Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Putyin tönkreteheti az ellenzékiek életét, de a rendszere már nem lesz a régi

Július 27-én reggel Kosztya Konovalov kocogni indult Moszkva belvárosában. A fiatal dizájner félmaratonra készült, ezért a nyáron minden reggel igyekezett lefutni öt kilométert. Aznap reggel arra futott, ahol a rendőrség már nagy erőkkel készült a délutánra bejelentett, a hatóságok által nem engedélyezett tüntetésre.

Ahogy Konovalov elfutott az OMON (a Belügyminisztérium rohamrendőri alakulata) és a Roszgvardija (a Nemzeti Gárda) kivezényelt alakulatai mellett, a rendőrök hirtelen leteperték, hátracsavarták a karjait és súlyt helyeztek a járdaszegélyre fektetett lábaira.

Konovalov kérdésére, hogy miért csinálják ezt, annyi választ kapott csak, hogy „minek futott el?”

Kosztya Konovalov őrizetbe vétele (screenshot innen: https://www.youtube.com/watch?v=0lFUSakjoeU)

Ezt követően körülbelül három órán keresztül a rendőri kisbuszban tartották több másik letartóztatottal együtt (a tüntetés ekkor még mindig nem kezdődött el), mire kiengedték, már annyira fájt az egyik lába, hogy nem tudott járni, a többi fogvatartott segített neki kiszállni a kocsiból. A rendőrségen további másfél órán át várakoztatták Konovalovot, ez alatt kérte, hogy hívjanak hozzá orvost. Ebbe nehezen, de belementek, azonban a kiérkező orvosok közölték Konovalovval, hogy nincs súlyos baja. Erre ő maga hívott mentőt, ezúttal a mentősök azon az állásponton voltak, hogy sürgősen kórházba kell szállítani. A rendőrök azonban közölték, csak akkor engedik el, ha aláírja az általuk kiállított papírokat. Konovalov ezt megtagadta azon az alapon, hogy nem engedték be hozzá az ügyvédjét. Erre a rendőrök aláírták a papírokat helyette.

Konovalov lába eltört, legalább hat hétig gipszben kell lennie. A rendőrséggel szemben benyújtott panaszát a vizsgálóbizottság elutasította, mivel szerintük „a rendfenntartó szervek munkatársai törvényes mértékű fizikai erőt” alkalmaztak vele szemben.

Kosztya Konovalov története, bár az utóbbi hetek rendőri brutalitásának egyik legtöbb publicitást kapott esete volt, csak egy a sok közül. A tisztességes választásokat követelő és lassan több mint egy hónapja tartó moszkvai tüntetéssorozat során a rendőrség összesen több mint 2500 embert tartóztatott le, közülük többek ellen teljesen aránytalan erőszakot alkalmazva. Volt, akit addig vertek gumibotokkal, hogy utána több napig kórházban kellett maradnia, volt, akinek úgy beverték a fejét, hogy ömlött belőle a vér, volt, akit ököllel brutálisan gyomorszájon vágtak – ráadásul azt követően, hogy a tüntetőt már elkapták és vitték a rendőrkocsi felé.

Utóbbi egyébként akkora felháborodást okozott (lévén, hogy fiatal nőről volt szó), hogy számos orosz híresség is kifakadt a rendőrséggel szemben, olyanok is, mint az énekes Jegor Krid, aki aznap, amikor az eset történt (augusztus 10-én) éppen azon a hirtelenjében bejelentett fesztiválon lépett fel, amit a moszkvai vezetés minden bizonnyal azért szervezett, hogy elcsábítsa a fiatalokat az ugyanakkor zajló tüntetésről. A Kridéhez hasonló kiállások a rendőri erőszakkal szemben, bár többnyire kimondottan apolitikusak voltak (Krid maga csupán amiatt háborodott fel, mert „micsoda gazembernek kell lenned ahhoz, hogy megüsd a gyengébb nem egyik képviselőjét”), mégis jelentősek abból a szempontból, hogy ezek a celebek többmilliós követőtáboraik felé azt kommunikálták, hogy a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak túlzott és megalapozatlan.

