Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Befuthat-e Budapestre az önkormányzati választáson az isztambuli gyors?

A címben feltett kérdésre a rövid válasz, hogy nem, a bővebb pedig az, hogy bár számos hasonlóság van a két rendszer és ellenzéke, illetve a politikai helyzet között, de megoldást a magyar problémákra nem, csupán vonalakat a helyzet megértéshez ad a török ellenzék győzelme. Azt viszont fontos kimondani, az Isztambuli eredmény megmutatta, még ha nem is következik ez minden alkalomra, de legyőzhető egy illiberális rendszer választáson.

Érdemes beszélni arról, mi történt Isztambulban, mert a hasonlóság tényleg szembeötlő, és sok tanulságot levonhatunk Magyarországra nézve is a vasárnapi török ellenzéki sikerből.

Ekrem Imamoglu, Isztambul új főpolgármestere eddig kerületi polgármester volt, és a nagy szocdem párt, a köztársaság párti CHP embere. Korábban végigjárta a szamárlétrát. Volt a CHP ifjúsági szervezetének alelnöke, majd elnöke, így jutott el eddig a pozícióig. Ebből a szempontból érdekes, hogy egy igazi pártkatona, nem egy független jelölt, vagy máshol már bizonyított „magánember” ért el egy ekkora sikert, hanem egy ízig-vérig politikus.

Ha a pártstruktúrát nézzük, az teljesen hasonló a magyarhoz. Erdogan pártja, az AKP volt eddig a centrális erőtér közepén, amelyet korábban a rendre 10 százalék felett szerző kurdok, és a korábban kurdellenes köztársaság-párti baloldal, a CHP és a szélsőjobboldal, az MHP alkottak. Egymás szavazatai nélkül pedig esélyük se volt az AKP ellen. Csakhogy Erdogan az elmúlt években erősen kurd ellenes politikát folytatott, amivel bár behúzta az MHP-t koalíciós partnernek és legitimáló erőnek, de egy táborba is terelte ezzel a többi ellenzéki pártot.

Az MHP-ból pedig kilépett az IP, azaz a Jó párt, amely a szélsőjobbról centrumba húzódva, főleg az MHP nagyvárosi szavazóit megszerezve alkot a CHP-val közös blokkot. Miközben a kurd HDP a mostani polgármester-választásokon nem állított a nagyvárosokban jelöltet és a köztársaságpárti blokk támogatására szólították fel a nagyvárosokban élő kurd szavazókat. Ezzel pedig ezekben a városokban többségbe került a török ellenzék. Nem csupán Isztambul, hanem a főváros Ankara is két évtized után veszett el Erdogan számára, ahogy Adanában és Izmirben is nyert az ellenzék. Szinte kivétel nélkül megnyerték a nagyvárosokat.

Érdemes még pár szót szólni az ellenzékről. A CHP a hagyományos szekuláris-köztársaságpárti-kemalista-szocdem párt, nem csak beállítottságában hasonlít az MSZP-hez. A párt a vádak szerint számtalan kérdésben játszik össze az AKP-vel és Erdogannal. A három évvel ezelőtti puccs után a CHP sietett beállni Erdogan mellé, és nem törte magát az emberi jogsértések, bebörtönzések, és letartoztatások ellni tiltakozásokban. Még amikor a kurd HDP parlamenti képviselőit és polgármestereit kezdték letartóztatni, akkor se álltak ki nyilvánosan. Ez a helyzet az első CHP-s képviselő megvádolása után változott meg, amikor a most 71 éves Kemal Kilicdaroglu Ankarából Isztambulba vonult gyalog egy végül több milliósra duzzadt tömeg támogatásával, tiltakozva a letartóztatások ellen. Ez a rendszerellenzékbe való tolódás segítette az ellenzéki koalíció létrejöttét és került belátható közelségbe a HDP külső támogatása.

Ellenben, ha egy török középosztálybeli fiatalt megkérdezünk, mit gondol a CHP-ról, nem a demokrácia és a fiatalosság fog eszébe jutni, hanem leginkább a korrupció szó. Most mégis az ő jelöltjük tudta megverni Erdogant a polgármester választáson.

Tavaly, az előrehozott választásokon viszont a nagyvárosi többség nem volt elég. Erdogan brutális győzelmet aratott és elnöké választatta magát. Ennek pedig azt oka az, ami most is látszott az önkormányzati választásokon.

Vidéken ugyanis más a helyzet, mint a nagyvárosokban, és ezért is nehéz következtetést levonni az ellenzék önkormányzati választáson elért sikeréből. A nagyvárosokon kívül már tarolt az AKP, és sok helyen az MHP is, amely vidéken megtartotta a szavazóit. Az ország közepe szinte teljesen narancssárgába borult az önkormányzati választásokon. Volt olyan tartomány, ahol lényegében nem is léteztek az ellenzéki pártok. A Kurd területekről pedig elég sok választási csalás-gyanús hír érkezett, például a szavazóhelyiségek között körbebuszoztatott katonákról.

A vidéki gyengeségnek pedig a média és az államigazgatás kormánypárti elfoglalása az oka, a hagyományos szavazói rétegződések mellett (lásd vallásosabb, konzervatívabb vidéki szavazók). A török médiahelyzet pedig még a magyarnál is rosszabb, lényegében pár kis lap maradt független a kormánytól, de folyamatosak az újságírók letartoztatásai, most is számtalan újságíró ül börtönben, illetve a puccs után láthattuk az ellenzéki vagy független médiumok elfoglalását. Szó szerint, hiszen volt, ahol közelharc volt, ügyészségi támogatással, rendőri behatolással.

Ami tanulság mindenképpen átültethető a magyar helyzetre, hogy a nagyvárosokban van esély, és egy illiberális rendszerben szükség van a játékszabályok realitásként való kezelésére. A köztársaságpárti plusz kurd szövetség, – és ezzel a török centrális erőtér széttörése nélkül – nem lett volna esélye az ellenzéknek se Isztambulban, se Ankarában, se Adanában.

De persze ez az összefogás még önmagában semmit sem old meg. Egyrészt a török politikai pártok szervezetileg sokkal jobban állnak mint a magyarok. Brutális mozgósítási kapacitással rendelkeznek, többször is százezres, milliós tüntetéseket, választási gyűléseket tudtak összehozni.

A legnagyobb különbség pedig a két ország helyzete között a gazdaság állapota. Az elmúlt években a török GDP nagy százalékát adó török turizmus mélyrepülésben van, miközben a török líra is folyamatosan gyengül, az infláció pedig az egeket verdesi. A török ellenzék mostani sikeréhez szükség volt az Erdogant támogató középosztály elbizonytalanodására, és arra is, hogy az ellenzék jól használja ki a helyzetet.

Összességében tehát látható, hogy a nagyvárosokban jó stratégiával, és erős kampányokkal lehet sikereket elérni egy illiberális demokráciában akkor, ha a rendszer meggyengül. Azt viszont még nem tudjuk, hogy országos választáson, a kistelepüléseken a média által a valóságtól elzárt választók meggyőzése nélkül van-e lehetőség egy ilyen rendszert leváltani, és hogyan.

Olvass tovább!