Mi volt a Momentum sikerének titka?

Erre az eredményre senki nem számított, a szakma sem. A 2019-es magyarországi EP-választások talán legnagyobb meglepetését nem is az okozta, hogy a Jobbik és az LMP a tavalyi országgyűlési választási eredményeikhez képest mélyen alulteljesítettek. Nem is az, hogy a lassan egy évtizede süllyedésben lévő MSZP helyét látszólag végérvényesen átveheti a DK a „baloldalon”, hanem az, hogy cirka 5 év leforgása alatt a semmiből felküzdötte magát a magyar és immár az európai pártok térképére egy új, magát XXI. századi, generációs pártként definiáló szervezet, a Momentum Mozgalom (MoMo). A Momentum siker sztorija lényegében a szemünk előtt zajlott.

De vajon tudjuk-e, hogy honnan került elő egy teljesen friss, fiatalok (30 év alattiak) által alapított politikai szervezet, mely 2019. május 26-án elért EP-választási eredményével kis túlzással sokkolta a magyar közéletet? Mi áll a siker hátterében, kik a kovácsai, hogyan folyt az építkezés? S végső soron kire szavazott 2019. május 26-án több mint 330 ezer magyar választó állampolgár? A gyorselemzésben – korábbi és megjelenés alatt álló Momentummal foglalkozó tudományos munkám alapján – összefoglalom a MoMo útját, a kezdetektől kezdve, a Rózsa utcai dohos pincében töltött időkön át egészen a vasárnap esti mámoros ünneplésig. Valamint röviden bemutatom a párt elmúlt pár éves építkezésének a sajátosságát, mely talán jó példaként szolgálhat a többi hasonló cipőben járó politikai kezdeményezés számára is.

Fotó: Momentum Mozgalom / Facebook

 

A Momentum története valahol a 2014 elejének „nagy” baloldali, liberális összeborulásakor kezdődik, ami előtt a MoMo későbbi- és jelenlegi elnöke – Fekete-Győr András – értetlenül állt. Ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat: új politikai mozgalomra van szükség Magyarországon, mely lehetőség szerint szakít a ’89-es rendszerváltás pártjaival, és új alternatívát kínál a hozzá hasonlóan érző, többszörösen elárult és becsapott tömegek számára. Rövidesen (2014 nyarán) – ahogy az lenni szokott – Fekete-Győr kapcsolathálóját használva felkereste volt gimnazista barátait és egyetemista csoporttársait az új politikai víziójának gondolatával.

Hamarosan új szövetségeseket talált az akkori ELTÉ-s és corvinusos egyetemi diákságon belül; a 2014-es netadó bevezetése ellen tiltakozók egy vezérszónoka, az ELTE egyik szakkollégiumának az elnöke, az ELTE EHÖK egy korábbi vezetője mind ebben a korai fázisban csatlakoztak Fekete-Győrhöz, és apránként kialakult egy 10-12 fős asztaltársaság, akik immár rendszeresen együtt gondolkodnak, politikai közösséget építenek.

A Momentum, ami ekkor még kétezertizenx névre hallgatott (jelenleg a párt ifjúsági szervezete használ hasonló nevet), 2015 nyarán megszervezte az első nyári táborát, amelynek következtében kialakult egy 30-40 főt számláló, aktívabb – Magyarországon és külföldön egyaránt tanuló – közösség, melyet a kollektív (politikai) cselekvési vágy és új politikai formáció létrehozásának a vágya kovácsolt össze.

A Momentumban ebben az időszakban még nem volt formálisan választott vezető, nagy volt a fluktuáció a tagok között; az informalitás, a képlékenység és a strukturálatlanság dominált, sőt, még bizonyos bázis-demokratikus (!) szervezetépítési stratégiák is fellelhetőek voltak. Túlnyomó részt magán- és asztalbeszélgetések, esti kocsmázások jellemezték ezt az időszakot, mondhatni egy baráti társaság alakult ki, melynek összetartó kapcsa a magyar politikai rendszer megújítása iránti vágy volt, a régi oly merevnek tűnő bal–jobboldali blokkpolitika meghaladása, valamint az elmúlt három évtized politikai „elitjének” végérvényes kisöprése a magyar közéletből.

A MoMo szervezet fejlődésében az első vízválasztó 2015 őszén következett be; az ekkori tagság úgy határozott, hogy a bázis-demokratikus működés helyett strukturáltabb formában építkeznek tovább. Ennek eredményeképp egyre inkább valódi szervezeti hierarchiába rendeződött a politikai alakulat. Az Elnökség felállítása mellett, formális vezetőt (elnök) választottak, a tagok alapszabály kidolgozásába kezdtek. A politikai mozgalom időközben (2016. március) beadta az egyesületté válási kérelmét, és 2016 augusztusában egyesületté vált a Momentum.

