Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közösen indít polgármesterjelöltet a székesfehérvári ellenzék

Ez a cikk több mint 4 éves.

Közösen jelentette be polgármesterjelöltjét ma délután a székesfehérvári ellenzék. Az önkormányzati képviselőt adó ellenzéki pártok, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Jobbik, valamint az újonnan a városban is megalakult, Márki-Zay Péter konzervatív hódmezővásárhelyi polgármesterhez kötődő Mindenki Magyarországa Mozgalom ma délután a Magyar Király Szállóban bejelentette,

közösen állnak Márton Roland helyi MSZP-s elnök polgármester-jelöltsége mögé, és így ő lesz Cser-Palkovics András fideszes városvezető messze legerősebb őszi kihívója.

A bejelentést a Mérce élőben is közvetítette:


A polgármesterjelölt a mai sajtótájékoztatón megköszönte az összes ellenzékinek az elmúlt hónapok közös munkáját,

„közösen megoldott ügyek, elvégzett feladatok építették fel azt a bizalmat, ami együttműködésünket alapozza meg. […] Köszönöm, hogy mellém, nem mögém állnak ma.”

Márton Roland a legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy „át kell vezetni Székesfehérvárt a 21. századba.” Annak ellenére ugyanis, hogy a város Márton szerint az EU-tól sok-sok milliárd forintot kapott, ezt azonban „bulibáróként viselkedve” a fideszes vezetés elverte propagandára, „személyi kultuszra” és stadionokra.

Ezzel szemben ő az életminőség növelésére költené ezt a pénzt, és több problématerületre hívta fel a figyelmet:

  1. A közlekedési káosz felszámolása: a dugók felszámolása, és szükséges helyeken parkolók létesítése, az Alba Volán újjászervezése, városi tulajdonban.
  2. Egészségügyi várólisták megszüntetése, egy önkormányzati diagnosztikai központ felépítése a Gáz utcában.
  3. Közép-Európa ipari központjává kívánja tenni Székesfehérvárt: ezt úgy kívánja véghez vinni Márton, hogy „ne csak a multik” hanem a szakszervezetek támogatásával, és a kötelező egyéves bérmegállapodással ez a dolgozók érdekeit is szolgálja. Ezen kívül a helyi kisvállalkozókat is támogatni szeretné.
  4. Megoldás a lakhatási válságra: önkormányzati bérlakások nagyívű építési programja, a lakáspiac árainak mérséklése, kontrollálása.
  5. „Zöld Fehérvár”-program: fásítási, parkosítási programok a városközpontban és lakótelepeken.
  6. „Az oktatás hanyatlásának megállítása”: helyi oktatási programok kidolgozása a „versenyképes tudásért”, ez egy önkormányzati pályázatokon keresztül megvalósuló idegen nyelvi oktatás, robotikai és informatikai képzések lennének.

Márton Roland a nagyívű program-ízelítőt úgy zárta: „Nem elég hogy tudjuk, mit nem akarunk, azt is tudjuk, mit akarunk helyette.”

Fotó: Mérce

Ezt megerősítendő a 6 párt képviselői a helyszínen közös programnyilatkozatot is aláírtak. Márton Roland a Mérce kérdésére hozzátette, a nyár folyamán készül el a részletes program, a hozzájuk csatlakozó civil szervezetek, szakszervezetek képviselőinek neveit április folyamán fogják bejelenteni, ugyanúgy, ahogy a 14 önkormányzati képviselőjelölt bemutatása is a következő hetekre marad majd.

Ráczné Földi Judit DK-s önkormányzati képviselő a polgármestert bemutató sajtótájékoztatóm kiemelte, Székesfehérvár is olyan város, ahol „a többség” változást akar, ezért most különösen fontos, hogy 6 párt végül „elvégezte a feladatát”, több hónapos közös munka után pedig most mutatják be közös jelöltjüket.

Barlabás András, a helyi Momentum elnöke kiemelte, a város legnagyobb problémájának az 5%-os népességfogyást, főleg a fiatalok elvándorlását tartja, nekik szerinte az „iskolából kikerülve Európa legalacsonyabb béreivel, elszabadult ingatlan és albérletárakkal, és rendes szakszervezeti képviselet hiányával” kell szembenézniük.

Fazakas Attila, a helyi Jobbik elnöke szerint is új időszakot jelent az, hogy a teremben jelenlévő, „különböző meggyőződésű emberek közös polgármesterjelöltet és 14 közös önkormányzati jelöltet is állítanak.” Ezek között már ismert politikai szereplők, és új, civil életből jövők is megtalálhatóak.

Legfontosabb célnak a „munkavállalók érdekének védelmét” nevezte, hozzátéve hogy „a magyarsághoz nem kötődő, ukrán gazdasági migránsok” behozatalát ellenzi együttműködésük, szerinte ez „a multikat pártoló Fidesz” érdekeit szolgálja.

Hangsúlyozta, hogy Székesfehérvár szerinte megérdemli hogy „Mészárosok, Garancsik” helyett egy modern, lokálpatrióta városvezetése legyen.

A Fejér megyei székhelyen az ellenzéki pártok szorosabban véve a decemberi és januári, helyben sokszor ezer-ezerkétszáz főt is megmozgató rabszolgatörvény-ellenes ellenzéki demonstrációk során kezdtek szorosabban is együttműködni, mostanra ez a kooperáció már a közös, őszi indulásra is kiterjed.

Márton Roland 2014-ben, az MSZP-Együtt színeiben 22,71 százalékot kapott, és így második lett a voksok 64,5 százalékát megszerző fideszes Cser-Palkovics mögött. A jobbikos polgármesterjelölt, Horváth-Tancsa Ágnes Izabell 6,44 százalékot, a függelten Juhász László 2,65-öt, az LMP színeiben induló Bialkó László Gergő pedig 2,55 százalékot szerzett.

Címlapkép: Kiss Soma Ábrahám, Mérce