A Levada közvéleménykutató-intézet legfrissebb felmérése szerint a moszkvaiak jelentős százaléka támogatja is a tüntetéseket: arra a kérdésre, hogyan viszonyulnak a tiltakozó akciókhoz, a válaszadók 37 százaléka válaszolta, hogy pozitívan. Ebből 2 százalék maga is résztvett valamelyik tüntetésen, 9 százalék pedig elképzelhetőnek tartotta, hogy részt vegyen. A válaszadók 30 százaléka válaszolta, hogy semlegesen viszonyul a tüntetésekhez vagy nem érdeklik, 27 százalék pedig azt, hogy negatívan. 5 százalék nem tudott válaszolni.

Egy augusztus eleji felmérésben még a kormánypárti VCIOM kutatóintézet irányított kérdéseire (a hatóságok intézkedéseinek legalitását, míg a tüntetések illegalitását hangsúlyozták) is sokan a tüntetések céljai mellett foglaltak állást: arra a kérdésre, hogy engedélyezni kellene-e a független jelöltek indulását a szeptember eleji választáson (az általuk elkövetett „szabálytalanságok” ellenére) 29 százalék válaszolta azt, hogy igen, 17 százalék pedig nem tudott a kérdésre válaszolni.

A tüntetések pedig az elnyomási kísérletek ellenére úgy tűnik, nem állnak le: az augusztus 24-25-i hétvégén is több akcióra számíthatnak az orosz főváros lakói, annak ellenére, hogy eddig összesen öt bejelentést utasított el a rendőrség, tehát valószínűleg megint hivatalos engedély nélkül fognak a tüntetők utcára vonulni.

De mi váltotta ki ezt a szintű elégedetlenséget?

A politikai mozgósítás ereje

Az utóbbi egy hónap moszkvai eseményeit a nemzetközi sajtó, beleértve a magyart is, szorosan követte. Nem véletlen, hiszen utoljára 2011-2012 fordulóján volt ilyen kitartó és széleskörű ellenállás a putyini rendszer ellen Oroszországban.

A tüntetéssorozat kiváltó oka röviden az, hogy a moszkvai választási bizottság 19 függetlenként induló politikust mondvacsinált okokkal nem engedett képviselőjelöltként regisztrálni a szeptember 8-i választásra, amelyen a Moszkvai Városi Duma, azaz a fővárosi törvényhozó testület képviselőiről szavazhatnak a moszkvaiak.

Az okok közt szerepelt, hogy a regisztrációhoz szükséges összegyűjtött aláírások közt voltak olyanok, amelyek elhunyt emberekhez tartoztak, hogy rosszul voltak az aláírók adatai feltüntetve, vagy hogy a leadott dokumentumok nem voltak megfelelően bekötve. A vádakat a jelöltek többnyire tudták cáfolni (például volt, hogy a halottnak titulált aláírók videóüzenetben jelezték, hogy nem, ők márpedig még életben vannak), ennek ellenére a bizottság továbbra sem engedélyezte az indulásukat.

Független jelöltek a július 20-i tüntetésen. Forrás: Makszim Kardopolcev, Facebook

Ez a lépés azért volt különösen felháborító mind a jelöltek, mind a támogatóik számára, mert az ellenzék viszonylagos sikere után a 2017-es önkormányzati választáson (az akkori ellenzéki összefogás körülbelül 200 jelöltet juttatott be Moszkva önkormányzataiba) a kormány úgy döntött, szigorítani kell az indulás eleve nem túl engedékeny feltételein (az új feltételek szerint párt színeiben csak az Állami Dumában jelenlévő négy párt tagjai indulhatnak, különben a jelölt függetlenként indulhat csak, illetve a jelöltnek 30 nap alatt össze kell gyűjtenie a körzetében a szavazók legalább 3 százalékának az aláírását) – és annak ellenére utasították el a jelölteket, hogy ezeket az irreális feltételeket sikeresen megugrották.

