Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Véletlenül csatolt dokumentumból derült ki, hogyan záratna be egy helyet a Fidesz

Múlt héten megírtuk: Józsefváros önkormányzata nem igazán szeretne letenni az Auróra bezáratásáról, az esti tíz utáni alkoholtilalom bevezetése után múlt pénteken indoklás nélkül bezáratták a pultjaikat. A közösségi ház erről úgy értesült, hogy megjelent náluk az önkormányzat egy kollégája, és közölte, hogy a hely nem folytathat semmilyen kereskedelmi tevékenységet. Később kiderült, hogy ez a rendelet már június vége óta él, de nekik nem szóltak róla, pedig arra például többször is megkérték őket, hogy írják ki a módosított nyitvatartási rendet.

Tegnap pedig arról írtunk, hogy az Auróra bíróságra viszi bezáratásának ügyét, ugyanis az önkormányzat szabálytalanul járt el, legalábbis ez derült ki akkor, amikor kikérték a bezáratás körülményeit tartalmazó dokumentumokat. Mint egy Facebook-posztjukban írták, ezek igazolták a korábbi feltevéseiket, és közelebbről megismerték az eljárás szerintük abszurd részleteit.

Az Auróra ügyével a Magyar Helsinki Bizottság jogvédő szervezet foglalkozik, akik pedig ma este osztottak meg egy közleményt az oldalukon, amely alátámasztja az Auróra dolgozóinak gyanúját:

A bezáratás körülményeiről szóló dokumentumokból az derül ki: a közösségi háznak már február vége óta ideiglenesen zárva kellene lennie, de állításuk szerint semmilyen értesítő nem érkezett meg hozzájuk, illetve a rendszeresen felbukkanó hatóságok sem említették ezt soha, csak akkor, amikor a jogorvoslati idő letelt. Pedig heteken keresztül közterület-felügyelőket állítottak az Auróra bejáratához éjjelre, egy, a munkatársunk által készített videóból pedig kiderült, hogy a közterület-felügyelőket a szolgálatvezetőjük kifejezetten az Auróra utca 11. elé, vagyis az Auróra bejárata elé vezényelte hajnali 1-ig, a szolgálati idejük végéig.

„Meglehetősen gyanús, hogy hosszú hónapok alatt az összesen 8 db értesítőből egy sem jutott el hozzájuk addig, amíg érdemben fel lehetett volna lépni a határozat ellen, miközben más hivatalos levelek rendben megérkeztek az Önkormányzattól is.”

-írja a Magyar Helsinki Bizottság.

Ezek között a dokumentumok között egyébként – furcsa módon – szerepelt egy olyan email is, Auróra Klub tárggyal, amelyet a kerület polgármesterének és a jegyzőjének címeztek. Az üzenet küldője ebben a címzettnek kifejti, hogy „minden a tervek szerint halad”, a tervben pedig – a levél tartalma szerint – olyan pontok szerepelnek, mint aláírásgyűjtés az Auróra Klub ellen, illetve egy interjú, amit a feladó adott a kerületi újságnak, arcát nem vállalva.

Ez már csak azért is érdekes, mert a levél feladója azt gondolja: a kerület jegyzőjének és polgármesterének van egy olyan terve, amely médiakampányt és aláírásgyűjtést is tartalmaz az Auróra ellen. A független, jegyzői hivatással ez nehezen lenne összeegyeztethető. Ha pedig az is kiderülne, hogy a feladó az önkormányzat egyik alkalmazottja, az még több kérdést felvetne, viszont a Helsinki Bizottság által kirakott levél alapján ez nem derül ki.

Az Auróra pultja ma végül újra kinyitott, ugyanis keresetet nyújtottak be a határozat ellen, és amíg nem születik az ügyben döntés, nem hajthatják végre az önkormányzat határozatát.

Az egykor Kocsis Máté által vezetett józsefvárosi önkormányzat többször megkísérelte már a hely bezáratását: volt már drograzzia, lebontatták a kertet, beperelték őket a bérleti szerződésükre hivatkozva, sőt, még vételi ajánlatot is tettek a házra a tulajdonosnál, de az is előfordult, hogy az önkormányzat online portálja állította hamisan, hogy a hely bezárt. A legutóbbi rendelet értelmében pedig este tíz után nem árusíthatnak alkoholt a pultban, így a hely a bevétele jelentős százalékától esik el, emellett az utóbbi időben esténként közteresek álldogálnak a bejáratnál. Az Auróráról szól cikkeink ide kattintva olvashatók.

Címlapkép: Dokumentum az Auróra bezáratása körüli ügyről. Fotó: a Magyar Helsinki Bizottság hivatalos Facebook oldala
Olvass tovább!