

Kedd este Kozma Ákos alapjogi ombudsman is közölte: soron kívüli, rendszerszintű vizsgálatot indít, hogy kiderüljön, a gyerekeket érő tragédiával összefüggésben hibáztak-e, mulasztottak-e a gyermekvédelmi szervek és megfelelően működött-e a gyermekvédelmi mechanizmus.

Bár fontos, hogy az igazságügyi minisztérium és az alapjogi biztos láthatóan nem ment el szó nélkül a gyilkosság mellett, nem könnyű megítélni, mi üti meg a kormány ingerküszöbét, ha családon belüli erőszakról van szó, ez ugyanis nem egy elszigetelt eset. A nőjogi szervezetek nem véletlenül figyelmeztetnek évek óta: rendszerszintű változásra van szükség a hasonló tragédiák elkerüléséhez.

A 16 Akciónap eseménysorozatot 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.

Az idei eseménysorozat a párkapcsolati erőszak gyermekekre gyakorolt hatásaira fókuszált. A nyitórendezvény idén is a családon belüli erőszak miatt meghalt nőkre emlékező Néma Tanúk Menete volt, az erről készült videónkat itt nézhetitek meg:

Tavalyi cikksorozatunkat a nők elleni erőszak témájában itt olvashatjátok.

Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerősét bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.

A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)

A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 80 80 80 81 (szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig, e-mailen: [email protected])

A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.

Gyermekkori abúzus áldozatai a fenti segélyvonalakon túl a Muszáj Munkacsoport oldalán tájékozódhatnak.

Címlapkép: Gyertyagyújtás a Kossuth téren az elmúlt évben párkapcsolati erőszakban megölt nőkért, a Néma Tanúk felvonulás végén; fotó: Balogh Zsófia