Ahogy arra Alekszandr Zamjatyin rámutat az Open Democracy cikkében, azért is bizonyult ennyire rossz döntésnek a jelöltek elutasítása, mert az aláírások összegyűjtéséhez ezek a politikusok rég nem látott mozgósítást vittek végbe a körzeteikben, hiszen máshogy képtelenség lett volna leadni a szükséges mennyiségű aláírást. A mozgósítás során pedig nemcsak a gyűjtésben közvetlenül résztvevő számos önkéntest, hanem az aláírásukkal a jelöltet támogatásukról biztosító sokezer moszkvai polgárt is aktívan bevonták a politizálásba, ami aztán szükségszerűen azt jelentette, hogy nem akarták annyiban hagyni a jelöltjükkel szemben elkövetett igazságtalanságot.

Kreatív elnyomás

Pusztán a független jelöltek elutasításából fakadó elégedetlenség többször is ezreket vitt az utcára július folyamán (20-án körülbelül 20 ezer ember ment ki), de aztán a megdöbbentő rendőri brutalitás a július 27-i tüntetésen új fokozatra kapcsolta a tiltakozásokat. Július 27-én az OVD Info adatai szerint összesen 1373 embert tartóztatott le a rendőrség, a legsúlyosabb sérülések – például Kosztya Konovalové is – ezen a napon történtek. Az alábbi videón látszik néhány a durvább letartóztatások közül:

Augusztus 10-én az utóbbi évtizedek legnagyobb tüntetését hozták össze Moszkvában, egyes számítások szerint nagyjából 50 ezer ember vett rajta részt. Az óriási létszám részben persze annak volt köszönhető, hogy ezt a tüntetést engedélyezte a város vezetése, tehát a részvétel kisebb személyes kockázattal járt, mint a korábbi tüntetéseken. Azonban messze nem a rendőri brutalitás az egyetlen komoly veszély, ami a tüntetőkre és az ellenzéki politikusokra, aktivistákra leselkedett ezen a nyáron.

A kormány lassan minden eszközt bevet a tüntetési kedv megfékezésére: a legismertebb nem regisztrált képviselőjelölteket és támogatóikat letartóztatták – Ilja Jasint például augusztus 20-án tartóztatták le negyedszerre, Alekszej Navalnijt pedig még július 24-én ítélték 30 napos elzárásra –, ismételt házkutatásokat tartottak a lakásaikon, a tüntetések előtt maszkos rendőrök szállták meg a jelöltekkel összefüggésbe hozható szervezetek irodáit, július végén pedig gyanús „allergiás reakcióval” szállították Navalnijt kórházba a börtönből.

A július 27-i tüntetésen letartóztatottak közül a vizsgálóbizottság 134 ember ügyében állapította meg, hogy elkerülték a katonai szolgálatot, ami akár 2 év szabadságvesztéssel is járhat. Szintén a 27-i tüntetés után indult gyámügyi eljárás egy egyéves fiú szülei ellen, mivel magukkal vitték a tüntetésre és egy ponton a nagybátyjára bízták a gyereket.

A vád szerint ezzel veszélyeztették a fiú testi és szellemi épségét, ezért az ügyészség állami gyámság alá helyezné.

14 embert tartóztattak le az elmúlt hetekben zavargásokban való részvétel, vagy abban való részvételre való felbujtás miatt, a cselekmény akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is járhat. A letartóztatottak mind férfiak, többnyire huszonévesek, többen közülük egyetemi hallgatók.

Az egyik legmeghökkentőbb elnyomási forma a moszkvai városi közlekedési társaságtól (Moszgortransz) érkezett, amely augusztus 9-én beperelte a július 27-i tüntetésen résztvevőket a tiltakozás által okozott anyagi veszteség miatt. A Moszgortransz 1,2 millió rubelt követel az „elkövetőktől”, akik személy szerint a szeptemberi választástól elzárt képviselőjelöltek közül néhányan, valamint az Alekszej Navalnij-vezette Antikorrupciós Alapítvány néhány munkatársa és Navalnij maga is. A közlekedési társaság leereszkedő hangnemű Twitter-posztban magyarázta a pert, szerintük ha nem adták volna be a keresetet, akkor a 27-én kimaradt és jelentős késésekkel közlekedő járatok sofőrei, valamint az ő közvetlen főnökeik viselték volna a nap anyagi következményeit.