Az egyre sűrűsödő feladatok elvégzésére újabb operatív csoportokat (felügyelő bizottság, szakmai munkacsoportok) állítottak fel, melyek élére szakmai koordinátorokat jelöltek ki. A MoMo jogi- és a szervezeti értelemben vett megszilárdulása után, lassan-lassan elkezdett nyitni a fiatal értelmiséget tömörítő újabb közösségek felé. E szakaszban, 2016 tavaszán az első „nyitási hullámban” a legkülönbözőbb szemléletű budapesti szakkollégiumokat járva mutatták be a szervezetüket, újabb potenciális tagok felkutatásának és megnyerésének reményében. Ekkor jártak például nálunk is, az Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégiumban, ahonnan pár akkori tagunkat sikeresen be is húzni a szervezetükbe.

A Momentum ekkori tagjai ugyan strukturált szervezetet hoztak létre, de a szervezépítési stratégia rugalmasan alakult; a MoMo már ettől a ponttól kezdve – multinacionális vállalatoktól és start upoktól ellesett – projekt alapú szemlélet alapján szerveződött.[1] Formális tagságát 2016 nyarán tudta megduplázni. A 2016. júliusi ceglédi nyári táborukban több kulcsfontosságú kérdést is megvitattak; itt dőlt el, hogy a Momentum a jövőben centralista irányba mozduljon el, illetve a tagság – ugyan még nem hozott róla formális döntést – amellett tette le a voksát, hogy a 2018-as országgyűlési választásokon mérettetheti meg magát először.

A nyári táboruk második felére további 200 érdeklődő érkezett, akik jellemzően a húszas éveikben járó, (felső)középosztálybeli, fiatal diplomával rendelkezőkből kerültek ki. A Momentum 2016 őszére már 142 főt számlált, ők alkotják a Momentum magját. 2016 késő őszén napirendre került a Momentum egy belső Facebook-csoportjában az esetleges 2024-es budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatos népszavazás kérdése. Az akkori tagság a szükséges 138 ezer aláírás összegyűjtése mellett döntött, így a kérdés újrabenyújtása és a Nemzeti Választási Bizottság jóváhagyása után, 2017. január 19-én elrajtolt a NOlimpia kampány Budapest utcáin.

A sztori ismert: az aláírásgyűjtésbe több kisebb párt (LMP, Kutyapárt, Együtt, Párbeszéd) mellett több száz civil segítő, aktivista is beszállt, a Momentum végül 266 151 aláírást tartalmazó ívet adott le a Fővárosi Választási irodán, 2017. február 17-én. A kormány – látván az akció melletti társadalmi összefogást, megijedt, és kihátrált az olimpia megrendezéséből, a jobboldali sajtó és a miniszterelnök a momentumosokat  „álomgyilkosokként”, és mint azt megszokhattuk az új politikai pártok kapcsán, a Momentumot is a néhai SZDSZ utódjaként aposztrofálta.

A párttal innentől számolni kellett. A tagság létszáma egy év alatt megnégyszereződött(!), a szervezet vezetői pozíciói megszilárdultak, a legfőbb kérdésekről ekkor már az Elnökség és az időközben felállított Küldöttgyűlés dönt. A Momentum nem sokat teketóriázva, a NOlimpiai kampány sikerén felbuzdulva megkezdi a tavaszi országjárását, melynek két célja volt: (1.) új tagokat rekrutáljanak (2.) olyan impulzusokat szerezzenek a nem Budapesten élők problémáiról, melyeket be tudnak majd építeni a 2018-as választási programtervükbe.

A tagság létszáma – a sikeres kampánynak és az országjárásnak köszönhetően – hirtelen megugrott, egyes belsős adatok szerint, ezer fő fölé emelkedik, amely már több tagot számlál, mint a parlamentben ülő LMP. Mindeközben gombamód szaporodnak a fővároson kívüli, határon innen (pl.: Nagykanizsa, Gyula, Kazincbarcika),  és túli (pl.: Koppenhága, München, Róma) helyi szervezetek, a párt lassan jobban beágyazottá válik a helyi közösségek életébe, mint azt bármikor is tette az LMP, az Együtt vagy a Párbeszéd.

A Momentum szisztematikus vidéki hálózatának kiépítése nem csak olcsó kommunikációs panelek szintjén jelentkezik, hanem tettekben is jól látható.

