Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A baloldali identitásról

Baloldalinak lenni identitás, már jó ideje az, és feltehetően az is fog maradni, a kérdés az, hogy tud-e (reál)politikai identitás lenni? Azaz tud-e vonzó identitás lenni azok számára, akik megvalósítható politikai célok mentén szeretnének eredményeket elérni, vagy megmarad a kritikus értelmiségiek és szubkulturális eszképisták/utópisták közegének.

Úgy tűnik, az EU választás eredménye legalább annyira jó volt, hogy kimondjuk: a császár meztelen; vagyis nincsenek komolyan vehető erőforrások felett rendelkező integratív intézményeink, és leginkább: nem rendelkezünk olyan csoportosulással, amely képviseleti alapon, azaz általános érdekekre hivatkozva politizálhatna. Van lakhatási ügy, van szakszervezeti ügy, a tudományszabadság ügye, és így tovább. Tehát csoporthovatartozás alapján szerveződő ágazati célok és érdekek vannak, amelyek ugyan a politikai térben fogalmazódnak meg és esetenként fontos eredményeket érnek el mégsem képesek összekapcsolódni, hiszen nincs képviseleti (mintsem csoport-hovatartozási) alapon legitimált ernyőszervezet (például egy párt).

A magyarországi újbaloldal demokrácia-felfogásában elfordult a képviseletiségtől és már jó ideje a részvétel-fetisizmus állapotában rekedt. Semmit rólunk nélkülünk: ez lett az elmúlt évtized talán legmeghatározóbb szlogenje.

Megszűntek – vagy talán nem is léteztek – azok a képviseleti mechanizmusok, amelyek legitimációt adnának, hogy ne csak egy adott ügy, egy adott csoport, hanem a tágabb értelemben vett baloldali projekt nevében beszélhessenek az egész ország érdekeiről. Ezzel párhuzamosan pedig a magyarországi baloldal „politikusai” (nem csak a pártpolitikusok, hanem a politikai térben aktív, meghatározó szerepet betöltő aktivisták, véleményvezérek és csoportok) nem hiszik el magukról, hogy képesek a közjó nevében megszólalni. Eközben azonban a liberálisok elhitték, hogy általánosíthatóak a tapasztalataik és a Magyarország-víziójuk (ld. Momentum sikere). Amíg mi nem hisszük el ugyanezt önmagunkról, addig nem lesz képes erős politikai formációt adni a magyar újbaloldal.

A baloldal saját szerveződéseinek többsége a hivatalos politikától függetlenül vagy azzal szembeni helyezi el önmagát. Mindeközben a töredezett közeg újratermeli a poszt-2008-as mozgalmak esetében globálisan jellemző, informális horizontalitást. Az informális horizontalitás fő problémája az, hogy hosszú távon nem fenntartható, akármennyire is csábítónak tűnhet elméletben, még az elkötelezett anarchista csoportok sem képesek a fenntartására és idővel informális hierarchiává alakul. Informális közegünkben hazugság volna azt állítani, hogy nincsenek hierarchiák, ugyan nem hivatalosak, de természetesen léteznek: vannak hangok, amelyekre jobban figyelünk, vannak csoportok amelyeknek több erőforrása vagy nagyobb elérése van mint másoknak.

És ez önmagában nem lenne baj. Azonban ha sikeres politikai erővé szeretnénk tenni az újbaloldalt, akkor sokat nyerhetünk azzal, ha átláthatóvá és számonkérhetővé tesszük, azaz demokratizáljuk a közegben kialakult erőviszonyokat. Integratív intézmény vagy központ híján a sikereink ünneplése is nehezebb, ahogy nem nagyon van kit számonkérni a problémákért sem (kivéve persze a könnyű célpont pártokat).

Nem is érzi senki igazán felelősnek magát: a horizontalitás elosztja a felelősséget (jó és rossz dolgok esetén egyaránt), amely így szép lassan felszívódik, elfelejtődik.

Baloldalinak lenni identitás, de kérdés egyrészt, hogy milyen emberek számára lesz vonzó identitás, másrészt, hogy milyenné válnak, akik belépnek a közegbe. A probléma tehát nem ott kezdődik, hogy identitásként létezik a baloldaliság, sőt! ez előfeltétele annak, hogy megkezdődhessen a toborzás és a szerveződés. A probléma az, hogy a tudástermelésben és szubkultúra-fenntartásban létező közeg újratermeli önnön politika-ellenességét, ahelyett, hogy identitását a (reál)politikai térben fogalmazná meg – amellyel sokunknak persze nincs is tapasztalata és/vagy idegennek érezzük. Megkockáztatom, magamból kiindulva, hogy a korosztályom balosai többet tudnak a kapitalista világrendszerről, mint akár a magyar történelem, társadalom, jogrendszer vagy a hazai politika sajátosságairól.

Illetve ugyancsak szükséges lenne, hogy levonjuk a közeg strukturálatlanságának és politikaellenességének fő stratégiai tanulságait. Lehet, hogy érdemesebb már lézető projektekbe bekapcsolódni vagy azokat összefogni, mintsem külön-külön boldogulni? Lehetséges, hogy nem vezetett túl sokra a pártoktól való távolságunk fenntartása? A pártok legtöbbször tőlünk független entitásként jelennek meg, miközben örömmel látjuk Corbyn és társainak eredményeit, addig az alapvető importálható lecke nem hasznosul:

a párt illetve a mozgalom olyan, mint amilyenné a körülmények és –  legalább ilyen mértékben – a tagjaik formálják.

Mindezek fényében ugyanannyira fontos lenne rövid és hosszabb távú programot adnunk önmagunk számára.

Éspedig mivel nincs formális szervezet vagy platform, ahol az önkritika, a programunk megvitatása vagy kialakítása megtörténhetne, ezért elsősorbán talán azt kell tudatosítanunk:

ezt az önkritikát mindannyiunknak el kell végeznie. A stratégiaalkotás érdekében pedig le kell jönnünk az internetről, kilépni a már meglévő csoportjainkon túlra, hogy átbeszéljük és megvitassuk a megbeszélnivalót, hogy aztán sikeresebben szerveződhessünk.

A frusztráció és a felelősség közös, de azoknak akik a szűkös erőforrásokkal rendelkező közegben mégis sikerült megszilárdítaniuk pozíciójukat vagy projektjüket talán mégis erősebb kötelességük volna, hogy megpróbálják az egyre növekvő fiatal, újbalos szcénát formába önteni.

Érdemes volna összesíteni azokat a tapasztalatokat, amelyekkel az elmúlt évtizedben baloldaliként politizáló személyek rendelkeznek: mi miért sikerült, s ami nem, miért nem?

Természetesen ezek a tudások nagyrészt már léteznek, ezért talán még égetőbb lenne a tudások továbbadása a fiatalabb, tapasztalatlanabb korosztály felé. Milyen csoportokat érdemes működtetni? Hogyan szervezi meg magát egy párt? Miként szervezzünk tüntetést? Hogyan írjunk cikket, pamfletet, beszédet? Természetesen a válaszok mind függnek az adott helyzettől és nincs recept, melynek követésével garantált a siker. Tapasztalatok és tanulságok viszont vannak, ezeket kellene összefésülni és továbbadni, különben el fog telni egy újabb évtized és megint kezdhetjünk elölről az egészet.

Kiemelt kép: Markoszov Szergej
Olvass tovább!