Mindeközben a kormánypárti média a tüntetők erőszakosságát és a tiltakozások alacsony társadalmi támogatottságát sulykolja, az abban résztvevőket pedig külföldi ügynököknek nevezi.

Ki nyer a moszkvai ellenzékiek szétverésén?

A kormány és Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester tehát láthatóan nem tágítanak céljaiktól: a tiltakozás elnyomása minden lehetséges eszközzel, valamint az ellenzéknek a választástól bármi áron való távoltartása. A letartóztatások, házkutatások és a rendőri brutalitás mögött azonban nincs egy központi irányító akarat, sőt, hatalmi rivalizálás sejlik fel a háttérben, ahogy Tatjana Sztanovaja rámutat a Carnegie kutatóközpontnak írt tanulmányában.

Sztanovaja szerint a különböző kormányzati szervek egymástól függetlenül dolgoznak a helyzet „megoldásán”, miközben a Kreml látványosan alábecsüli a moszkvai eseményeket. Putyin először augusztus 20-án szólalt meg az ügyben, amikor annyit mondott, hogy az állampolgároknak joguk van békésen kinyilvánítani a véleményüket, de a hatályos törvényeket senki sem szegheti meg. „Senkinek – sem a hatóságoknak, sem az állampolgárok bármely csoportjának – nincs joga megsérteni a hatályos törvényeket, és a helyzetet az abszurditásig, a hatóságokkal való összecsapásig fokozni.”

Miközben tehát Putyin a nyilvánosság felé azt közvetíti, hogy a lehető legkevesebb figyelmet érdemlik csak ki a moszkvai események, számos érdekcsoport (Szobjanyin és hivatala, az elnöki adminisztráció, a Roszgvardija, a belbiztonsági szolgálat (FSZB), a Külügyminisztérium – amelynek szóvivője, Maria Zaharova beavatkozással vádolta meg már Németországot, az USA-t és a nyugati médiát is –, valamint a kormánymédia) mind saját hatékonyságát és hasznát igyekszik bemutatni az azokra adott reakciójával.

Sztanovaja szerint mindez „belülről emészti fel a rezsimet”, ami már „nem képes stratégikusan gondolkodni a belső politikai rendszer problémáiról, képtelen egy merev hierarchia helyett olyan politikai teret kialakítani, amiben helye van a párbeszédnek és a kompromisszumoknak.” Ez pedig akár szét is feszítheti a rendszer jelenlegi kereteit.

Adódik tehát a kérdés: megdönthetik-e a mostani események Putyin hatalmát?

A Putyin-mentes jövő ígérete

A Moszkvai Városi Duma 45 képviselői helyének eloszlása és néhány fővárosi tüntetés – bármennyire is nagy létszámúak – önmagukban nyilván nem. A jelenlegi rezsim fölött immár 20 éve őrködő Vlagyimir Putyint tavaly választották meg újabb hat évre, de még ha valamilyen véletlen folytán nem is tudná 2024-ig betölteni az elnöki pozíciót, a rendszer, ami a Szovjetunió bukása óta épül, akkor sem dőlne meg pusztán az ő hiánya miatt.

Az orosz ellenzék összetétele és szervezettsége sem kecsegtet sok reménnyel. A parlamenten belül a kormányzó Egységes Oroszországnak már évek óta nem létezik valódi ellenzéke, az onnan a választási törvények manipulálása következtében kiszorult pártoknak pedig százalékokban mérve elenyésző a támogatottsága.