Szemben a magyar dinoszaurusz pártokkal, náluk nem csak abból áll az országjárás, hogy egy budapesti, lehetőleg országgyűlési, ismertebb képviselő tart egy ún. lakossági fórumot, ahol megmondja a frankót, majd 10 perces „vita”/hozzászólás keretében szót ad az eseményen résztvevő közönségnek.

A Momentumnak méreg drága, 500 embert befogadni képes, művelődési házak nagytermeinek kibérlése helyett, kisebb, helyi szórakozóhelyeken, kávézókban, hirdetett hétvégi fórumokat, Nem 90 perces monológokat, hanem valódi kérdezz-felelek alapú fórumokat.

A megjelentekre nem üresfejű hallgatóságként tekintenek, hanem valóban beszélgető partnerként kezelik őket; érdeklődnek, kérdeznek, megpróbálják megérteni, hogy mire van szüksége a helyi lakosságnak, a cselekvés köreit próbálják felállítani, és ami a legfontosabb, helyi közösség megszervezésében és az alulról építkezésben hisznek.

A Momentum által választott 2016-os politikai út leginkább az akkor már egy pártszakadáson túleső Schiffer András vezette LMP 2013-as víziójához áll közel, melynek a lényege, hogy nem kérnek az elmúlt, lassan három évtized óta uralkodó, sokszor csúfosan leszereplő bal-liberális politikai „elitből”. Viszont, ahogy közelítettünk a 2018-as országgyűlési választások felé, úgy vált egyre valószínűbbé, hogy a Momentum nem fogja tudni tartani magát korábbi stratégiájához. Így történt, hogy 12 egyéni választókörzetben, egy esetleges ellenzéki választási siker reményében és az újabb kétharmad megakadályozása érdekében, visszaléptek a párt egyes jelöltjei, hiába.

Ugyan egy közvéleménykutató sem mérte 5 százalék fölé a Momentumot, a tagok továbbra is rendületlenül reménykedtek. Aztán 2018. április 8-án este jött a hidegzuhany, a pártnak nem sikerült megszereznie a bejutáshoz szükséges 5 százalékot. Csalódottság, düh, elkeseredettség az esti Deák téri eredményvárón. Döbbent arcok, érthetetlenség. Ennyi lett volna? Az eredmények láttán levegőben lógott a régi motoros alapítók elszivárgása, az elnökség teljes leváltása, törpepárt státusz várt innentől a csoportosulásra.

Egy ponton félő volt, hogy a Momentum tagsága szétszéled, a párt pedig pillanatok alatt a szakadék szélére sodródik.  A közösség még sem omlott össze, inkább – kényszerpályán mozogva – taktikát váltott. Már a ’18-as nyári tisztségviselő újítás előtt, a pártcsípősebb, mozgalmi politizálást és állandó markáns utcai jelenlétet hirdetett. És milyen jól tette! Hogy pontosan mit értett ekkor a Momentum az utcai politizáláson és ellenálláson, arra Fekete-Győr 2018. május elsején tartott „Maradunk, ellenállunk, változtatunk” demonstráción mondott beszédében egyértelmű utalásokat tett.

A Momentum Harcra Magyar! Tüntetés a jövõnkért! címmel szervezett demonstrációjának résztvevŐi vonulnak a belvárosi Szabadság térrŐl a Kodály köröndre az Andrássy úton 2018. május 1-jén.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Pár hónappal később az MTA szétzilálása ellen tüntetett a MoMo, 2018 végén pedig a „túlóra-törvény” benyújtása ellen kapcsolódott be, előbb Budapesten, majd országosan a 3 hetes demonstráció sorozatba is részt vett. Ez a tüntetéssorozat több magát és politikai ügyet kereső pártnak, így Momentumnak is a lehető legjobbkor jött. A decemberi tüntetéseken való közös fagyoskodás egy lila füstgránát alá terelte a társaságot. Közösségi élményt, politikai szocializációs emléket adott, hasonlót, mint, amit már korábban átélhetett a ’17-es tagság NOlimpia kampány alatt. Szilárd és harcias kiállásával egyre több fiatal szavazó szimpátiáját nyeri el, ami már kezdett látszódni a havi közvéleménykutatások eredményeiben is: a Momentum egy nemrég publikált kutatás adatai szerint a magyar nappali tagozatos egyetemisták körében már a legnépszerűbb holtversenyben a Fidesszel.

