Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az Auróra szerint szabálytalanul záratta be pultjaikat az önkormányzat, bíróságra viszik az ügyet

Ez a cikk több mint 4 éves.

Újból bíróságra viszi az ügyét az Auróra közösségi ház, amelynek pultjait lényegében azért záratott be múlt héten a józsefvárosi önkormányzat, mert ideiglenesen már január óta zárva kéne lenniük, de erről az ott dolgozóknak senki sem szólt – jelent meg kedden az Auróra Facebook-oldalán.

Az Auróra közösségi ház munkatársai hétfőn kérték ki az önkormányzattól a bezáratás körülményeit tartalmazó dokumentumokat, és mint írják, ezek igazolták a korábbi feltevéseiket, és közelebbről megismerték az eljárás szerintük abszurd részleteit.

Mint arról mi is beszámoltunk, pénteken megjelentek az Aurórában a Józsefvárosi Hatósági Ügyosztály képviselői, majd közölték az éppen akkor dolgozó pultossal, hogy június végén a kerületi önkormányzat megtiltott mindenféle kereskedelmi tevékenységet a közösségi házban. Azt is hozzátették, hogyha nem állítják le a kereskedelmet, akkor a NAV végrehajtóit küldik rájuk.

Az Auróra munkatársai számára most kiderült, papíron már január óta ideiglenesen zárva kellene tartanunk, mert elvileg akkor hívta fel őket az önkormányzat az általuk használt ingatlan használati jogcímének igazolására. Erre 90 napos határidőt kaptak, ami alatt már zárva kellett volna tartaniuk.

Az azóta eltelt időben több különböző hatóság és az önkormányzat munkatársai is jártak az Aurórában, hogy ellenőrizzék a Kioszk (az Auróra szórakozóhelye, ennek egy idén tavasszal hozott rendelet értelmében 22:00 óra után zárva kell tartania – a szerk.) zárását, sőt előfordult, hogy a megváltozott nyitva tartás kiírására szólították fel őket,

azonban egyszer sem említette senki, hogy hivatalosan napközben sem lehetnénk nyitva.

A január óta eltelt időszak alatt lejárt a használati jogcím igazolására adott határidő, így véglegessé vált a bezárás, ám az Auróra hangsúlyozza:  teljesen jogszerűen használják az ingatlant, és minden ezt igazoló dokumentumot az önkormányzat rendelkezésére bocsátottak korábban.

Mivel az Auróra munkatársai úgy gondolják, hogy az egész a fejük felett történt, és az önkormányzat végig arra játszott, hogy ne értesüljenek a kötelezettségükről, ismét bírósághoz fordulunk a hatóságok szabálytalan eljárása miatt.

Emellett azt is közölték, a történtek dacára holnap nyitva lesznek.

Az egykor Kocsis Máté által vezetett józsefvárosi önkormányzat többször megkísérelte már a hely bezáratását: volt már drograzzia, lebontatták a kertet, beperelték őket a bérleti szerződésükre hivatkozva, sőt, még vételi ajánlatot is tettek a házra a tulajdonosnál, de az is előfordult, hogy az önkormányzat online portálja állította hamisan, hogy a hely bezárt. A legutóbbi rendelet értelmében pedig este tíz után nem árusíthatnak alkoholt a pultban, így a hely a bevétele jelentős százalékától esik el, emellett az utóbbi időben esténként közteresek álldogálnak a bejáratnál. Az Auróráról szól cikkeink ide kattintva olvashatók.