Az utóbbi évek legsikeresebb ellenzéki politikusa – legalábbis ismertségét tekintve –, Alekszej Navalnij fő üzenete mindig a korrupció elleni küzdelem és a Putyin-ellenesség volt, de ezeken felüli politikája már ingatag lábakon áll. Gazdaságpolitikájában például olyan neoliberális változtatásokat támogat (pártja, a Jövő Oroszországa, korábbi nevén a Fejlődés Pártja 2014-es programja alapján), melyekhez hasonlók a 90-es években az összeomlás szélére vitték Oroszországot – az ilyen nézeteivel tehát nem valószínű, hogy a putyinista szavazókat el tudná csábítani. Xenofób és rasszista megnyilatkozásai pedig legalább 2007 óta távolítják el tőle a liberálisokat és a baloldaliakat, megnehezítve, hogy az ellenzék közösen, vagy legalább egymással együttműködve tudjon fellépni Putyin és az Egységes Oroszország egyeduralmával szemben.

Alekszej Navalnij a július 20-i tüntetésen. Forrás: Makszim Kardopolcev, Facebook

Navalnij a szeptember 8-i választással kapcsolatban az általa „okos szavazásnak” keresztelt módszert propagálja. A módszer lényege, hogy minden körzetben a legerősebb „ellenzéki” jelöltre kell szavazni – viszont itt az ellenzéki csupán annyit jelent, hogy nem az Igazságos Oroszország tagja, mivel Navalnij a kormányzó párt hatalmának gyengítését tűzte ki mindenek fölötti célként. A taktika megkérdőjelezhető: mitől lenne jobb a Dumán belüli másik három, Putyin rendszerébe belesimuló párt jelöltje, mint az Egységes Oroszországé? Nem beszélve arról, hogy a tüntetések kiváltó oka konkrét programokkal rendelkező konkrét jelöltek kizárása volt, tehát nem úgy tűnik, hogy a moszkvaiaknak mindegy lenne, kire szavaznak.

A jelenlegi rendszert alapjaiban megbolygató széleskörű társadalmi mozgalmat tehát nem valószínű, hogy a létező ellenzék tudná életre hívni. Ettől még a Putyin-rendszert veszélyeztető lassú, de érzékelhető változásról igenis beszélhetünk.

A moszkvai tüntetések kisebb tiltakozások és mozgolódások sorába kapcsolódtak be: a nyugdíjreform elleni tüntetések, a jekatyerinburgi templomépítés elleni megmozdulás, a koholt vádak alapján letartóztatott oknyomozó újságíró, Ivan Golunov melletti széleskörű kiállás és több környezetvédelmi tiltakozás is megmozgatta az orosz társadalmat az utóbbi időben. Ezekkel párhuzamosan 2018-ban Putyin támogatottsága nagyot esett, a tevékenységével elégedettek százaléka a Levada közvéleménykutató-intézet szerint az áprilisi 82 százalékról októberre 66-ra esett, ami 2019 elején még tovább csökkent 64 százalékra (azóta visszakúszott 68-ra), a Duma tevékenységével pedig csupán 37 százalék elégedett, szemben a 60 százalék elégedetlennel.

Tüntető július 27-én. Forrás: Makszim Kardopolcev, Facebook

A nyugdíjreform elleni mozgalom kivételével pedig a hatalommal szembeni tiltakozások mozgatórugói a fiatalabb korosztályok képviselői. Végigtekintve a moszkvai tüntetéseken készült fotókon és videókon, ez kétség kívül a mostani megmozdulásokra is igaz.

A fiatalok nem élték át a szovjet időket, de még a 90-es évek nehézségeire sem emlékeznek, így a vadkapitalizmus éveinek brutalitását követően a Putyin első elnöki ciklusa idején bekövetkező stabilizálódás emléke bennük nem váltja ki azt a lojalitást, amit az idősebb korosztályokból igen.

Az internet korlátozása és az ezzel összefüggő vélemény- és szólásszabadság-korlátozás viszont érzékenyen érinti őket, ahogyan az ország gazdasági növekedésének lassulása is, a nyugati szankcióknak és a csökkenő olajáraknak köszönhetően.

És minél inkább terjed körükben az elégedetlenség, annál fenyegetőbbé válik a regnáló hatalom számára a kérdés: meddig lehet az elnyomás fokozásával elnyomni az elégedetlenséget?

Olvass tovább!