Valahogy így érkezünk el a tavaszi kampányba, ahol a párt azt csinálhatta, amiben a legjobb; az utcán a szemtől-szemben szituációkban (majálisokon egységet mutatva, a Móriczon villamosra várókat megszólítva, kistelepüléseket végig kopogtatva) szólíthatta meg a választópolgárokat, s olyan egészen váratlan és merész húzásokkal rukkolhatott elő, melyet még az ebben a kategóriában verhetetlennek gondolt Kutyapárt is megsüvegelt. Az eredmény pedig ismert, a Momentum óriási meglepetésre két képviselőt – Cseh Katalint és Donáth Annát – delegál a következő 5 évben az Európai Parlamentbe.

Valódi közösségi élmények és élmény politizálás nélkül elképzelhetetlen ma Magyarországon sikeres pártot építeni.

A MoMo építkezése első négy-öt évének során semmi extrát nem csinált azon kívül, hogy – uborkaszezonban és nem csak választási kampány alatt – szorgalmasan végigjárta az országot, és módszeresen elvégezte azt a munkát, amit kis túlzással a Jobbikon kívül az összes újvonalas politikai csoportosulás elmulasztott. Mindezt persze segítette, hogy már a legelső nagyszabású kampányukkal sikeresen törtek borsot a kormányzókoalíció orra alá, majd mertek a tagok igazán nagyot álmodni.

Bármennyire is szeretné ezt láttatni a kormányközeli média, a Momentum nem ragadt be a főváros belső 5 kerületébe, hanem szisztematikus építkezés keretében, lépésről lépésre egyre több magyar településen megjelent. Ami ugyan nem hozta még meg a várt sikert ’18-as tavaszi országgyűlési választásokon, de egy olyan országos hálózat kiépítésének első eleme, melyre a későbbiekben, az EP-kampány során sikeresen tudtak támaszkodni. A közösségben való hit, az alulról építkezés, az immár több éves utcai politizálás, láthatólag, meghozta a párt számára az első eredményeket.

A rabszolgatörvény ellen tüntetnek 2018. december 12-én. Fotó: Markoszov Szergej / Mérce

Hiába a generációkon átívelő politikai undor, úgy tűnik, hogy a Momentumnak sikerült megtalálnia azt a politika iránt érdeklődő és valóban tenni akaró társadalmi csoportot, akikről a jelenlegi ellenzéki pártok csak ábrándozhatnak. Minden jel arra utal ugyanis, hogy létezik egy – a politikai kérdések és közéleti témák iránt fogékony – társadalmi csoport, mely tagjai kísértetiesen hasonló politikai szocializációs utat mutatnak, mint amit a MoMo magjában találtam.

Kezdve a családi színtéren élt hatásokkal (mindennapos politikai és közéleti beszélgetések, a család összes tagját illető döntésekben való aktív részvét), melyet egy nyitott iskolai légkör (oktatókkal való párbeszéd, érdekérvényesítés lehetősége) követ,  és ami ezzel párhuzamosan kiegészül olyan kortárs csoportok által közvetített mechanizmusokkal, mely valóban lehetővé teszi a demokratikus politikai szocializációt (erről bővebben lásd itt), s ami végső soron hozzájárulhat egy aktívabb, tudatosabb, tettre készebb politikai generáció kialakulásához.

Ezen hatások mégsem magyarázzák maradéktalanul a „nagypolitikába” való belépést, a gyújtózsinórt máshol kell keresnünk. A korábbi elsődleges szocializáció alatt a jó berögződések (politika nem tabu téma), rossz szájízű emlékek (pl. öszödi beszéd, felsőoktatás módszeres szétverése) fokozatosan kiegészülnek olyan – (in)formális közegben ért (egyesületek, szakkollégiumok, utcai demonstrációk) – politikai és állampolgári szocializációs mechanizmusokkal (kooperációs készség, vitakultúra, tiltakozó kultúra), melyek végső soron a pártpolitizálás irányába terelték a jelenkori politikai helyzettel való elégedetlen polgárok ezreit.

A Momentum pontosan ezeknek a csoportoknak adott egészen egyszerű választ konkrét ideológiai irányvonalak kijelölése nélkül: „Gyertek velünk!”, lépj be közénk, tartozz a mi közösségünkhöz. Lehetsz a DK korábbi ifjúsági tagozatának elnöke, volt fidelitasos, ex-jobbikos, vagy épp az LMP ki tudja hányadik társelnöke, nem számít, hogy azon a bizonyos bal–jobboldali, liberális–konzervatív skálán hova sorolod magad, itt senki sem bélyegez a politikai múltad és pályafutásod alapján, csatlakozz hozzánk, és dolgozz velünk a NER lebontásán.

 

[1] – Erről bővebben lásd Tóth András: A Momentum Mozgalom és Magyarország válaszútjai című tanulmányát.

Olvass tovább!